Újból eljött az ideje, hogy belefogjunk egy amerikai franchise kivesézésébe; amit Zoo_Lee kollégával fogunk közösen prezentálni Nektek, mert az Amityville univerzum rengeteg mocsok epizódot foglal magába (összesen 10 részt), így egy embernek igen sok lett volna a rosszból.  Viszont közösen, együtt már bemerünk lépni az Ocean Avenue 112-be és ígérjük, minden egyes szobájában eltöltünk egy-egy vérfagyasztó éjszakát, és ismerve a folytatások minőségét, veszélyt nem szellemek és holmi legyek, hanem a penge magunk ellen fordítása jelenti majd.

A Lutz család új otthonba költözik. Amityville csendes kis városában található hodályt annak ellenére, hogy nemrég ott egy család hat tagját mészárolták le Lutzék megvásárolják. Persze pont e tragédia miatt tehetik meg, hiszen bőven ár alatt jutnak hozzá. Sokáig viszont nem örülhetnek, életüket és egymás iránt érzett szeretetüket próbára teszi a természetfeletti. Egyre több megmagyarázhatatlan esemény történik, a kislány láthatatlan „baráttal” beszélget, az egyik fiú és bébiszitter megmagyarázhatatlan balesetet szenved, a falakból és a lépcsőből véres trutymó ömlik alá, a családfő George egyre agresszívabbá válik és baltáját japán pengévé élesíti, a legyek pedig urukká választják a papot. A ház emeleti ablakai pedig szépen lassan átalakulnak két groteszk szemmé, mint egy félelmetes töklámpás bűvösen izzó tekintete. A kísértet ház újabb áldozatokat kíván, Lutzék pedig alkalmasak prédának.

Természetesen igaz történet alapján készült, de érdemes megjegyezni, hogy bár az előző lakókat a DeFeo családot valóban lemészárolták (csak a 24 éves fiuk maradt életben), és az utánuk érkező Lutzék bírósági jegyzőkönyvbe mondták el saját, hangokkal és megmagyarázhatatlan eseményekkel tarkítva eltöltött napjaikról szóló történetüket, viszont azóta is élnek ott emberek, akik semmi extrát nem érzékelnek. Sok ellentmondás is született, a mozi is inkább Jay Anson regényén alapul.

Stuart Rosenberg rendezése mára igencsak anakronisztikusnak hathat, viszont azért számtalan pozitívummal is rendelkezik, készítési évében nem hiába volt a legsikeresebb és legtöbb bevételt hozó mozija. A forgatókönyv megírására a könyv íróját Jay Ansont is felkérték, végül Sandor Stern lett a befutó, aki egy pofon egyszerű már-már fájóan lebutított scripttel ált elő. Viszont Rosenberg feszültség keltése, ahogy komótosan egyre veszélyesebbnek és kiszámíthatatlanabbnak látatja a családfőt és kicsiny baltáját, megfűszerezve az Oscar-díjra is jelölt zenével, még a papot játszó Rod Steiger arcpirító túljátszását is feledteti. Stephen King a gazdasági világválságra való reflektálása miatt szereti és ajánlja e filmet (mondjuk ebben személy szerint némi belemagyarázást vélek felfedezni, de hát Kinggel nem érdemes vitatkozni) magam részéről megelégszem azzal, hogy bár nem hal meg senki, a vége mészárlás is elmarad (hűen a valósághoz), képes hatni a nézőre, fenyegetettséget sugároz, és ontja magából a kilátástalanságot, ami a kísértet házas történetek legfontosabb mozgató rugója. Nem bocsátkozik magyarázatokba, nem érdekli és kreál legendát temetőre épült házról vagy inkvizíció korabeli szeánszokról, egyszerűen elfogadja, hogy az ördög és pokol házát vásárolták meg Lutzék.

A színészekről direkt nem ejtettem szót, hiszen igazából senki nem alakít kiemelkedőt, mint említettem Steiger kimondottan ripacskodik, Margot Kidder meg gyerekkori szerelmem így most miért bántanám :). Nem lehet az Ómennel vagy az Ördögűzővel egy lapon emlegetni, de egy több mint harminc éves időutazást mindenképp megér.

 

Értékelés: 7/10

 

Miskei