Gondolatban olvaszd össze a ‘Az út‘, az ‘Éli könyve‘, a ‘Zombieland‘ és a ‘Legenda vagyok‘ filmeket. Megvan? Akkor körülbelül tudod, mire számíts a Stake Land megtekintésénél: egy fiatal kölyök, egy tapasztalt vadász, kihalt városok, a végtelen út és a mindenhonnan leselkedő veszély. Segítők, útitársak, kannibálok, őrült szekta és zombiszerű, állati szinten vegetáló vérszomjas vámpírok. Mindez átható melankóliával tálalva.

Mister, az kőkemény, ám de mégis érző szívű vadász megmenti a fiatal Martin életét, még mielőtt a szüleit lemészároló bestia vele is végezne, ezután közösen indulnak neki a hosszú útnak. A féri megtanítja a srácot mindenre, amire szüksége lehet az életben maradáshoz ebben a kaotikus világban, szinte már igazi apa-fiú kapcsolat alakul ki köztük, de Mister mintha görcsösen ügyelne arra, hogy az érzelmeit leplezze mások előtt és tartja a kellő távolságot, mégis egyetlen szó nélkül fogadja be maguk közé az újabb bajbajutottakat. Merthogy idővel útitársakra is szert tesznek: előbb a fiatal, állapotos lány Belle, majd a volt katona Willie csatlakozik hozzájuk. Új Édenbe tartanak, állítólag ez az utolsó vámpíroktól mentes város, ugyanis egy vélhető vámpírapokalipszis után járunk; a nagyvárosok mind kihaltak, egy-egy kisebb elszigetelt falu áll még, de az ottaniak kifejezetten ellenségesek az idenegekkel. Útjuk során mindenhol óva intik őket a főutaktól, ugyanis azokat a Testvériség nevű vámpírista szekta felügyeli és mindenkit kifosztanak és megölnek, aki az útjukba kerül. Pechjükre Mister épp e szekta vezetőjének a fiát öli meg, amikor az többedmagával megpróbál megerőszakolni egy idős apácát, aki ezután szintén velük tart egy ideig. Innentől már csak idő kérdése, mikor kapják el őket a bosszúra éhes szektatagok vagy egy kiéhezett vámpírfalka…

A történet persze ennél azért jóval árnyaltabb, eseménydúsabb, a hangulat pedig magával ragadja a nézőt, az egész filmet áthatja valamiféle hithagyott melankólia; bár a szereplők küzdenek az életükért, a szebb jövőért, bíznak abban, hogy jobbra fordul a sorsuk, mégis mindent körülölel egyfajta belenyugvás, szomorú lemondás, amit a csodálatos, főként zongorára és vonósokra írt filmzene méginkább fokoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy hiányoznának belőle az izgalmas, vérbő jelenetek, hiszen mégis csak egy jóféle vámpírfilmről van szó! Bár a karakterek múltjáról vagy a világban fennálló helyzetről vajmi kevés információt kapunk, de nem is ez a lényeg, hanem az itt és a most, a túlélés és az emberi kapcsolatok, amit rendkívül jól érzékeltettek az alkotók.

Az viszont furcsa, ahogy a vérszívókat ábrázolják, mert ha elhagyjuk a konkrétan vámpírokra jellemző momentumokat; mint karó, fokhagyma, napfény, vér stb. akkor tulajdonképpen minden további nélkül behelyettesíthetnénk őket zombikkal, szinte a kinézetük vagy a viselkedésük megváltoztatása nélkül. Szóval aki nem tud elrugaszkodni a ‘klasszikus’ vámpír ábrázolástól, annak valószínúleg nem fog tetszeni a jelen értelmezése az éjszaka eme népszerű kreatúrájának. Lehet az alkotók eredetileg zombikat akartak, csak akkor nem tudták volna belevinni a frankó karós meg napra kikötözős jeleneteket, vagy tudja a fene, a lényeg, hogy összességében egy igencsak jól sikerült végeredményt sikerült összehozniuk.

Egyébként Jim Mickle rendező másik egész estés rendezése a Mulberry Street, ami egy mutáns patkány-emberes horror, melynek főszerepében szintén az itt Mistert alakító Nick Damici tűnik fel, így mindezek alapján kíváncsi lettem, hátha hasonló színvonalú az is, amint sikerül valahonnan szert tennem rá, ígérem írni fogok arról is pár sort. 😉

8/10

phobic23