Aki látott már Salvador Dalí festményt, az körülbelül el tudja képzelni mire gondolok, ha azt mondom, ez a film pontosan olyan. Luis Buñuel első rendezéséhez közösen írták Dalí-val a forgatókönyvet, ezt figyelembe véve talán nem is annyira meglepő ha eme rövidke műremek megtekintése után elkekedett szemekkel vakargatjuk a koponyánkat, arra gondolva, hogy Buñuel is meg Dalí is közösen elmehetnek a fenébe a fantazmagóriáikkal egyetemben, mert vagy magasról tettek a mindenkori nézőkre, vagy szánt szándékkal szívatták őket, de egy biztos; ez a két krapek nem volt teljesen százas, az tuti.

Egy férfi és egy nő viszonyát láthatjuk, az alkotók torz (és) szimbolikus szemüvegén át; ahogy a férfi felajzottan kergeti a lányt a szobán keresztül-kasul, majd hirtelen kötéllel a kezében két zongorát kezd húzni maga után, minkettő tetején egy-egy döglött szamárral, a zongorák előtt pedig egy-egy papnövendékkel (az egyik maga Dalí), az ablakuk alatt épp nemrég ütötte el egy autó a fiatal lányt, aki a betonon heverő levágott kezet piszkálta bottal a kezében, majd betoppan egy alak, és a sarokba állítja a srácot, hajnali háromkor, addigra már a hangyák sem özönlenek a tenyeréből… az alak letépi a dobozt a másik nyakából és kihajítja egyenest a tengerpartra, de mikor a srác kezébe nyomja a tizenhat évvel azelőtti kisiskolás tankönyveit, azok fegyverré válnak és lelövi a különös alakot aki nem más, mint ő maga, de mire összeesne már egy réten talája magát meztelen párja társaságában, a fiú szájához kap, ami rögvest összeforr, a lepke hátán csak úgy világít a hófehér halálfej, a lány kikerekedett szemekkel nézi a hónaljszőrét a srác arcán, holott egy másik férfi (Buñuel) egyszer régen, nyolc évvel korábban, kezében borotvával…

Folytassam? Inkább nézd meg a saját szemeddel. Tizenhat perc őrület, térben és időben ugrálva, rendszertelenül, tébolyultan. Eszeveszett és logikátlan, akár a szerelem. Vagy zseniális vagy elmebeteg, de lehet, hogy mindkettő, ki-ki döntse el magának.

10/10

phobic23