Egy olyan filmben, amiben Lou Diamond Phillips iskolaigazgatót játszik, miközben egy szellemgyilkos tizedeli a városka fiatalságát, szinte lehetetlen csalódni. A Fingerprintsnek sikerül kiváltani ezt az érzést, de azért nem reménytelen!

Melanie frissen szabadult a rehabról, ahova egy apró malőr után került. Igazából nem volt Ő drogos, de ezt mivel bizonyítani nem tudta, így családja, főleg édesanyja is elfordult tőle, most is húga az, aki hazafurikázza. Útközben megállnak a sorompó előtt, ahol egy régi mendemonda alapján kitalált játékot próbálnak ki, miszerint ha leállítod a motort és vársz, a kocsi magától rágurul a sínekre, a kasztnin pedig apró kezek lenyomatai látszanak. A legenda – amit roppantul gyengén prezentálnak -, egy osztály kirándulásból hazatartó kisiskolásokat szállító busz tragédiájáról szól, akik az elromló sorompó miatt összeütköztek egy vonattal. Nem történik semmi, viszont Melanie rájön, hogy látja a holtakat, különösképpen az egyik kislányt, aki a segítségét kéri. De anno nem baleset történt és hogy a titokra fény ne derüljön, a gonosz ártó szellem minden eszközt megragad, legfőképp egy kemény vasrudat.

Elég nagy trauma volt számomra több mint tíz éve Don „The Dragon” Wilsont a Kick-box harcos 8-ban tanárként látni, azért Lou Diamond sem túl meggyőző szerepében. Eredetileg Brittany Snow-nak (légyen bár ő bárki is 🙂 szánták a főszerepet, de Ő inkább elment Hajlakkozni – amit John Waters iránti mélyen szántó tiszteletből a mai napig nem voltam hajlandó megnézni -, amivel már csak bevételi illetve egzisztenciális szempontból is jobban járt bár erről,  ezen a szinten ahol eme színésznőcskék tartanak erős túlzás beszélni.

A New York City Horror Filmfesztiválon megkapta a legjobb filmnek járó díjat, fogalmam sincs, hogy ez mennyire rangos hír, de tény, hogy a főként Rodney Dangerfielddel dolgozó, Harry Basil direktorúr munkája a régi iskola szerinti mozi. A problémát csakis a főhős oldhatja meg; a többi ember és a rendőrség tehetetlen és csak a végén érkezik; finoman adagolt suspense; kellő és egyáltalán nem öncélú brutalitás és főleg a mellékszerepekben túljátszott amatőrizmus, a tipikus egyszernézős, felejthető, DVD-re gyártott horror. Sok ismert panelból építkezik, viszont nem is szeretne kitűnni az átlagból, ezért végig tudatosan és a maga suta módján hatásosan lépdel. Nem lesz soha ismert, de azért egy esélyt kapott, annyira nem gáz! 🙂

 

Értékelés: 6/10

 

Miskei