Argentína általában szűkszavúan kezeli a világvége hangulatú dolgokat a vásznon, azonban most Nicolás Goldbart rendező révén előálltak egy jópofa történettel, ami egyrészt merít a Shaun of The Dead hangulatából, másrészt tartalmazza a kissé heves karaktereket, akik a spanyol anyanyelvű filmeknek hosszú ideje alapvető hozzávalóiként szerepelnek. S hogy a két igen ellentétes stílust hogyan sikerült vegyíteni, vagy egyáltalán érdemes-e leülni elé, az hamarosan kiderülhet a cikkből.

Kinek ne volna ismerős az a kép, ahogy az ajvékoló feleség próbálja a helyes útra terelgetni az urát a bevásárlóközpont előtt. Nos, a néző ebbe csobbanhat bele a kezdő pillanatban, majd a kamera látószögének sarkában hirtelen rogyásig pakolt emberek futkároznak meglehetősen idegesen, s közben a középpontban lévő párocskának sejtése sincs, mibe keveredtek. Csak az esti hírekből tudják meg, hogy bizony a levegővel is terjedő vírusról van szó, de olyannyira komolyan veszik a fenyegetettséget, hogy közben egy mandarinon képesek még marakodni. Rövidesen karantén alá helyezik az épületet és megkezdődik a macska-egér játék, amiben előbb férjnek a feleségével kell valahogy megértetni, hogy ez bizony egy hatalmas vészhelyzet és nem mindig a villanykörtékkel kell foglalkozni. Nagy segítségre lel a szomszéd Horatio személyében, aki szinte egymaga készülget évek óta arra, hogy a kormány majd egy fals riadóra támaszkodva megtizedelheti a népességet. Erről a tervezetről kapta a nevét a film egyébként. Hamarosan pedig az izgága szomszédság egymásra kezd gyanakodni, vajon nem a sarokban lakó öreg bácsi kapta-e el a vírust, vagy nem hazudik és tényleg egyszerű megfázásról van szó.

Miközben hullanak a lakók, mint a legyek, valami olyan hihetetlen hangulat járja végig a jeleneteket, amit nehéz figyelmen kívül hagyni. Véleményem szerint a zene az egyik dolog, ami ebben oroszlánrészt vállalt. Egészen a dicső nyolcvanas évekig repít vissza bennünket, amikor csak úgy sorjáztak a Carpenter-szintik és minden egyes másodperc rettegve telt el. A másik nagyon fontos elem a helyszínek nagyszerű megválogatása. A folyosók és piciny szobák szorításában a rajongók is szinte a cselekményben érezhetik magukat. A kissé idióta poénok általában jó helyen csattannak, de időnként vannak kínos szünetek, amik miatt helyenként leül a mozi. Ezt leszámítva azonban egy olyan filmet kapunk, ami szórakoztató, ráadásul a befejező képsorok még némi gondolkodásra is késztethetik az arra vágyókat.

Értékelés: 7/10

Plendil