Az emberiség ősidőktől fogva féli a halált, mert senki nem tudhatja, mi lesz utána. Ez az, amit a tudomány mai állása szerint egyszer mindannyian átélünk majd (hehe), ezért e téma senkitől nem áll messze – pláne nem a filmesektől. Rengeteg alkotás készült már arról, mi vár a túlvilágon, milyen lehet szellemnek lenni, de azzal még senki nem foglalkozott, hogy vajon mi történik az elhunyttal abban a pár napban, amíg a temetésére „vár”? Agnieszka Wojtowicz-Vosloo nálunk be nem mutatott, különös alkotásában erre kapunk egy nyugtalanító választ…

Anna (Christina Ricci) napok óta furcsán érzi magát, megmagyarázhatatlan jelek kezdik körbevenni. Ezalatt ügyvéd pasija éppen megkérni készül a kezét, de a lány eltaszítja magát, a srác pedig nem érti miért. A város másik felén Eliot (Liam Neeson), a temetkezési vállalkozó egy újabb búcsúztatást készít elő; a kisiskolás Jack pedig valamiért folyton a temető és a halottasház környékén mászkál. A négy ember sorsa összefonódik egy végzetes éjszakán, miután Anna egy hideg fémasztalon ébred és a fölé hajoló Eliot azt mondja neki, hogy autóbalesetet szenvedett és egy napja halott! Hősnőnk viszont még lélegzik, lát, beszél és nem hisz a különös férfinak, de csak négy napja van rá, hogy megpróbáljon a holtak közül visszatérni az életbe, mert pénteken már el fogják temetni. Vajon odaadó szerelme segítségével a lány megmenekülhet? És egyáltalán tényleg él még vagy Eliot igazat mond, és csak ő látja „élőnek”? Elfogadja-e Anna a megmásíthatatlant vagy harcolni fog ellene?

Már az elején megalapozzák nekünk a végig fennmaradó fojtogató félelem hangulatát, hiszen őrült az, aki nem féli a halált. A képi világ a nagyon világosból megy át a nagyon sötétbe, elképesztően erős színek, főleg a fehér és a vörös uralják a vásznat; ezen felül rengeteg apró jelkép bukkan fel többször is, például a lefolyóba csordogáló folyadék vagy maga a kisfiú. Sosem lehetünk egészen biztosak benne, hogy Anna halott-e: egyik pillanatban szilárd meggyőződésünk, hogy igen, de öt percen belül jön valami, ami megcáfolja eddigi hitünket – és ez végig így váltakozik. Ricci és Neeson párosa fantasztikus, már a köztük lévő jelentős magasság-különbség is érezhetővé teszi a fenyegetést, a tehetetlenséget, amit a lány érez – a rengeteg meztelenség szintén a kiszolgáltatottságot jeleníti meg. Míg a nőt a testi-lelki megsemmisülés fenyegeti, addig egykori párját az őrület tengere készüli elnyelni. A szinte érzelemmentes óriás temetkezési vállalkozó pedig hol elmebetegnek, hol egy különös képességgel megvert, sorsába beletörődő embernek tűnik, és mindig csak sejthetjük, hogy melyik énje az igazi. Az egyszerű, kevés alkalommal megjelenő zenék és a lassú kibontakozás csak méginkább fokozza az idegőrlő hatásokat; a látomások és álmok ismétlődése elmossa a valóság és a képzelt világ közti határt, majd amikor már azt hisszük, hogy minden jóra fordul, akkor jön egy brutális csavar és a film befejezése. Egyetlen negatívumként a kissé vontatott, érdektelen indítást lehetne említeni. Ennek ellenére másodszori nézése után is azt mondom, hogy nagyon izgalmas, lélektani horror, ami minden egyes megtekintés után másképpen értelmezhető, bár az alapvető mondanivaló, az elmúlás/túlvilág/purgatórium kérdése mindig ugyanolyan tiszta és mellbevágó. Az agyalásra késztető, továbbgondolni-való borzongatós filmek kedvelőinek ajánlom, nekem nagyon tetszett, baromi nyomasztó!

értékelés: 9/10

tvshaman