A cím és a kezdő marhatenyészetes képkockák alapján akár egy direkt vegetáriánusoknak készült horrorfilmre is számíthatnánk, azonban ez egy írországi csemege elkötelezett zombirajongóknak.

Helena egy igazi pénzes, elkényeztetett nőcske, éppen párjával vitatkozik, hogy miért tértek le a szállodába vezető útról. A vidék, amin áthaladnak nagyon szép, bár kissé kihalt. Hamar kiderül, hogy tényleg az, elütnek ugyanis egy embert, aki kiszalad eléjük az úton. Nincs pulzusa, ezért becsavarják egy takaróba és magukkal viszik a következő városig. Vagyis csak vinnék, mert nemsokára megéhezik a potyautas, és nem habozik megkóstolni a sofőr nyakát. Martint szinte azonnal ledönti a lábáról a sérülés okozta fájdalom, így Helenának egyedül kell eltipegnie segítségért a közeli tanyára. Nem lesz túl hatékony az akciója, mert a háznép is bezombult már, ráadásul Martin üveges szemekkel megjelenik és nekiront. Némi dulakodás után Helena feldugja a porszívócsövet a szemgödrébe és kiszipózza az agyát egyetlen szerelmének. Nincs idő megrendülni, menekülni kell az egyre népesebb tömeg elől. Szerencséjére Desmond rátalál, aki a helyi sírásó, és az egyetlen remény a nap túlélésére.

Miközben elindulnak Des házához a mezőn át, elmeséli, mi folyik itt az isten háta mögött. Egy gazda döglött marhákkal etette az élőket, akik ettől megkergültek és elhullottak, aztán megint megkergültek… (Ennyit arról, hogy az vagy, amit megeszel.:)) Tehát nem is zombikkal, hanem kergeemberekkel van itt dolgunk, legyünk precízek. Útközben persze találkozunk mindenféle fertőzöttel. Van, amelyiket az ásóval le kell fejezni, de egy csoportot simán megkerülnek, miközben békésen majszolják előző áldozatuk máját. Újabb társakra is lelnek egy idősebb házaspár és egy megrémült kislány személyében. Most már van jármű, így inkább a város felé veszik az irányt. A rádió szerint ez nem olyan jó ötlet, és a recsegő csend előtt még egy mentőcsapat helyét sikerül megjelölniük. Az öreg leplezetlen élvezettel vadássza le az útba eső kergéket, az egyik ilyen akció viszont rosszul sül el és a dzsippel beragadnak a sárba. Tábort vernek, whiskyzgetnek, majd ismét menekülni kénytelenek az állva alvó zombik között. Végül egy várba menekülnek, de csak Helenának sikerül egy fáklyával a kezében bevárnia a “mentőcsapatot”. Nem sok hálás gondolata marad, amikor egy marhavagonba tuszkolják száz másik ember közé…

Először is minden elismerésem a főszereplő színésznőnek, hogy tűsarkúban csinálta végig az árkon-bokron történő menekülések felét, szerintem ez a lehetetlenség netovábbja. Másodszor nagyon csíptem, hogy találkoztunk útközben egy egész zombigyerekzsúrral, bohócostól-vérszomjas kisgyerekestől. Harmadszor elég király volt, hogy először az öreg hölgy beszivatta őket azzal, hogy ő is zombi, később pedig szegényt egy kerge tehén rángatta ki a sárban ragadt kocsiból. Természetesen a kis költségvetés és a tapasztalatlanság meglátszik, de ezt a filmezésre értem, nem a zombikra. Ugyanis több jelenetet éreztem én hommage-nak a nagy elődökhöz. A békés zombilakomás jelenet, de talán még a porszívós is  Fulci, a végén a fáklyás várba menekülés pedig Romero előtti tisztelgés. Az operatőr elég kísérletező kedvű volt, szerintem a létező összes kameraállásra lehetne példát mutatni, néha sajnos meg is remeg a kép. Az effektek nem rosszak, de a sminket tuti valami zselatinos-lisztes cuccból kutyulták össze és maszatolták a zombifejekre. A maga nemében jól sikerült alkotás, mindenképpen érdemes megnézni annak, aki szereti a hasonló filmeket.

értékelés: 8/10

DeerWoman