A tavalyi év egyik különleges füzete volt ez a két sztorit tartalmazó cím. Az Image Comics jószerével mindent belepakolt, amit csak el lehet képzelni. Ryan Ottley és Jason Howard ötlete onnan indul, hogy a bolygónk klímája, felszíne folyamatosan változott az évmilliók során, ezért számos állatfajnak kellett alkalmazkodnia az eltérő körülményekhez. Míg a legtöbb jószág a ma is megszokott környezetében él, a jegesmedve és a nagy fehér cápa valahogy összekeveredtek. Így került a víz alá a mackó és az erdő kellős közepébe a cápa.

Az első történetben a kellemescsaládi vakáció szörnyű véget ér, amikor a böhöm nagy dög felugrik a hajó fedélzetére és lekaszabolja a családot, kivéve a kicsi Pete-et. Húsz évvel később egy titkos katonai kísérletből megszökik az egyik delikvens, ezért egy hihetetlenül veszélyes robotot küldenek utána. Pete pedig felkeresi azt a hajókölcsönzőt, ahonnan a szülei vásároltak és kiderül, hogy a békés kisvárost a nagy medve a markában tartja és a leszármazottjai minden egyes turistacsoportra áldozati bárányként tekintenek. Ettől a ponttól véres harc kezdődik, aminek az utolsó panel úgy vet véget, ahogy a sztori kezdődött.

A második – és szerintem hihetetlenül mulatságos – epizódban egy apuka a fiával kempingezik, amikor az egyik bokorból kilövellő cápa kettéharapja a fiút. A bátor édesapa eközben megkéri, hogy lépjen arrébb, hogy le tudja szedni a bestiát, de sajnos a fiú erre képtelen, ugyanis azok a végtagok már vígan lubickolnak a szörny emésztőnedveiben. Bár a srác túléli a támadást, ettől kezdve ontják a láb nélküli poénokat és mindegyik kiválóan oldja a feszültséget. A másik eseményszál pedig néhány idióta hillbilly tag ügyetlenkedését mutatja be, egészen a bödön jégkrémtől az idős túrázó haláláig – ő ugyanis nem sejti, hogy az a massza, ami rájuk fröcsög nem a legújabb szörnyfilmből van, hanem csak édesség és ettől feldobja a talpát. A cápánk pedig harapós kedvében van, mi sem bizonyítja jobban, mint az egész oldalas marcangolások. Személyes kedvencem, amikor a fitness csajsziból a feje és a szilikonizált mellei maradnak csupán. Szinte ömlenek az olvasóra a retardált poénok és véres jelenetek, amik néhol annyira túlzóak, hogy pontosan ezért állják meg a helyüket egy ilyen abszurd cselekményben.

Aki a trash és gore jelenetekkel szimpatizál, annak bátran ajánlom ezt a lapot, amibe itt belenézhettek.