1992-ben járunk, ahol Mary Lambert ismét komoly fába vágta a fejszéjét – immár Stephen King segítsége nélkül hozzálátott a Kedvencek temetője második epizódjához, anélkül, hogy lett volna bármilyen alapja a történetnek. Az első résznél azért volt nehéz dolga, mert már egy létező, és sokak által kedvelt történetet kellett filmvászonra álmodnia, így persze nagyon fontos volt, hogy mit fog szólni egy rajongó a megfilmesített verzióhoz. Ám a következő résznél semmilyen mankója nem volt, csupán a mag volt elültetve. A temetőben.

Jeff Matthews egy szomorú kisfiú. A szülei elváltak. Édesanyja, Renee, színésznő, édesapja pedig orvos a Vészhelyzetben. Elnézést, az édesapa, azaz Chase állatorvos. Anyuka éppen filmet forgat, amikor egy tragikus baleset folytán életét veszti fia szeme láttára. A lélektipró eseményt kiheverendő, Chase és Jeff elköltöznek a Ludlow-i nyaralójukba. Chase állatklinikát nyit, Jeff pedig megpróbál beilleszkedni az új iskolájába, ami azonban nem sikerül neki zökkenőmentesen. A helyi menő srácokkal összetűzésbe keveredik – ők mesélik el neki a Creed család tragédiáját -, de barátságot köt egy nyamvadt kissráccal, Drew-val. Neki sem fenékig tejfel az élete, a mostohaapja a helyi seriff, aki próbálja keményen fogni a fiút, hogy férfit faragjon belőle, ráadásul utálja a kutyáját, a gyönyörű Zowie-t. Egy éjjel az állat megpróbálja megeszegetni a seriff nyulait, mire a férfi lelövi őt. Drew teljesen összeroppan kutyája halála miatt, Jeff pedig mindenképp segíteni akar neki, így elindulnak a micmac indiánok temetője felé.

A kutya visszatérte után Drew is érzi, hogy valami nincs rendben, de elvakultan rajong kutyájáért. Felhívja Jeff-et és édesapját, aki próbálja kezelni Zowie lőtt sérülését. Eközben észleli, hogy a kutyának nincs szívverése, de nem foglalkozik vele különösebben, vérmintát vesz, és elküldi laborba – ahonnan majd közlik vele, hogy ne szórakozzon a velük, miért küldi halott állat vérmintáját elemzésre. A seriff, Gus, azonban tisztában van vele mi történt, és csöppet sem tetszik neki, ráadásul szobafogságra is ítéli nevelt gyermekét. Halloween éjjelén a srácok azonban kilógnak, és az állattemetőben ijesztgetik egymás a Creed család történetével, mikor megjelenik Gus, és bántalmazni kezdi Drew-t – nem feltétlen nevelési célzattal. Mielőtt leüthetné őt az egyik kereszttel, Zowie ráugrik és kettéharapja a torkát. A seriff meghal, de a két fiú nem akar bajba kerülni, így újfent útnak indulnak az indián temetőhöz.

A mostohaapa visszatérte után szintén megváltozik. Egyre erőszakosabb lesz, imádott nyulaiból vacsorát készít rendkívül kegyetlen módon, illetve megkedveli a kutyát is. Nem véletlenül, ugye. Gus megöli a menősrácok vezérét, Clyde-ot, amikor észreveszi, hogy az bántani akarja Jeff-et. (A férfi biztos magányosnak érzi magát halott problémáival, ugyanis Clyde-ot is elviszi a temetőbe.) Mikor a járkáló halottak kezdik ellepni a várost (az erőszak erőszakot szül, a járkáló holtak még több járkáló holtat), Jeff egyre inkább megszállottá válik anyja felélesztésével kapcsolatban. Így Gus segítségét kéri, hogy újratemesse Renee-t a micmac-ek földjén, hogy az feltámadása visszatérjen családjához. Ám persze semmi sem úgy alakul, ahogy azt Jeff őrült álmaiban elképzeli.

Nekem bizonyos szempontból jobban tetszett ez a film, mint az előző. Valószínűleg azért, mert ebből nem létezik könyvverzió, tehát nem olvastam el semmit, mielőtt ezzel találkoztam. Sokkal pörgősebbnek és hatásosabbnak tartom. Csak három évvel készült később, a maszkok és sminkek itt is fenomenálisak, a zene szintén jól megkomponált, a színészek munkája szintén jó. Edward Furlong itt is remekül formálja meg a lelkileg sérült, majd enyhén becsavarodott kiskamaszt, a szemeiből szinte érzed a fájdalmat az édesanyja halála miatt. Ő a jófiú, aki mégis ronda dolgokra kényszerül, de csak sajnálni tudod – és ha picit empatikus vagy, még együtt is érzel vele. A seriff karaktere – akit Clancy Brown formált meg -, hihetetlenül sokat dob a történeten, egy annyira visszataszító alakot ismerünk meg, akit még éltében sem kedvelünk, nemhogy holtában. (Bár holtan szerintem sokkal szimpatikusabb volt, mint élve.) Az ő visszatérését követően indul be igazán a film, nagyon szórakoztatóvá válik, azonban a végén mégis úgy kelsz fel a székből, hogy sajnálod az általad megkedvelt karaktereket a rájuk kimért sors miatt. Nekem tetszett. (A vége főcímért pedig teljesen odavagyok. A szomorú, lassú zene, a karakterek arcának megjelenése, mindegyiküktől egy-egy idézet, olyannyira drámai, hogy szinte könnyeket csal az ember szemébe.)

Értékelés: 6/10

saly/mindfreaker