Cirka ötödikes lehettem, mikor idehaza kijött a Penge. Akkoriban ennél faszább, keményebb, kúúlabbb karaktert, pláne vámpíros témában nehezen tudtam elképzelni és megvallom őszintén, még most is a favoritjaim között van. Mondanom sem kell, hogy helyből a kedvenc vámpírfilmemmé és a kedvenc képregényhősömmé avanzsált abban a szent pillanatban, amikor először megjelent Mr. Snipes a vértől mocskos diszkóban a bokáig érő bőrkabtjában, a spéci kardjával meg stukkereivel. Kőkemény, laza, stílusos, egyszerűen Penge.

A fénybenjáró. Így nevezik a vámpírok maguk közt, és kifejezetten fosnak tőle. Penge maga is vámpír, illetve valamivel több is annál; neki nem árt se a fokhagyma, se az ezüst, se a napfény. Ellenben a vámpírok minden erejét és képességét birtokolja. Pechjükre rühelli a mocskos vérszopó férgeket és annak rendje és módja szerint írtja is őket Whistler nevű öreg cimborájával és fegyverkovácsával karöltve. Közben szakadatlan keresi a vámpírt, aki megölte az anyját és őt is azzá tette, ami. Karen hematológus a közeli kórházban, épp rosszkor van rossz helyen és az egyik vámpír sikeresen belemélyeszti a fogait a csinos kis nyakába, ám Penge ahelyett, hogy őt is likvidálná, magával viszi a relytekhelyükre, talán mert az anyjára emlékezteti, vagy kitudja… Frost amolyan kisfőnök a vérszívók közt, nem ’tisztavérű’ ezért a tanács szarba se veszi, ám neki nagyobb szabású terve van annál, semmint ilyen jelentéktelen semmiségeken fennakadjon: életre akarja hívni a kegyetlen vámpír istent, La Magra-t, a vér istenét, amihez a fénybenjáró vérére van szüksége. Ám ehhez Pengének is lesz egy-két keresetlen szava…

Egyszerűen imádom ezt a filmet. Még afelett is szemet tudok hunyni, hogy a vér több helyütt is igencsak feltünően a ’90 évekre jelemző számítógépes effekttár korcs termékeként szinte már zavaróan műanyag hatást kelt, valamint a szétrobbanó testrészekből kifröccsen, aztán meg nincs sehol. Ettől eltekintve (mivel szar effektekkel még manapság is bárhol találkozhat az ember) részemről igencsak magasfokú az elégedettség, hisz’ akcióból, csihi-puhiból meg gore-jelenetekből nincs hiány ebben a röpke két órában.

Penge egy eléggé elhanyagolt karakter volt a Marvel univerzumban, ám hál’ Istennek egy ideje újra felfedezték maguknak a történetírók és egyre több címben, sztoriban bukkan fel, amiben szerintem igencsak nagy szerepet játszott ez a film, ha más miatt nem, mert szélesebb körben ismertté tette a karaktert. A film atmoszférája, hangulata nagyon el lett találva, sötét mégis vagány, laza és pörgős, ehhez pedig nagyon sokat rak hozzá a jóféle muzsika, nekem speciel mai napig egyik kedvenc filmzenealbumom ehhez a filmhez kapcsolódik. Valahol egy albumismertetőben írták a következőt róla: “Egy és negyed óra kőkemény feketezene”. Bizony az. Ahogy a filmet, a soundtracket is igencsak ajánlom!

8/10

phobic23