John W. Campbell 1938-ban íródott novellája alapján készült ez a klasszikus filmecske, melyben a sarkköri kutatókat egy lezuhant csészealjból kimentett növény-alapú idegen létforma terrorizálja. Műfaját tekintve pedig inkább sci-fi, mint horror, de nem csak ebben az egy tényben tér el a későbbi, Carpenter-féle változattól.

Patrick Hendry kapitány pár társával és egy roppant idegesítő újságíró karakterrel az Északi-sarkra utazik, ugyanis az ottani állomásról egy repülő objektumot láttak lezuhanni.  Nem messze a bázisuktól meg is találják a tárgyat – ami bármennyire is hihetetlen, nem ebből a világból származik -, jégtömbbe fagyott utasát pedig az állomásra cipelik, elemzés céljából.

Aztán egyszer csak kiolvad a Lény, és kirohan a hóba, ám dezertálása nem tart sokáig, ugyanis a kedves malamut kutyák széttépik.  Míg szétmarcangolt kezét tanulmányozzák és teóriákat gyártanak a Lény természetére vonatkozólag, műszereik jeleznek, hogy bizony újra felbukkant a bázison, majd a melegházban megtalálják az egyik kutya levedlett bőrét. Megpróbálják előkeríteni, de nem járnak sikerrel. A csapat doktora viszont annál inkább: emberi vér segítségével sikerül előállítani olyan földönkívüli növényi géneket, amik ennek a (magát reprodukálni képes) Lénynek is az alkotóelemeit képezik. Amikor legközelebb felbukkan a monszter, leöntik kerozinnal és meggyújtják, de ez láthatóan cseppet sem érdekli, és elviharzik. Cserébe kiiktatja az állomás fűtőrendszerét. Embereink végső megoldásként árammal csapatják meg, persze szigorúan azután, hogy a Tudomány Főpapja szerepet magára öltő doktor megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, és nem sikerül. Végezetül újságíró barátunk mondja el a tanulságot.

A maga nemében egy egészen kedves kis filmecske, természetesen figyelembe véve a tényt, hogy mikor készült. Így aztán ne várjunk tőle hatalmas trükköket meg technikai megoldásokat, mégis  hatvan évvel később is ugyanúgy meg lehet tekinteni, amolyan retro gyanánt – és egy cseppet sem kell lenézni. Míg a Carpenter-féle feldolgozás már inkább egy groteszk transzformációkban bővelkedő vérbeli horror, némi földönkívülis sci-fi maggal, ennél még csak ez utóbbi műfaj van jelen, amely a tudományos némileg alátámasztott növény-lény koncepcióra épít.

Ami számomra zavaró volt, hogy a fontosabb karakterek (kapitány, doki, újságíró, csaj) mellett még egy seregnyi másik embert is mozgott a bázison, akik szinte elvesztek a cselekmény folyásában. Mint mondottan volt, horrornak semmi nyoma: lényünk vagy háromszor bukkan fel pár perces scene elejéig, de halál is csak két esetben történik, ráadásul azokról csak hallomásból értesülünk.

Értékelés: 8/10

eyescream