A normakövető emberek agya egyfajta kettősséget hordoz magában, ugyanis míg a munkahelyen, a családdal töltött időben kénytelenek megfelelni a szabályoknak és élvárásoknak, addig időnként szeretnek kicsit kivetkőzni ebből a szerepből. Ám míg ez a többségnél csupán afféle játszadozás a fantázia birodalmában, egyesek igyekeznek mindent megtenni azért, hogy lerázzák magukról a bőrt és egy teljesen új oldalukat mutassák be. Láttuk azt, ha egy vámpír témát nő dirigál, ezúttal pedig a zombilét birodalmába kalauzol el bennünket Elza Kephart.

A kilencvenes évek óta divat pozitív színben beállítani a lúzerséget, a totális csődtömeg hősök ekkor árasztották el a mozikat világszerte. A mai napig “működő” formula jelen filmben kap egy kis gellert, hiszen nem az átlagos csini élet kontra elcseszettség sütkérezik a rivaldafényben, hanem ezt megspékelték a vírusfertőzés okozta élőhalott világ legelfogadottabb stílusjegyeivel. Történetünk egy átlagos kórház átlagos dolgozóinak életével foglalkozik, ahol vannak a híresek, a szépek és van a megtűrt nővér, akit senki nem szeret, de legalább jó néha verbálisan kővel megdobálni. Miután az első öt percből kiderül, hogy a karakterek nagy része egész pontosan egydimenziós alakzat, okosan a B-movie irányába tolták el a mozit. A fekete-fehér jelleg minden korban gyönyörűen eltakarta a felvételek esetleges hiányait, s most is nagyszerűen működik együtt a rendező akaratával.

Főszereplőnk, Patsy nővér a társadalmi hierarchiában a pöcegödör alját súrolja, mindenki kihasználja, önbizalma pedig egy egysejtűnek is több lehet. A zombi beteggel azonban lelki síkon közelebb hozza a sors, míg egyik nap meg nem harapja őt, ezzel elindítva a nagy metamorfózist (Anne Day-Jonesnál nem találhattak volna alkalmasabb színészt, mind a Patsy, a csúnya lány, mind a vérre ácsingózó dögös nővér szerep remekül áll neki). A következő időszakban pedig szép lassan megnövekszik a halottak száma, a hús pedig nem mehet kárba. A nővér, hogy bájait kamatoztatni tudja, állandó húsevéssel kell töltenie szabadidejét. Az emelkedett hangulatú befejezésben pedig a zombik által uralt intézményben elnyerik méltó büntetésüket a csúfolódó, lenéző karakterek.

S ha ez még nem volna elég, a cselekménysor gyakorta egészül ki abszurd jelenetekkel, mint például az egyik első áldozat, akinek egy balta áll ki a fejéből, mégsem izgul túlságosan. A low-budget filmekre jellemzően sok részlet igen elnyújtott, vizuálisan lassú folyású és ez a néző idegeit is igénybe veszi, de megéri a minimális szenvedés, mert mire elérünk az epikus befejezésig, addigra az idegvégződések jóllakottan konstatálják a sztori mondanivalóját. Egész egyszerűen bájosak a képsorok, gyakorta Ed Wood jutott az eszembe róluk. Bárkinek tudom ajánlani, akit nem rémisztenek meg a lassú folyású filmek, vagy a nagyon flúgos szereplők. Görbe tükör a javából.

Értékelés: 8/10

Plendil