Nyolc rész. Egyszerűen nem vagyok képes elhinni, hogy az Amityville sorozat legutóbbi felvonásai tényleg akkora hatalmas anyagi sikert hoztak volna a stúdiónak, hogy akadályok nélkül eljutottak a nyolcadik részig. Komolyan voltak emberek, akik az utóbbi 3-4 részt megvették és szerették is? Bár az őszintét megvallva, egy kicsit hálás vagyok nekik, a Dollhouse ugyanis legalább pár fokkal jobb a legutóbbi folytatásoknál, és így fogjuk rá, “méltó” módon zárta le a klasszikus, remake előtti Amityville szériát.

Újabb frissen alakult család, újabb elátkozott ház. A Martin család épp csak összeállt a kétgyerekes megözvegyült apuból, és az egygyerekes megözvegyült anyuból, természetesen azonnal meg kellett venniük a környék legolcsóbb házát, ami évekkel korábban rejtélyes körülmények között ugyan porig égett, de hiába, pénz beszél, a nagyvárostól távol eső, olcsó és hatalmas ház pedig megéri a kockázatot. Hogy a családalapítás is ért-e annyit, az már jó kérdés. Teljesen őszintén megvallom, az előző részek famíliáiért sem aggódtam túlságosan, de ebben a filmben az egyes családtagok viselkedése, illetve az egymáshoz fűződő viszonyuk olyan szinten ostoba és idegesítő, hogy egy Péntek 13 film aktuális szereplőgárdája is szerethetőbb és normálisabb lehetett volna. Anyu például a nyálát csorgatja újdonsült mostohafia, Todd után, a másik fiú, Jimmy, minden idők legidegesítőbb nerd sztereotípiája, akiben az egyetlen szimpatikus dolog, hogy gyűlöli az egész helyet és a helyzetet, amibe került. A családfő pedig próbál mindenkinek kedvére tenni, miközben semmit sem észre arról, mi folyik újdonsült családján (és házán) belül. Nem sokkal a költözés után eljön a kislány, Jessica születésnapja – erről a szülők természetesen megfeledkeznek, de aggodalomra semmi ok, apuci talál egy hatalmas babaházat a szerszámos bódéban, benne egy kis készlet voodoo babával, hát mi más lehetne minden kislány álma? A születésnapon aztán (végre) beindulnak az események: a műpók, amit Todd Jimmy számára elrejt egy pinataban, váratlanul életre kel, az okkultista tudományokban jártas nagynéniék pedig felismerik, hogy a babaház bizony az Oceans Avenue 112-t mintázza, és sugárzik belőle a sötét energia. A dolgok pedig ettől kezdve egyre rosszabbak és rosszabbak lesznek: Jessica észreveszi, hogy a babák maguktól szétszóródnak a babaházban, mintha csak a családtagok aktuális helyzetét jeleznék, valamint, ha valami történik a babaház belsejében, az megtörténik a valódi házban is, csak kicsit nagyobb méretekben. Például, amikor Jimmy háziegere beszalad a babaház ágya alá, a valódi ágy alatt egy hatalmas, rágcsálószerű szörny bukkan fel, majd a fiú szekrényében megjelenik félig elrohadt, háborúban elesett apja, aki a segítségét kéri az újdonsült családtagok likvidálásához. És persze ezt mindannyian csak hallucinációnak tartják, nem beszélnek róla, egészen addig, amíg késő lesz, és az életük veszélyben forog a babaházban munkálkodó apró, de veszedelmes erők miatt.

A szereplők és az őket alakító színészek ugyan csapnivalóak, de a történet alapötlete, illetve a babaház által okozott paranormális jelenségek úgy-ahogy megmentik a filmet a teljes kudarctól. (Bár lehet, hogy a készítők csak beleolvastak az első voodoo könyvbe, ami épp kéznél volt). Az effektek és kivételesen tetszettek a korábbi részek esetlenkedései után, különösen Jimmy visszatért apjának zombisminkje, ami minden egyes felbukkanásakor egyre rusnyább és undorítóbb lett. Összességében nagyon felemás érzéseim vannak (ezzel) a folytatással kapcsolatban (is). Ha nem számítanám, hogy milyen fárasztóak és nevetségesek a karakterek, és hogy a paráztató motívumokat innen-onnan összelopkodták, majd gyengébb kiadásban megvalósították a készítők, még akár tetszene is. De megint csak ott a sorozat kérdése, ott van az eredeti rész, és a kérdés, hogy miért? Miért kellett feltétlenül belevonniuk ebbe a történetbe is az Oceans Avenue 112-t? A nyavalyás babaház még csak nem is haladt keresztül rajta, a benne levő voodoo babák az Amityville-démontól függetlenül működnek, esetleg ha szalmából és faágakból építenék egy kis madáretetőt, ami az eredeti házra hasonlít, a gonosz azt is megszállná? Miért nem lehetett függetleníteni ezt a filmet az Amityville szériától, ha egyszer már tényleg végképp semmi köze nem volt hozzá? Így továbbra is Amityville folytatásként értékelem a filmet, de legalább abban tényleg kiegyezek, hogy ha rangsorolnom kellene a negyedik részt követő folytatásokat, talán ez lenne a legjobb.

értékelés: 6/10

Zoo_Lee