Mikor az embernek tele van már a töke a hálivúdi tucatgyártott tiniszlesserekkel meg a sok fölöseges (és egyébként többnyire rakat szar) rimékkel, olyankor felüdülés lehet egy-egy ‘körön kívül álló’ független alkotás vagy épp valami, amit nem fertőzött meg az amerikai kommersz sablonvilág. Esetünkben a megoldás Norvégiából jön és bár szokás szerint egy nagy csúnya gonosz melák kerget benne védtelen fiatalokat, mégis hangulatában más az egész, mint a hasonszőrű jenki alkotások.

A történet szerint néhány fiatal snowboardozni indul Jotunheimen szemet gyönyörködtető hegyei közé, természetesen egy a túristadömpingtől távol eső helyre, ahol mindjárt az első lesiklásnál egyikük nyílt sípcsonttörést szenved. Persze térerő nincs a hegyek között, a kocsijuk meg messze van, így éjszakára behúzódnak a közeli, évek óta elhagyatott hotelbe, mondván, majd másnap valaki elmegy közülük segítségért. Aztán innentől könnyen kimatekozható, hogy a kis társaság szép lassan fogyatkozni kezd. Na, de nem is ez a lényeg.

Bár sem a sztori, sem más tekintetben nem hozott újat, mégis számomra messze élvezhetőbb ez a film, mint a hasonló amcsi mozik. Valahogy a karakterek életre valóbbak, vagy mondjuk úgy a reakcióik valóságosabbak az egyes szituációkban és a csákánnyal rohangáló, hallgatag símaszkos gyilkos ‘háttérsztorija’ sincs túlmagyarázva, sőt. Az író-rendező Roar Uthaug végig képes volt fenntartani a feszültséget, bár aki egynél több ilyen filmet látott már, az nagyjából tudja, mi után mi következik, épp ezért esik olyan jól, amikor üresjáratok és lapos akciójelenetek nélküli anyag kerül az ember szemei elé. Mindent összevetve tesztelésre határozottan ajánom!

8/10

phobic23