A hollywood-i sikersorozatok első számú alapszabálya (fontossági sorrendben közvetlenül a “több vér /nagyobb csöcsök” és a “soha ne nyomd fullba a kretént” előtt), hogy soha ne cseréld le menet közben a főhőst. Meggyőződésem, hogy az Indiana Jones szériának sem tett volna jót, ha a Keresztes Lovagban Harrison Ford helyett mondjuk, Reviczky Gábor pattogtatná a karikás ostort, így a méltán több részt megélt Amerikai Nindzsa sorozatban is jókora veszélyt vállaltak be a film készítői azzal, hogy az életében színészlegendává avanzsált Michael Dudikoff helyett a nem kevésbé izmos és jóképű, ám akkor még zöldfülűnek számító David Bradley-t szerződtették le a harmadik részhez. A soha nem látott génkezelt cyber-nindzsák, a bámulatos akciójelenetek, valamint az igen erős rendezés végül méltó folytatással gazdagította a szériát, sok rajongónak mégis érthetően csalódottságot okozott kedvenc szőke nindzsájuk hiánya.

A harmadik rész után újonnan leszerződtetett sztár producer, Avi Lerner (akinek máig kb. 200-300 filmnek volt a producere, köztük legutóbb a John Rambo-nak és az Expendables 1-2-nek is) komoly üzleti befektetésként tekintett egy negyedik részre, amelyhez David Bradley mellett Dudikoffot is sikerült ismét leszerződtetni, miután megígérték neki, hogy ő lesz az erősebb nindzsa (a filmben ő fogja kiszabadítani a másikat), valamint háromszor akkora gázsit kap. A rendezői székben maradt a harmadik résszel már bizonyított Cedric Sundstorm, valamint érdekességként megemlítendő, hogy a főgonosz szerepében az a James Booth nevű úriember brillírozik, aki 5 évvel korábban a Pray for Death (magyarul “A nindzsa imája a halálért”) forgatókönyvét tette le az asztalra.

A film sztorija nem mellőzi a sablonokat és ostoba kliséket (szándékosan! Ebben a filmben semmit nem bíztak a véletlenre), ezért – és természetesen a felesleges spoilerezés miatt – arra csak röviden szeretnék kitérni: Ali, a gonosz arab és Mulgrew, a még gonoszabb amerikai üzletember atombombákkal csencselnek, hogy romba döntsék a nyugati civilizációt. Sajnos ezt az amerikai kormány megneszeli, akik a harcedzett Delta Force Team kommandósait bízzák meg az elvetemült terroristák likvidálásával, hiszen itt már csak ők segíthetnek! Csakhogy nem számolnak azzal, hogy a terroristák bázisát a fekete, sárga, piros, és kék színű nindzsák őrzik, így az alakulat nagy részét lemészárolják, másik részét pedig foglyul ejtik. Ekkor bízzák meg Sean Davidson (David Bradley) amerikai nindzsát – mivel itt már csak ő segíthet! -, hogy lopózzon be a bázisra, és mentse ki a még élő katonákat, valamint számoljon le a gonosz terroristákkal. Sajnos azonban Sean-t is foglyul ejtik, és ekkor szólnak Joe Armstrongnak (Michael Dudikoff – itt már csak ő segíthet!), hogy lopózzon be a bázisra, mentse ki a még élő katonákat, továbbá Sean Davidson amerikai nindzsát is (bár az nem olyan fontos), és számoljon le a gonosz terroristákkal. Joe – aki ekkor már biológiatanár egy kis faluban – természetesen hezitál egy darabig, ám végül elfogadja a pénzt és elindul, hogy kiszabadítsa barátját; citromsárga színű nindzsa ruhában.

Sok érvet és tényt lehetne felsorakoztatni amellett, hogy miért az Amerikai Nindzsa IV. a világ legjobb nindzsás filmje. Először is azért, mert mindenféle színű nindzsa van benne, ami tök cool dolog. Sőt, afroamerikai és női nindzsák is szolgálnak a gonosz arab terrorista hadseregében, ami pedig már önmagában igen merész újraértelmezése az egész távolkeleti nindzsa mitológiának. A Mátrix-ban és a Max Payne-ben is alkalmazott golyókikerülős technikát is itt láthatjuk először: a fekete nindzsák a film kb. egyharmadánál játszi könnyedséggel hajolgatnak el a feléjük suhanó pisztolygolyók elől. A látványvilág mellett azonban a szereplők ajkát elhagyó mondatok is igen emlékezetesek (“A mai leckénk a környezetvédelemről fog szólni. Mi is az a környezet? A környékünk. Házi feladat: mindenki menjen ki és keressen példát a környezetre.”). Zseniális!

Az Amerikai Nindzsa IV. az elejétől a végéig egy lehengerlő dinamikájú, maximumon pörgő akció-dráma, amely saját műfajának új etalonja lett. Ám minden érmének két oldala van: sajnos a léc itt olyan magasra került, hogy a folytatásnak már megközelítenie sem sikerült ezt a színvonalat. Még úgy sem, hogy az Amerikai Nindzsa V-ben szintén David Bradley a főszereplő (ezúttal Dudikoff nélkül, aki jól érezte, hogy a csúcson kell kiszállni), igaz, ő itt már nem a harmadik és negyedik részből ismert Sean Davidson karakterét alakítja, hanem egy teljesen más fószert; bár azt ugyanolyan hitelességgel és színészi átéléssel teszi. David Bradley hiába briliáns színész, nem csoda, hogy bátyja, Doug Bradley testvére árnyékában sosem tudott igazán kiteljesedni a szakmában, aki legnagyobb sikereit azzal érte el, hogy egy maraton hosszúságúra nyúlt horror-sorozatban hörgött és grimaszolt egy bugyuta szörnymaszk mögött (amit mindenki tud, állapította meg anno nagyon helyesen Ed Wood).

Az Amerikai Ninja IV. az 1990-es év legfontosabb filmje a Keresztapa III. és a Vadászat a vörös októberre mellett; igazi időt álló klasszikus, amelyet minden komoly filmrajongónak látnia kell.

értékelés: 10/10

Blizz