Az ’50-es években járunk, Harold Angel magánnyomozó nem túl bonyolult ügyekkel foglalkozó, nyugis, ballonkabátos világában. Egy napon azonban különleges felkérése akad, és nem sejti, hogy hamarosan Az ördög ügyvédje történetében találja magát, csak pepitában…
Angelnek szimplán egy eltűnt személyt kellene megtalálnia, akinek még le nem rótt tartozása van megrendelője felé. Miután a vallási fanatizmus, a fekete mágia és a mellébeszélő, ellenben hamar elhulló tanúk kavalkádjában találja magát, a tétek igencsak megnőnek mind anyagilag, mind kockázatban. Vajon ki lehet ez a titokzatos Johnny, akit mindenki ennyire rejteget?
A nem fáradó ventillátorok és a szinte erkölcstelen déli hőség követik útján, a sűrűsödő hullák és rejtélyek közt egyre inkább hurokban érzi magát. A zsákutcába került nyomozás végül a lehető legkellemetlenebb módon lendül át a holtponton, durva dolgok derülnek ki és csak egyetlen szereplő számára lesz happy end a történetből.
A gond csak az, hogy amint az elején megpillantjuk a megrendelő Lou Cyphert a gagyi szóviccnek vehető nevével, az egész 108 perces cselekmény világos lesz előttünk… A sok helyen emlegetett kultuszfilm jelzőt abszolút alaptalannak érzem, bár tényleg érdekes Mickey Rourke-ot (ő Angel) az eredeti arcával látni. De Niro tojásevése és a dugás a vérzivatarban elég jól sikerült jelenetek lettek, ahogy a déli voodooval átszőtt fülledtség is eltalált hangulatú. Egy komplikációmentes nyugis estére jó választás lehet, de fordulatok híján ne várjatok nagy izgalmakat.
értékelés: 6/10
DeerWoman
Az Ördög ügyvédjénél régebbi, ha úgy vesszük nem ez, hanem az a kiszámítható. Az “i know..” kezdetű monológot szinte lenyúlták a Gépész végére.
Igen igazad van, de tulajdonképpen mindegy melyiket látod előbb, a másik utána már nem lesz olyan izgi. 🙂
Azért nem tartom mindegynek, hogy melyiket látod először, mert az Ördög ügyvédje egy teljesen korrekt iparosmunka és Al Pacino játékán kívül kevés dolgot tud felmutatni. Míg ez magába foglalja Alan Parker stílusát, egyszerűen ordít róla. Na meg Rourke első kimagasló alakítása, előtte a dugós filmek szépfiúja volt. Lehet kicsit elfogult vagyok:)
Személyes véleményem az, hogy ez a film egy igazán kimagasló alkotás, számtalan hangulatos beállítással, a kellően mocskos díszletekről nem is beszélve. Már ez önmagában elvinné a filmet, de a voodoo szertartás, Harry “ártatlansága” és De Niro ördögi mivolta tovább fokozza a dolgokat, úgyhogy nekem maximális pontszámos, de abszolút érthető az álláspontod.
Örülök, hogy ti is írtatok, így több véleményt lát, aki olvassa az ajánlót. Én is észrevettem az egyedi stílust és minden momentumot, amit említettetek, de nem tehetek róla, egyszerűen nem jött be a film. 🙂
Rendkívül erős karakterek, megfelelő történetvezetés, számomra ezt jelenti ez a film. Nagyon szeretem, számomra többször is nézhető…
Pedig kultuszfilm, szeretem. Remek atmoszfèra, zene… Elöbb hallottam a soundtrack-et kb. 1988 körül minthogy làttam a filmet. Lehet meg is nèzem ma.