2007 hozta el az addigra már hét kötetté bővült történetfolyam (és elvileg 2012-ben jön a nyolcadik könyv) előzményét, melyet először képregény formájában olvashattak az érdeklődők. S hogy mennyire érződik, hogy King epikus művének valódi kezdő sztoriját tarthatjuk kezünkben, rövidesen ki fog derülni.

Rendkívül sok esetben nagyon nehéz dolga van egy írócsapatnak, ha egy meglévő saga-hoz kell valamit hozzátenni úgy, hogy ne tegyenek kárt a meglévő univerzumban. Mikor a Marvel elkezdte kidolgozni az első minisorozatot, valószínűleg sokan kétkedtek, vajon mennyire lesz hű az eredetihez egy grafikus novella, ám a végeredmény mindenkit meglepett. King nem bízta a véletlenre a dolgokat, ugyanis végig ott bábáskodott az elkészülési fázis időszakában és jó barátja és Setét Toronybeli állandó alkotótársa, Robin Furth írta meg a sztorit, amit Peter David bővített szkriptté és Jae Lee rajzolt.

Bevezetőül azoknak, akik még sosem találkoztak a művekkel: képzeljünk el egy western világot – régimódi lövöldözésekkel -, amit a mágia és a babonák szőnek át és amiben a középkori lovagiság mintájára egy kiveszőben lévő vérvonal legifjabb tagja igyekszik az apja nyomdokaiba lépni. A revolverhős kezdeti szárnypróbálgatásait idézi fel az első hét részes előzmény, mely a tanárának legyőzésével indul. Majd kiderülnek a piszkos részletek a saját anyjáról és egy Marten nevezetű mágusról, akit szíve szerint már rég megölt volna. Ez férfivá válásakor lesz aktuális, azonban apja hazatér és óva inti attól, hogy megpróbálkozzon a merénylettel, inkább új célokat ad a srácnak, hogy barátaival tapasztalatot szerezzen. A történet helyenként teljesen új szálakkal bővül és ezeket hirtelen iktatja be az írópáros, ám idővel minden darabka a helyére kerül és összeáll a kép, hogy vajon ki az a Farson és csatlósai, illetve mi köze van az egész történetnek a kőolajhoz.

Sok helyütt hihetetlenül lassú áramlású a cselekmény, melyet még jobban erősítenek a sötét tónusú splash page-ek (egész oldalas képek) és a helyenként nagyon fennkölt modorú szövegrészek. A stílus a mára a Marvel védjegyévé váló erős kiemeléseket használja és gyakran elég életidegen színekkel operál, ám maguk a rajzok nagyon kidolgozottak és fantáziadúsak. Érződik, hogy mindent igyekeztek alárendelni a könyvek által kijelölt útnak.

Mint horrorrajongónak, az is egy fontos szempont, mennyiben tekinthető a fantasy és a western elemek mellett véres alkotásnak. Nos, nem kifejezetten, bár kétségtelen, hogy ahol egy szereplő komolyabb sérülést szerez, ott a legapróbb részletekig mindent látni. Összességében egy remek prequelhez van szerencsénk, ami egyrészt abban az időben visszarepítette a nagy kiadó ezen ágát a csúcsra, másrészt a rajongókat is kiszolgálta. A sorozat később megjelent HC formátumban is, viszont ebből tragikus módon kispórolták azokat a magyarázó oldalakat, amik az egyszeri olvasó számára is átláthatóvá teszik King világát, így azt javaslom, hogy a különálló számokat próbáljátok beszerezni. Szerencsére a hazai kiadók is felismerték az ebben rejlő potenciált, így magyarul is hozzáférhető (nagyon igényes kiadásban) az első néhány történet – ugyanis azóta is évről évre jelennek meg a Marvel gondozásában Roland Deschain kalandjai.