Aki rohadtul unja már a futószalagon szállított, mindenféle fantáziát nélkülöző árvás-szellemes-gonosz-kislányos ijesztgetős mozikat, annak ez a film egy tökéletes választás, mely a potenciális panelek ellenére is egy feszültségben gazdag, drámai másfél órát prezentál, ráadásul a műfajtól szokatlan, ámde kiváló Renée Zellweger-rel a főszerepben!

Emily Jenkins egy szemrevaló szingli csaj, aki szociális munkásként harmincnyolc megkezdett ügye mellé kap egy harminckilencedik is. A Lilith nevű visszahúzódó kislány és szülei közötti nem mindennapi viszonyt csak tetézi, hogy egyik alkalommal a sütőbe akarják tuszkolni felmenői, szerencsére Jenkins és egy rendőr haverja megmenti őt. Míg a szülőket az elmegyógyintézetbe szállásolják el, addig Lilith Emily fogadja be, bár álmában sem gondolja, mekkora terhet vesz ezzel a nyakába.

Az ártatlannak tűnő kislány nem csak, hogy rendkívül érzékenységgel van megáldva, de túlontúl okos, sőt kifejezetten manipulatív típus, és ez még csak a jéghegy csúcsa! Ugyanis előbb egy, a csoportba járó, szintén szociális gondokkal küzdő kisrác nyírja ki szüleit, majd pedig Emily barátai is egyre-másra válnak gyilkosság áldozataivá, na és vajon ki lehet az összekötő kapocs?! Ezek után nem csoda, hogy Jenkins ellátogat a kényszerzubbonyban pompázó apukához, így már neki is leesik a tantusz, hogy valójában egy démoni lényt melenget a keblén. Nem kell sok idő, hogy rájöjjön, ennek a problémának csupán egyetlen megoldása létezik, nevezetesen a „gyermek” likvidálása, persze ez közel sem annyira egyszerű, mint azt ő gondolta…

A gyönyörű, Oscar-díjas Renée Zellweger most is remekel, mint mindig: durva látni, ahogy az elején még boldog és kiegyensúlyozott gyermekvédész-nőből a kiscsaj fondorlatainak hatására egy megfélemlített, paranoiás, rettegő anya-típussá változik át, szóval kétségbeesése több, mint tapintható! Ezzel szemben ominózus angyalarcú kislányunk már az elejétől kezdve baromira irritáló és unszimpatikus, sőt nagyjából film felétől – egy olyan anti-violentista típusba tartozó egyén, mint én is – folyamatos késztetést érzünk, hogy addig rugdossuk, amíg mozog. (Hasonló élményt anno a szintén überbrutális Eden Lake esetében éltem át, aminek megtekintése szintén kötelező!!) Ha egy thriller/horror ilyesmi érzelmi hatásokat képes kiváltani az emberből, akkor az már bőven jelent valamit – tehát megéri megnézni!

Értékelés: 8/10

eyescream