Miguel Ángel Vivas I’ll See You in My Dreams című rövidfilmjét Eyescream kolléga már méltatta itt a cinegore-on, most pedig egy egészestés thrillerét venném elő, egy olyan mély völgyekkel tarkított hullámvasúttat, ami a játékhossz vége után is sokáig elkísér és hazavágja a lelked!

Már a nyitány szögbelövő pisztollyal tűzdel oda a kanapéhoz! Vidáman csicsergő madarak a kötelező spanyol támogatókat taglaló fekete képernyő alatt, hogy egy vágással egy férfit lássunk, zacskóval a fején, vérben fürödve. Még nem halt meg, de csak fizikálisan élő, mert amint haza telefonál, két mondattal megkapja a kegyelemdöfést.

Módos szülők egy szem lányukkal költöznek Madrid rózsadombjára, de nem hozunk ítéletet, hogy újgazdag pribékek, vagyonuk csak katalizátor, semmi pejoratív nincs benne. Egyszerű és hétköznapi emberek, épp ezért esetleges rossz döntéseik ellenére sem hibáztathatóak. Egyből első éjszakájukon, mikor még a holmiaik nagy része is bedobozolva van és épp egy kicsit ünnepelnének, betörnek hozzájuk, kirabolják őket, de mivel ez a 21. század, így a nagy lóvé a bankszámlán leledzik. A rosszfiúk begyűjtik a kártyákat és az egyik túszejtő az apukával elindul megfejni az automatákat. Másik két társa az otthoniakra vigyáz, de természetesen beüt a krach, az áldozatokban féktelenül dúl az életösztön.

Technikailag csodálatos! Az első tíz perc összevissza kettő, vágatlan jelenettel röpül el, és ez a film végéig így marad. Vágás nélküliség a köbön, aminek következtében a kamera keresi a tükröződő felületeket, hogy főleg párbeszéd esetén lássuk minden érintett reakcióját. A hosszú jelenetek profán módon szakadnak meg néha osztott képernyővel, de ezzel is csak a látottak fokozása a cél, illetve a valósidejűség érzésének erősítése. Ettől az egész egyedi perspektívába sodródik, ezzel kiemelve a témát a már jó párszor látott és ismert szituációból, és egyben beszippantja és az egész tortúrának részesévé teszi a nézőt. Természetesen ez a színészeknek is nagy kihívás, hiszen nem mindegy, hogy tizenöt másodpercig vagy hosszú percekig kell a szerepben maradni, és a finomvágás ritkasága esetleg teljes hiánya nem lehetnek segítségükre. Szerencsére – főleg mivel egy ilyen mozinak az actori munka a mozgató rugója -, mindenki maximálisan teljesít, a maszkos támadóknak néha csak a szemük játszik. Persze ez elég is, hiszen az overture ínycsiklandó képei elárulták, ezek mindenre képesek és nem szeretnek kétszer kérni, ha pedig nem ugrasz elsőre, lehet nem marad rajtad alsónemű vagy éppen hús.

Lassan, és idegőrlően jutunk el a grand guignol-i végkifejletig, egy olyan befejezésig ami sejteti, de csakúgy mint karaktereit, a nézőt is a megváltás reménységébe löki, de hiába! Egy ilyen helyzetnek nem lehetnek győztesei, egy ilyen filmnek nem lehet konstruktív vége, a fokozatosság elvének köszönhetően pofán kell csapni a közönséget, és Vivas nem hagy cserben. A rendező biztos kezű gyeplő fogása, szignifikáns technikai megoldásai miatt, újból és újból rákényszerít az újranézésre annak ellenére, hogy realista erőszak ábrázolása és kiszipolyozó lelki mélységei az Eden Lake-hez vagy a Funny Games-hez hasonlóan, nyolc napon túl gyógyuló traumát okoznak!

És Te, készen állsz rá?! 🙂

Értékelés: 9/10

Miskei