Néhány éve a Titanic filmfesztiválon járva botlottam bele ebbe a műfajilag leginkább behatárolhatatlan, majd’ két órás japó moziba – ezen erényei okán nem csoda, hogy szinte egyből felkerült a MUST SEE listámra. Hitoshi Matsumoto e nem mindennapi alkotását – aki mellesleg az író, rendező és a főszereplő is egyben – jó ideig égen-földön kerestem, aztán  nagy nehézségek árán, de tavaly sikerült (szerencsére angol feliratos változatban) beszereznem. Annyit mondhatok, megérte!

Filmünk főszereplője Masaru Matsumoto egy tök áltagosnak tűnő negyven körüli fazon, aki magányosan, macskájával él a város szívében. Amikor viszont különféle szürreális kinézetű monszterek – úgymint összenőtt kezű Michelin-baba, lábára fejet növesztett rém, farkán szemgolyót viselő és azzal dobálózó csirkeizé, táncikáló büdi virágszörny – támadják meg a várost, lila bugyogóba bújva elektromosság segítségével 30 méteresre növeszti magát, és megküzd velük.

Mindezt pedig a Védelmi Minisztérium támogatásával, ugyanis ő a Japánt védelmező szörnyűző dinasztia legfiatalabb tagja, a Negyedik. Persze az sem mellékes, hogy Big Man Japan névre keresztelve reality show-t forgatnak róla, ergó élő egyenes adásban vetíti a tévé, ahogy ütik-vágják egymást a gigantikus moszterekkel, ugyanis hatalmas biznisz. Közben pedig megpróbál úgy élni, mint mások…

Filmünk ál-dokumentalista stílusban (elég komplex módon) mutatja be főhősünk már-már unalmasba torkolló mindennapjait, feleségével és kislányával való megromlott kapcsolatát, ügynökét és a show-val járó kötelezettségeket, valamint a Nagy Emberek dicső múltját, köztük otthonba dugott szenilis apját. Matsumonak nincs könnyű dolga, hiszen nem elég, hogy apait-anyait belead, hogy megvédje Japánt a mostrumok áradatától, de még az emberek kritikáival, rosszallásaival is szembe kell néznie.

Ezen okokból kifolyólag a film nem valami pörgős vagy túlontúl izgalmas, viszont igen sokrétű. Egyrészt ott vannak a kaiju műfaj hagyományos gigaszörny-pankrációs elemei, amit animációs betétek formájában kapunk meg, illetve a nyomokban ott bujkál a japán hiedelemvilágot övező misztikusság (Védők). Ezenkívül, korunk kissé sarkított lenyomata – fogyasztásban tobzódó, média-centrikus társadalmunk -, meg persze egy jó nagy adag emberi dráma is helyet kapott a szuperhősiesség minden oldalát körbejáró riportfilmben. Szóval nem egyszerű a képlet, viszont annál érdekesebb – bár a végét még én se igazán tudtam felfogni, mert az kész tébolyda!! Mindenesetre ínyenceknek és Ázsia-fanoknak ajánlott!

Értékelés: 8/10

eyescream