Ha valaki a kilencvenes évek élte a gondtalan gyerekkort, valószínűleg tudja, miről szólt akkoriban minden: Nintendóról és Dragon Ballról. Mindegy, hogy Amerikáról, Angliáról, Magyarországról vagy Kínáról beszélünk, ez a két tényező meghatározó volt mindenhol a legfiatalabb generáció számára. De maradjunk egyelőre Kínánál. Az ottani filmesek ugyanis a kilencvenes évek elején, fittyet hányva a szerzői jogokra, fogták magukat, és egyetlen epikus filmben kombinálták a Street Fightert, a Super Mariot és a Dragon Ballt. Mindezt ráadásul elég elismert ázsiai sztárok felhasználásával.

Természetesen a dolog nagyjából úgy történt, mint a Dracula-Nosferatu esetében: megváltoztatták a karakter nevét, néhány ponton a kinézetét, és ezzel akkori viszonyok között már ki is volt küszöbölve mindennemű jogi probléma. Hogy a beazonosítást megkönnyítsem, minden szereplő neve után zárójelbe foglalom az eredeti karakter nevét.

2043-ban röpdeszkán repülő szuperzsaruk védik az utcákat, akik ellen senki sem veheti fel a harcot elég hatékonyan. A genyák tábora éppen elveszítette pszi-erejű Generálisát (M. Bison), akiről egy hírhedten megvesztegethetetlen és szigorú bíró, Yu Ti Hung (Songoku) fog ítéletet mondani. A rosszarcúak, név szerint Kent (Ken), Thai King (Sagat) és Toyota (E. Honda), előrukkolnak a legkézenfekvőbb megoldással: visszautaznak 1993-ba, amikor Yu Ti Hung még csak halandó diák volt, és megváltoztatják az életét úgy, hogy az befolyásolja az ítélethozatalát a jövőben. A szuperzsaruk, Broom Man (Guile), Ti Man (Vega), Lung (Ryu) és Ah Sing (Dhalism) nem képesek megállítani őket időben, így a teendő egyértelmű, nekik is a múltba kell utazniuk, hogy testőrködjenek Yu Ti Hung mellett (Lungot leszámítva, aki a főnökük sógora). Ugrás, 1993-ban vagyunk és megismerjük főhősünket, Tai Hungot, aki igazi vesztes, 28 éve kora ellenére gimnáziumba jár, reggeltől estig mindenki szívatja, a saját húgát, a ribiskedő Chun Lit is beleértve (egy teljes létező személynév miatt a jogvédők gondolom nem akadékoskodhattak). Egy végigszívott nap után, amikor már épp azon gondolkozik, hogy búcsúlevelet hátrahagyva véget vet az életének, a háza tetejére megérkezik Ti Man kis csapatával, akiknek Hung kapóra is jön, mivel ugyanabba a suliba jár, ahová a feljegyzések szerint a leendő bíró is fog. Így segíthet nekik megkeresni őt, míg ők cserébe elverik a Hungot bántalmazó szemétládákat, és megtanítják, hogyan legyen igazi lehengerlő alfahím az iskolájában. Ez eleinte be is válik, de később a hugica rájön a titokra, így Ti Mannek randiznia is kell vele, hogy lebeszélje a leleplezésükről, amit meglehetősen egyedi módon úgy tesz, hogy az első randin beletranszportálja magukat egy videojátékba, ahol, Mariová és Luigivá változnak. Majd a jövőbeli rosszarcok is megérkeznek (annak ellenére, hogy a jövőben elvileg ők startoltak előbb), és szövetkeznek a Hunggal szemétkedő genyákkal, hogy közös erővel mind Hungot, mind a társait elintézzék. És végül még kiderülnek olyan apróságok is, hogy elvileg Hungból lesz majd Yu Ti Hung, hogy Kenték célja nem az, hogy gonosz legyen, hanem az, hogy örökre egy igazi vesztes maradjon, a Generális eközben megszökik a börtönből, és ő is visszautazik a múltba, nyomában az utolsó zsaruval, Green Wolffal (Blanca)… Nem tudom, kell-e ezt tovább ragozni, hogy a lényeg még érthetőbb legyen.

Ez a film egy vicc. Senki, sem a készítők, sem a színészek nem vették komolyan, gyakorlatilag arról lehetett szó, hogy a gyerekeknek készítettek egy élőszereplős filmet az aktuális idoljaikkal a fő szerepekben. Viszont az infantilis hangvétel ellenére akkori standardok (és a puszta tény, hogy a film Kínában készült) mellett nagyon korrektül elkészített film a Future Cops. A színészek például ugyan nem nyújtanak valami emlékezetes teljesítményt, de a többségük elég sikeres lehetett, a Broom Mant alakító srác például, ahogy utána olvastam, híres és elismert énekes (erről a filmben is tanúbizonyságot tesz egy ötperces klippel). Az effektekkel pedig kicsit sem spóroltak, és bár a verekedéseknél az ütések látványosan nem érintik a szereplőket, nagy részük nem is olyan vészesen gagyi (mondjuk ekkoriban már Hollywood jóval szebb számítógép generálta csodákat produkált), sok van belőlük, és jellemző rájuk, hogy a készítők nem törődtek olyasmikkel, mint a mai videojátékadaptációk esetében a realizmusra és a hihetőségre törekvés. Gyakran több volt a képernyőn a Hadoukenek és a Sonic Boomok száma, mint a tényleges küzdő feleké.

Meglehetősen nehéz ítéletet mondani a Future Copsról. Egyrészt annyira komolytalan és agysorvasztó film, hogy nincsenek rá szavak, helyenként a japán animék legbizarrabb és leginfantilisebb jeleneteit múlja felül (a kedvencem az, amikor a fináléban a Generális pszi-sugarakkal behülyíti Hung egész iskoláját – a jelenettől napokig tartó fejfájást lehet kapni), de egyúttal az is látszik, hogy a készítők szívvel-lélekkel dolgoztak rajta, és tényleg csak egy szerethető és nevetséges kis filmet akartak készíteni, elsősorban fiatalabb közönségnek. Hiába éreztem párszor úgy, hogy az értelmi szinttől ötfelé reped az agyam, képtelen vagyok szigorú lenni és alulpontozni, egyszerűen megfogott az a gyerekes báj, ami az egészet áthatja. Megtekintését ettől függetlenül csak azoknak ajánlom, akik úgy érzik, képesek lennének majdnem két órán keresztül nézni az ázsiai ifjúsági kultúra (hű de túlszépítettem) legbizarrabb pillanatait, élő szereplőkkel prezentálva.

értékelés: 6/10

Zoo_Lee