Úgy látszik a spanyol ajkú filmkészítőket a 2010-es évben erősen izgatta a vágásnélküliség! Már értekeztem a Secuestradosról, most pedig az uruguayi La casa muda-ról lesz szó, ami az angol fordításban a The Silent House-t kapta, lehet nem is véletlenül.

Laura édesapjával elvállalja egy vidéki házikó felújítását, de mivel későn érnek oda, ezért a bereteszelt ablakú vityilóban kényelmesen elhelyezkednek és nyugovóra térnek. Az apuka, mint akit fejbekólintottak egyből elalszik, viszont Laurát amint lehunyná pilláit valamilyen kopogás az emeletről megijeszti! Apja először békét kér, de mikor a lány másodszor is hallja a hangokat, már felébreszti apját, ki elindul és megnézi mi történt az emeleten. Apja sikolya és testének puffanása jelzi, hogy nem járt sikerrel, de az ajtók nem nyílnak, az ablakokon át sem lehetséges a szökés, így Laurának, ennek a kis 40 kilós fiatal lánynak egyedül kell megbirkózni a ház szellemeivel, hogy kibontakozzon előttünk egy család drámája!

Az egész mozi egyetlen snittből, mindenféle vágás nélkül készült el. Nem ez az első ilyen jellegű próbálkozás, hiszen már a Kötél Hitchcocktól is kísérletezett ezzel de még Tarr Béla is megpróbálta, hogy az egy az egyben vágásnélküli Orosz bárkáról ne is beszéljünk! Viszont horrorral, pláne az ijesztgetős-szellemházas fajtából még nem találkozhattunk. Gustavo Hernández rendezése ezért picit kísérleti jellegű. Nem csak a színészeknek nagy kihívás, hanem az operatőrnek, a hangmérnököknek és a fővilágosítónak is! Mivel a történet finoman szóval sem újdonság, meg amúgy sem tököltek vele sokat, ezért csakis a parafaktor illetve a hitelesség lehet az, ami motorizálja. Viszont a kameraman mozgása és hogy mindenhova kísérgeti a főszereplőt, plusz a third person nézetből first personba való átváltás kézzelfoghatóvá teszi a stábot. Szinte minden helyzetben érződik a jelenlétük, lelki szemem előtt láttam, ahogy a komplett pereputty ott lohol a kisasszony nyakában és nagyon koncentrál, mert a rendező tükrök használatával még nehezebbé tette és a szűk folyósoknak, szobáknak köszönhetően lecsökkentette a mozgásteret! És ennél a pontnál jön be az angol cím és az, amiért fentebb a videójátékokra jellemző kamera módokat említettem. Nincs magyarázat igazából, hogy Laura miért A pontból B-be tart és miért úgy fedezi fel a házat, ahogy. Végig olyan érzésem volt, mintha egy külsőnézetes túlélőjátékban lennék, ahol a szereplővel előbb a földszintet kell végig nyálazni; utána az emeleten először csak az első szoba ajtaja van nyitva, ha ott megtaláltam a fényképezőgépet és használtam is akkor mehetek tovább; és ha ott a letakart festményeket átnéztem akkor megtalálom a kulcsot amivel kitudok menni és etcetera, etcetera! A Silent Hillhez hasonlóan ráadásul itt is felbukkannak néha emberek, akik hirtelen eltűnnek és csak egy kis információ morzsát, egy pici puzzle darabkát hagynak maguk után.

Érdekes mozi, néhol ha nem is mondanám igazán ijesztőnek de azért képes kellemetlen érzéseket kicsikarni, mert a ház és a díszlet mégiscsak hatásos! Érdemes megnézni, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy a hamarosan bemutatásra kerülő amerikai remake – amit a Nyílt tengeren rendező-producer párosa forgat és ami szintén egy snittel operál majd – mit képes kihozni az anyagból.

Értékelés: 6/10

Miskei