Barkóbázzunk! Minden idők egyik legnagyobb Drakula-színészére gondoltam. Nem Lugosi Béla. A filmtörténelem során ő játszotta a legtöbb alkalommal a grófot. Tudjátok a megoldást? Ha nem, akkor elárulom: Christopher Leeről van szó, aki volt már Frankenstein szörny, múmia, James Bond ellenfele, sith nagyúr és még Szarumán is a Gyűrűk Urában. Hatalmas munkássága van az öregnek, de horroros fronton leginkább a Hammer-filmekről, és az ottani Drakula szerepekről ismerjük. Csakhogy! Nagyjából egy éve rábukkantam Jess Franco spanyol Dracula trilógiájára, aminek köze nincs a Hammer-filmekhez, viszont az első részben mégis Lee játszotta a grófot. Lehet ilyen ritkaságoknak ellenállni?

A legfőbb indok, amiért érdekelt ez a film, hogy sokan állították, a Coppola előtti Drakula feldolgozások közül ez próbált meg leginkább hű maradni Bram Stoker eredeti regényéhez. Christopher Lee mellett pedig két másik nagy név is játszik a filmben: Klaus Kinski, aki kilenc évvel később Nosferatut alakította a vásznon Werner Herzog filmjében, itt Renfield szerepében próbálgatja magát a vámpírhorror műfajában, Herbert Lom pedig, akit a többség a régi Rózsaszín Párduc filmek Dreyfus felügyelőjeként ismerhet, Lee ellenfelét, Van Helsing professzort alakítja. Az egyetlen ok, ami kedvemet szeghette volna, az a rendező, Jess Franco neve volt, az ürge ugyanis bugyuta, grindhouse jellegű, gyenge minőségű exploitation horrorokat készített (sőt készít a mai napig az IMDB szerint). Mennyire tud egy nem eléggé rátermett rendező elrontani egy filmet? A Count Dracula a tökéletes válasz a kérdésre.

A regényhűség kamu a javából. Az első öt perc nagyjából megfelel a leírtaknak, de ezután a cselekmény teljesen széthullik. Konkrétan, Jonathan Harker az első este után, amit Drak kastélyában kellene töltenie, már besokall és megszökik, majd kiköt Van Helsing professzor szanatóriumában, ahol az idős prof hiába hisz a vámpírokban, konkrét bolondnak tartja hősünket, és bezárja, majd értesíti a menyasszonyát, Minát, aki barátnőjével, Lucyval együtt azonnal oda is utazik. Drakula természetesen pont az elmegyógyintézettel szemben rendezkedett be, és nem sokkal a két nő érkezése után el is kezdi esténként látogatni Lucyt. Van Helsing sejti mi történik valójában, ugyanis a számos egyértelmű jel mellett az intézetbe zárt Renfield (akinek itt a lányával végzett Drakula, és ezért kattant meg, csicskázás helyett pedig inkább megölni akarja a grófot) is elég egyértelművé teszi viselkedésével, hogy valami borzalmasat lát esténként a szemközti épületben, mégsem lép semmit, egészen Lucy haláláig. Ekkor persze a lány ismét karót kap a kriptában, Drakula megharapja Minát, Van Helsing feszülettel elriasztja a grófot, majd Harker és Lucy vőlegénye, Quincey, napfénnyel elégetik az Erdélybe menekülni készülő grófot. Ahogy az a Drakula-feldolgozások jelentős részében lenni szokott…

Két fő problémája van a filmnek. Az egyik, hogy rohan. Borzasztó logikátlansággal van felépítve a történet, és Franco néhol túl sok időt szánt jelentéktelen dolgokra, néha túl keveset a lényegesekre. A másik a karakterek, és a színészi játék. Egy rendezőnek általában motiválnia kellene a színészeit, azon fáradoznia, hogy azok minél életszerűbben formálják meg a szereplőket, de Franco ezt olyan szinten szúrta el, hogy a szereplők többségének arcára mintha vésővel faragták volna rá a kifejezést. És nem is a jó arckifejezést, Van Helsingről például nem tudtam eldönteni, hogy komoly képet akar-e vágni, vagy éppen az íróasztalára sz**t valamelyik páciense, és ezért fintorog. Renfield nyúlfarknyi szerepet kap, és a film jelentős részében csak némán bámul maga elé, mint valami bábú. Lee pedig az első öt percet, és a Van Helsinggel folytatott beszélgetését leszámítva egy egész mondatra elegendő szöveget nem kapott (vagy kapott, csak híres volt arról, hogy nem volt hajlandó rosszul megírt, a karakteréhez nem méltó szöveget felmondani, ezért néma a Hammer-féle Drakulák többségében is). És abba azért nem árt belegondolni, hogy ezek nem holmi kis kaliberű színészek, akikből csak ennyit lehetett volna kihozni. Christopher Lee már ekkor is híres volt, Kinskinek olyan elképzelései voltak az alakításaival kapcsolatban, hogy később még Werner Herzoggal is többször vitázott a Nosferatu kapcsán, és abban is biztos vagyok, Herbert Lom a rosszabb napjain jobbakat alakított, mint ebben a filmben. Két szóban összefoglalva a hibákat: rendezői inkompetencia. Nem tudom, Franco hol tart ma (lehet nem is akarom tudni), de képtelen jól bánni a történettel, a karakterekkel és a színészekkel. Mivel szeretem a kajás hasonlatokat (meg a jó kajákat persze), úgy jellemezném a Count Draculát, mint egy főfogást, aminek az összes hozzávalója valamilyen drága, egzotikus ínyencség, és aminek végeredményben gasztronómiai orgazmust kellett volna okoznia, de a szakács elrontotta a fűszerezést, nem főzte meg eléggé az alapanyagokat, és kicsit oda is égette, ami végül kisebbfajta ételmérgezéshez vezetett. Újabb bejegyzés a katasztrofálisan elpuskázott lehetőségek listáján.

értékelés: 5/10 (a színészek puszta jelenléte miatt nem rosszabb a közepesnél, amúgy bőven alacsonyabbat érdemelne)

Zoo_Lee