Nem is tudom, hol kezdjem. De, persze, hogy tudom. 😉 Mikor egy barátom javaslatára (mely kábé így hangzott: “ahogy elnézem, ez pont neked való…” 🙂 ) beszereztem a Psychoville nevű brit horror-komédia sorozatot, még nem tudtam, mire számítsak. Gondoltam egy próbát megér, ha meg szerinte ‘pont nekem való’ akkor az vagy kellően véres vagy kellően agyalágyult, de hogy angol humort keverjek horrorral? Na mondom; erre befizetek! …Egyébként is bírom a beteg bohócokat… 😀 Valamelyest azért reméltem, hogy nem valami paródia-szerű beteg angol humor lesz, és hát nem is az. Kellemesen csalódtam, olyannyira, hogy rögvest beszereztem a második évadot is, de erről majd később.

A történet ott kezdődik, hogy egy titokzatos alak fenyegető levelet küld öt különböző embereknek Angia öt különböző városába, mely levélben cirkalmas kézírott betűkkel ennyi áll: “Tudom, mit tettél.” Ez így elsőre elég unalmasnak hangzik, de ha megnézzük, kik a fenyegetett felek, máris változik a helyzet. Elsőként Mr. Jelly kapja kézhez a levelet, a kiégett bohóc, akinek legnagyobb szívfájdalma nem az, hogy elveszítette jobb kézfejét, hanem, hogy az orvos, aki miatt mindez történt, nyúlja a műsorszámait és sokszor helyette megy el fellépni Mr. Jolly néven. Joy az egyszerű szülésznő, szintén kap üzenetet. Ő gyermeke elvesztése óta egy játékbabát ‘nevel’ aki/ami szent meggyőződése szerint igazi kisfiú. Oscar Lomax egy zsémbes öregember, aki elvesztette mindkét szeme világát, illetve jobban mondva elcserélte egy plüss krokodilra, amit időközben elvesztett, és amit azóta is bőszen keres, mert az a kroki az egyetlen hiányzó darab a felbecsülhetetlen gyűjteményéből. A törpe Robert színtársulatával a Hófehérkét játsza épp (ő a pirulós), mikor kézhez kapja a fenyegetést. Robert a Hófehérkét alakító Debbiebe szerelmes (aki nem törpe), emiatt a többiek folyton zrikálják, gúnyolódnak rajt’, pedig ha tudnák, hogy mily’ mentális erő lakozik abban a kicsi testben… David Sowerbutts postaládájába is érkezik fenyegető levél, ám az úriember annyira el van foglalva legújabb gyilkosságának előkészítésével, hogy még csak észre sem veszi mit dobott be a postás. Apropó gyilkosság; David egy komornyikot alakít egy olyan társulatnál, akik a kedves vendégeknek az ebéd mellé egy kis krimit is szolgáltatnak: bárki lehet potom pénzért Sherlok Holmes. Sajnos David túl komolyan veszi a játékot és mikor saját ürülékével felírja a konyha falára, hogy “Fuck Pig” és kolléganőjét fejjel lefelé, a hasából kilógó kolbász-műbelekkel felakasztja a plafonra, na az kiveri a biztosítékot a főnökeinél, pedig nem akart ő rosszat, csak hát legfőbb hobbija az elmebeteg sorozatgyilkosok tanulmányozása.

Na és itt kezdődnek a bajok. Mikor David a munkából kirúgva hazaér, édes anyukájának csak ennyit mond: “Sajnálom anyu, csúnya gyilkosságot követtem el.” És hát mit meg nem tesz egy anya, hogy óvja gyermekét? Maureen Sowerbutts pedig jó anya, így pici fiával nekikezdenek a szemtanúkat szépen sorban eltenni láb alól, ugyanis anyuci egy picit félre értette fiacskája kijelentését… Közben Lomax segítőjével Tealeaf-el rálel az eBayen Snappyre a krokodilra és eszeveszett versengés indul érte, ugyanis régi ‘jó’ ismerősei, a dagadt sziámi ikrek is fenik rá a fogukat. Miközben Mr. Jelly és Mr. Jolly bohóc-párharcukat vívják, Robertről kiderül, hogy ifjonc korában pornófilmekben szerepelt, ezért társai csúnya tréfát eszelnek ki ellene, aminek közvetett következménye, hogy Debbie kórházba kerül és amnéziás lesz. Több se kell a kis törpének, elhiteti a lánnyal, hogy jegyben járnak. Joy vért lop a vérbankból, hogy csecsemőjének cumisüvegébe töltse, közben David és Maureen egyesével legyilkolák David egykori munkatársait, hogy ugye ‘ne maradjon szemtanú’ David baklövésére.

Kiderül, hogy a fenyegető levelet nem is Mr. Jelly-nek hanem Mr. Jolly-nak szánták, ahogy videókazettát is a régi felvétellel és a második “Te ölted meg.” tartalmú üzenetet is. Joyt megtámadja a Freddy, a hőn szeretett (játék)babája és kishíján megöli. A panoptikumban a sorozatgyilkosok viaszfigurái David szeme láttára elevenednek meg és azt sugallják, hogy valami nincs rendben anyuka körül; lehet, hogy mégsem David és az a 39 altató a felelős az apja haláláért, amit az ételébe rakott kiskorában, hogy apuka ne legyen fáradt? A titokzatos zsaroló egy emblémás kulcsot küld mindenkinek, a Ravenhill elmegyógyinzézet kulcsát ahol egy régi közös elmék összehozza a szereplőket… Hozzáteszem Mr. Jelly sikeresen összebilincseli magát egy idős nénivel az öregek otthonában, Joy a férje szeretőjének vérét csapolja le, hogy Freddynek vérátömlesztést adjon, David-et megbízza valaki a saját anyja megölésével, Lomax megkaparintja Snappyt, Robertet pedig elrabolja egy szintén törpe kolleganője, hogy pogány szerelmi varázslatot gyakoroljon rajta. De miköze mindehhez a régóta halott Edwina Kenchingtonnak, az elmegyógyintézet rettegett, brutális módszereiről elhíresült nővérének?

Elég kusza, mi? És akkor még csak a felszínt kapargattam! 🙂 Rég láttam ennyire szórakoztató sorozatot; se a poénok se a durvaságok nincsenek a néző képébe erőltetve, ám minden pontosan a helyén van. A szereplők groteszkek és talán kissé sarkosak is, de soha nem csapnak önmaguk paródiájába, holott némelyikük annyira furcsa, mintha fejenállva néznék őket. A kedvenc karakterem Mr. Jolly, a kiégett bohóc, egyszerűen zseniális a figura, és David, akiről nem lehet eldönteni, hogy szellemileg sérült vagy csak egy torz belső világban él anyuka védő szárnyai alatt.

A szereposztásról még érdemes annyit elmondanom, hogy a sorozatot íróként is jegyző Steve Pemberton és Reece Shearsmith fejenként három-négy vagy több szerepet is játszanak, főbb szerepektől a jelentéktelen egymondatos karakterekig, nemtől és kortól függetlenül és sokszor meg nem lehet mondani, hogy ugyanaz alakítja ezt-vagy-azt a figurát. Le a kalappal előttük!

8/10

phobic23