A mumus Stephen King műveiben szinte alapvetőnek számít, de szerintem gyerekkorában mindenkinek volt egy szörny szekrényében (legalábbis ezt hitte), aki szigorúan csak lámpaoltás után támad, de ha bármikor napközben kinyitjuk a gardróbot, semmi nyoma, szüleink meg bizonyíték nélkül nyilván nem fognak hinni nekünk, meg amúgy is határtalan a gyermeki fantázia. Úgyhogy marad a rettegés!!

Alig telik el öt perc a filmből, már három eltűnést realizálhatunk (fiatal csaj, vak ember és kutyája, valamint egy bújócskázó kislány), amely esetekben közös pont a szekrényben tanyázó monszter. Eddig elég ígéretesnek tűnik, nemdebár?!

Egy szerkesztőség sztárújságírója szimpla kicseszésből megbízza az eddig csak a gyászrovatot felügyelő, lúzerségből jeles kollégáját, hogy járjon utána ennek az eltűnéses gyilkossági ügynek. Richard Clark nem habozik, Ketchem seriffel karöltve egy helyszínre szállnak ki, ahol ilyen körömszerű dologra bukkan. Oltári szerencse, hogy nem sokkal ezelőtt megismerkedett Diana professzorral, így van kinek vizsgálatra bocsájtania a rejtélyes dolgot. Este a kollektív tudósvacsora közben újabb gyilkosság történik a környékükön, így ők is tanúi lesznek, ahogy egy hőrrögető barna melák kitör a rendőrökkel körülvett házból. Száját kitátva Alien-szerű kisszörny bukkan elő belőle, majd Ketchem seriffet leigázva nyomtalanul eltűnik. Katonaság ki akarja nyírni a monsztert, Diana Einstein-szerű kollégája, Pennyworth viszont mindenképpen fel akarja venni vele a kapcsolatot, merthogy mennyi mindent tanulhatnánk tőle stb., ezért egy xilofonnal lejátszott dallammal próbálja előcsalogatni a szörnyet. Miután a helyi iskolából majdnem elrabolta a Diana fiát, létrejön a kívánt „kapcsolatfelvétel”, bár a professzor nem ússza meg élve. Ezután a katonaság kiüríti az egész várost, persze Diana és Richard elbújnak, hogy a szörny erejét egy energiacsapdával lokalizálják…

Egészen korrekt Troma-darabbal van dolgunk, annak ellenére, hogy az átlagostól eltérően egyáltalán nincsenek benne csöcsök vagy szexuális utalások, durva erőszakos jeleneteknek se lehetünk tanúi, és még csak otromba tréfákat sem bukkannak fel. Lúzer, csokizabáló főhősünk Clark Kent-et parodizálja, gyerekünk a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli zseni kisgyerekek archetípusa, meg van a film első felében felbukkanó seriff, aki állandóan dohányt rág meg köpköd – többi szereplő annyira nem érdekes. Semmi nagy durranás, csak egy szimpla ’idegen a földre érkezik’ paródia az egész, némi Alien-es nyúlással, de az ilyen-olyan elgondolások, tervek is ismerősek lehetnek bármelyik hasonló zsánerű filmből.

Értékelés: 7/10

eyescream