Nem kell ahhoz hatalmas King fanatikusnak lenni, hogy realizáljuk a tényt, miszerint István Királyunk regényeiből adaptált filmek ritkán sikeresek, ezt még tovább gondolva pedig megállapíthatjuk, hogy egészen kis százalékban tudják visszaadni az eredeti történet hangulatát. Ezeken túl már csak egy keservesebb tendencia ismétlődik újra és újra, amikor egy pocsékul sikerült filmről akarnak lehúzni még (egy vagy) több bőrt…

Jelen esetben a mester Néha visszatérnek címen futó novelláról szól a fáma. Első ízben ezt Visszatérők (1991) címen dolgozták fel, majd némiképp átalakítva jött a cikkem tárgyát képező Kárhozottak, ami szintén nem egy nagy eresztés. Legutóbb pedig ez egész cselekményt poénból az északi-sarkkörre helyezték (Néha visszajönnek, 1998) csak hogy meg ne unjuk az alapsémát…

Főszereplőnk egy átlagosan szürke fószer, akinek anyja a film elején hirtelen elhalálozik, mégpedig olyan gagyi körülmények között, hogy szinte már vissza kell fojtani az embernek a röhögést. Vére belecsöpög a mosogatóba, a cső meg messze elér… és ez valahogyan feltámaszt bizonyos rút démonfajzatokat – de ezt mi ekkor még nem tudjuk, úgyhogy pszt! A fószer egyből a kisvárosba érkezik elrendezni a temetést, találkozni az ismerősökkel meg persze felhajtani az örökséget képező házat. És ahogy lenni szokott, nem egyedül: hozza magával kicsi lányát (facér kategóriás, bár kissé túlkoros bige.) Miközben egy lúzer, agyilag zokni fűnyíró srác (talán az azonos című novella hősének egy béna cameója lenne?!) próbál barátságot kötni a lánnyal, egy jólfésült idegen csávó is szemet vet rá, aki ráadásul a lány apjának is felettébb ismerős. Ha jól emlékszik a fater, ő meg a cimborái ölték meg a nővérét X évvel ezelőtt – de akkor ők is odavesztek, tehát nem érti, hogy lehet ez. Ezt persze nem mondhatja el a lányának, mert akkor véletlenül megértené, hogy miért félti őt ennyire a sráctól. Kábé negyedóránként mindenhol megjelenik a városka túlbuzgó papja, aki keni-vágja ezt az egész démon-felbukkangatós mizériát, persze senki nem hallgat rá, majd csak a film vége felé kérik a segítségét, ami persze szart sem ér ezek ellen a szörnyszülöttek ellen, úgyhogy frankón kinyírják a saját templomába – úgy kell neki! Csajt elrabolják, aztán egy bányajárathoz csalogatják a feldühödött papát, aki persze a végén megmenti szeretett sarjadékát, hogy mi is örüljünk a végén…

Dióhéjban annyit, hogy elég közepesre sikerült, bár miért is várnánk tőle többet?! Egy sokadik Stephen King utánérzés, vagyis a halálba nem nyugodó egyének visszatérnek, bosszút állnak stb., de a végére már annyira agyalágyulttá válik a cselekmény, hogy fejünket fogjuk. Egyszer untig elég, ha valaki meg óhajtja nézni, többet úgysem érdemel.

Értékelés: 6/10

eyescream