Ahogy az lenni szokott, egy igen jó film után az ember kicsit megijed, ha beharagoznak egy folytatást. Ráadásul egy olyan filmnél, mint az Evil Dead, aminek a történetén túl sokat nem lehet csavarni, hozzáadni, bonyolítani. Viszont nagy szerencsénkre az Evil Dead 2 is azok a filmek közé tartozik, amelyek nemcsak, hogy elérték, hanem talán feljebb is tették a mércét, mint az előző film.

Történetünk kezdete nem sokban különbözik az első rész kezdetétől. Egy újabb Oldsmobile hajt fel a hegyek közé, be az erdőbe, a jól ismert faházhoz. Ezúttal viszont csak Ash (Bruce Campbell), és barátnője utaznak. Itt tudnunk kell, hogy az Evil Dead 2 nem kapcsolódik az előző részhez, szóval ha valaki fontolgatná, hogy mi a fenéért megy vissza oda, és pláne miért kapcsolja majd be megint a magnót, akkor annak ez az oka. Tehát, megérkeznek, előkerül a pezsgő, a romantikus hangulat, illetve az előbb említett magnó, amin megint elhangzanak hangosan felolvasva a Necronomiconban leírt szavak, és ezáltal megint bekerülnek a démonok a mi világunkba. Ash barátnőjét igen hamar elragadják, és innen Ash egy jó darabig egyedül próbálja megállni a helyét az ártó szellemekkel szemben, és saját magával is, mivel belé is költözött egy démon. Mindeközben megérkezik még három tag, köztük egy nő, aki a magnón hallható tudós lánya, és nála van a Necronomicon utolsó hiányzó lapja, amivel bezárhatják a kaput, ezzel megállítva a gonosz elhatalmasodását.

Ugyanaz a történet és a setting, de van egy-két nagyon fontos különbség, ami miatt a film túlszárnyalja az előzőt. Egyrészt maga Ash. Ez a karakter egyszerűen fenomenális. Nagyon érezhető, hogy az őt alakító színész, mintha csak saját magát adná, olyan könnyedséggel alakít. Mármár improvizáció szagú az egész. Ash reakciói priceless. Hirtelen a nyakába szakad ez az egész rémálom, ahol vér ömlik rá a falból és tárgyak elevenednek meg a lakásban, vagy a fejetlen, rohadó testű barátnője láncfűrésszel kergeti, vagy a démon által megszállt keze tányérokat csapdos a fejéhez, és sorolhatnám.. És mindezeket az akadályokat hol pofátlanul flegmán, hol meg hőshöz nem méltő komikus ügyetlenkedéssel fogadja. Sokszor mintha éreznénk is a karakteren keresztül a túljátszott alakítást, és ezzel mintha szemtelenül kikacsintgatna felénk, nézőkhöz, hogy hé emberek.. ez csak egy film (pl. amikor az imént meghalt barátnőjét elássa, és egy szánalmasan giccses fakeresztet szúr villámlások közepette, zokogva a sír fölé).

Az első rész hangulatánál írtam, hogy milyen sokat számított a fényjáték, a szűk helyek, stb… Ugyanazokat írhatnám most ide is, mert az Evil Dead 2 olyan, mintha az első után azonnal forgatták volna le a másodikat. Tökéletesen ugyanaz a megvalósítás (minek elvetni azt, ami jól bevállt elv). És kimondottan jót tesz az itt-ott előkerülő stop-motion effect, amitől az egész filmnek mesebeli hangulata lesz.

Ez a film horror vígjáték? Határozottan nem. Nagyon is keményen horror, mivel ha beleképzeli magát az ember a főszereplő helyzetébe, akkor érezni, hogy a poklot élheti át. De akkor mi végre a humoros beütések? Egyrészt, mert itt a hangsúly az őrületen van, ahol az ember tehetetlenségében már nevet a saját helyzetén. A filmben olyan lényekkel állunk szemben, akik az elménket és az idegeinket csipkelődve próbálnak kínozni mindaddig, amig bele nem őrülünk. A valóság és a realitás teljesen elmosódik, és ennek a kettőnek a váltakozása nagyon jól van időzítve a filmben. Együtt nevetünk és ijedünk meg Ash-sel, aki teljesen magával ránt minket a történetbe, ő a mi kapaszkodónk ezen a hullámvasúton, és az ő reakciói a mi reakcióink is.

Sokkal jobb, hogy csináltak egy félig-meddig humorral fűszerezett folytatást, ez a tendencia folytatódik a harmadik részben, ami már szinte végig poén (Army of Darkness – A Sötétség Serege). Végül is, mi értelme lenne három ugyanolyan filmnek, így legalább friss mindegyik. Zárszóként, az Evil Dead 2 minden szempontból kítűnő alkotás.

értékelés: 9/10

levyathan