Ma került a magyar közönség elé az utóbbi idők leggyönyörűbb horrorfilmje. A Harry Potteres és a remake-ekkel szembeni előítéleteket tegye félre mindenki, mert nem túlzás azt állítanom, hogy kihagyhatatlan élmény!

Arthur Kipps (Daniel Radcliffe) tragikus sorson osztozik négy éves kisfiával: felesége belehalt a szülésbe, így folytonos gyász uralja az életüket. Ügyvédként a kötelesség egy szokványos, rengeteg papírmunkával járó esethez szólítja el Londonból, a ködös Albion távoli és különös szegletébe. Crythin Gifford lakói azonban nem fogadják olyan jóindulattal, mint várta, sőt kifejezetten azon fáradoznak, hogy az idegen minél előbb elhagyja a falut. Hamarosan kiderül, hogy nem a modortalanság, hanem a félelem készteti őket a gorombáskodásra…

Egy tehetős, babonákkal kapcsolatban szkeptikus úr, Daily vendégszeretete jóvoltából alkalma nyílik Arthurnak meglátogatnia a kérdéses ingatlant. A láp közepén álló, csak apálykor megközelíthető búskomor kastély a korábbi lakók boldogtalanságát tárja fel előtte. Az ablakból gyászruhát viselő nőt lát a gazzal benőtt sírkertben, és egy szörnyű baleset robaja hallatszik, pedig a táj elhagyatott. A bosszú és a halál jelei ezek, aminek jelenlétét az egész falu, és az óment megpillantó főszereplőnk is érezni fogja a saját bőrén.

Természetesen sok momentumot nem árultam el a Susan Hill regényét feldolgozó történetből, ami bár nem tartogat nagy és váratlan fordulatokat, végig fenntartja az érdeklődést. Ehhez bizonyára hozzájárul a viktoriánus Anglia eszméletlenül szép és részletgazdag szélesvásznú látványa, ami igazi simogatás a szemnek. Szerencsére Daniel Radcliffe sápadt és beteges képe tökéletesen beleillik ebbe a régimódi szellemhistóriába. A nyomasztó hangulat és a kissé hatásvadász, de célját elérő félelemkeltés eléri azt, hogy ne csak a vizuális élvezetért szeressük ezt a klasszikus Hammer tradíciókat követő alkotást.

értékelés: 10/10

DeerWoman