Stephen King megírta, Frank Darabont átírta aztán megrendezte, én pedig megnéztem és a végén kínomban nevettem. No nem azért, mert a film a gyalázatosan szar King adaptációk sorát bővíti, hanem mert befejezés ilyen erővel nagyon-nagyon régóta nem vágott pofán, mint most.
Szóval az van, hogy a Remény rabjai és a Halálsoron rendezője ismét előkapart egy (szerencsére) régebbi King irományt, amiből szokásához hűen legyártott egy ízig-vérig profi végterméket. Minden idők egyik legszebb drámája, majd egy temészetfeletti köntösbe bújtatott újabb dráma után most egy összetettebb produktumot kaptunk az arcunkba, amiben keveredik a misztikum, a darálós szörnyfilm és persze a dráma megintcsak nagyon erős.

David Drayton grafikus épp egy Stephen King ihletésű munkán dolgozik, amikor hatalmas vihar kerekedik. Az égi háború fákat tép ki a földből, s az egyik ilyen épp´ David-ék házának ablakát töri ripityára.

Másnap hősünk kisfiával meglátogatja a kisváros legnagyobb bevásárlóközpontját, hogy vásároljanak ilyen ablakhelyreállító barkácsszettet, ahol soppingolás közben megszólalnak a légi szirénák, és pillanatok alatt mindent beborít a köd… Kintről üvöltéseket lehet hallani, a boltban rekedt, halálra rémült vásárlókat pedig egy vérző fejű manus figyelmezteti, akinek még az utolsó pillanatban sikerül bemenekülnie az áruházba: “valami van a ködben”.
Barátaink nemsokára megtudják, hogy mi is az a valami a ködben, s néhány óra leforgása alatt a félelem és a kilátástalanság hatására az áruházba összezsúfolódott emberek is bekattannak.
„A félelem minden megváltoztat.” – mint annak tanúi leszünk.

Ha megjelenik a boltokban egy Stephen King iromány, nem én vagyok az első, aki rohan megvenni, s a Köd eredetijét is sikerült elkerülnöm, ám a film hatására már berendeltem belőle egy példányt (a Csontkollekció címmel ellátott novelláskötetben többek közt ez az iromány is megtalálható). Ezúttal egyébként kifejezetten örültem, hogy “felkészületlenül” ültem le megnézni a filmet, mert így nem azzal telt el két órám, hogy várok és összehasonlítok, hanem azzal, hogy nem pislogok, ledöbbenek és megállapítok. Ez az egyik legjobb Stephen King (horror)film, amit valaha filmre vittek.
Negatívumból nem sokat tudnék említeni. A CGI szörnyeken egy kicsit (eléggé) látszik, hogy “nem igaziak”, bár ettől függetlenül elég jól mutatnak, főleg a ködben csoszogó nagydarab izék. Továbbá. Nekem a főszereplő, Thomas Jane színészi játéka nem volt túl meggyőző, főleg a fináléban nem, de azért ezzel sem volt komoly gond. Ami a párbeszédeket illeti, egy-két helyen sikerült átbillenni a közhelyszótárba, pl. amikor arról beszélgetnek hőseink, hogy az emberek az igazi szörnyetegek, ami sajnos eléggé helyénvaló megállapítás, csak ezt elég ábrázolni, nyílt, szájbarágós megfogalmazást szerintem nem igényel. Plusz azt sem értem, hogy Kingnél miért visszatérő motívum a hívő (keresztény) emberek baszogatása/lejáratása, ami már más irományaiban is feltünően nagy örömöt okozott neki (pl. Carrie, Tortúra).
Ezek persze csak amolyan lábjegyezt infók, a film összességében nagyszerű: bő két órányi horror, dráma és misztérium. Nagyon jó arányban kikeverve.

értékelés: 9/10

Blizz