Horror-vígjátékunk első része úgy végződik, hogy a főszereplő srác, Charley Brewster és a Frászkarika c. műsor Rettenthetetlen Vámíprölő-je közös erővel kinyírja a szomszédban lakozó vérszívót – ez egy szimpatikus, poénokkal teli, korrekt kis filmnek bizonyult. Mint minden sikeres koncepciót, persze ezt is folytatni kellett, így hát nem meglepő, hogy nyoma sincs már az eredeti hangulatnak, helyette kapunk egy röhejes dolgokkal és giccses karakterekkel teli, középszerű próbálkozást.

Folytatásért az a Tommy Lee Wallace felel, akinek a Halloween némileg formabontóra (kvázi Myers nélkülire) sikerült harmadik részét köszönhetjük, de ő adaptálta még televízióra Stephen King AZ című regényét két részben, illetve szintén ő felel a Bon Jovi-s Vámpírok: A gyilkos csapat című moziért – egyszóval elég közepes dolgok kerültek ki a kezei közül, így hát most se várjunk tőle csodát…

Kezdő képkockák alatt Charley a pszichológusa hatására próbálja elhitetni magával, hogy ami az első részben történt vele, az csak merő kitaláció, merthogy vámpírok nincsenek; ezzel szemben Peter Vincent nem tágít az eset hitelességét illetően, műsora, a Frászkarika pedig tovább folytatódik. Charley aktuális nőjével, Alex-szel éppen Petert látogatja meg, amikor összefut egy rejtélyes, de annál röhejesebben kinéző társasággal – van, itt kérem minden, ami kicsit is giccs: görkorival közlekedő kreolos vámpírcsajszi, farkasemberre hajazó (illetve kopaszodó) vérszívó, valamint testőrként funkcionáló árja Renfield – ez utóbbi szuperképessége, hogy latinul megnevezett bogarakat zabál non-stop. Szóval elég gáz a társaság. Srácot azonban nem ők, hanem a galerit irányító, magát avangard művésznőnek beállító hölgy, bizonyos Regine idézi meg, aki később a lakásában meg is lékeli – merthogy ő az első részben kinyírt vámpír nővére (micsoda fordulat!) -, bár ő álomként fogja fel az egészet. És hogy mindez a nyomulás kerek legyen, Charley csaját a farkasember-vámípr kezdi buzerálni. Charley „véletlenül” kilesi, hogy haverját inzultálják a vámpírok, majd Vincenttel együtt elmennek hozzájuk, és kb. megismétlődik az első rész „nem vámpír / de igenis vámpír” jelenete, persze senki sem hisz nekik, szóval a szokásos dolgok történnek. Vincent-et közben kirúgják műsorából, és ki más foglalja el a helyét pofátlanul, mint Regine; később még diliházban is kerül vámpíros dumái miatt. Regine már-már teljesen behálózza Charley-t, mivel feltett szándéka, hogy vámpírt kreáljon belőle, de Alex elmegy a diliházba, s néhány bolond segítségével kiszabadult Peterrel elindulnak a megmentésére…

Amennyire szórakoztató és mókás volt az első rész, a folytatása annyira középszerűre sikerült. Ami legfőbb bajának tekinthető, hogy abszolút nem egységes a vonalvezetése – néha egész jól belendül a cselekmény, de sokszor van, hogy unalomba fullad vagy éppen giccsesebbnél-giccsesebb részek következnek. Engem például kifejezetten zavart, hogy Charlie vámpírosodását baromi hosszúra (és unalmasra) húzták el, vagy ami még ennél is jobban irritált, hogy miért csendül fel több alkalommal a film vége felé a Re-Animátor jellegzetes zenéje?! Vannak egész jó trükkök meg maszkok, néha egy-egy Dracula-hommage is becsúszik, meg a trash/horror poszterek Charley szobájának a falán is jópofák, de említhetném akár a pszichológus idióta agonizáló jelenetét – sajnos azonban ezek sem mentik meg a filmet a mindent átható középszerűségtől.

Értékelés: 6/10

eyescream