Nem tagadom, hogy megtekintése után számomra Yonggary lett a Minden Idők Örök Kedvenc Thrash-szörnye. Szinte azonnal belopta magát szőrös kis szívembe, annyira egy szemtelenül igénytelen retekség, hogy nem lehet nem imádni, hehe! Jóakaróim nem sokkal ezután hívták fel a figyelmemet, hogy ne ragadjak le túlságosan az előbb említett galaktikus csodánál, ugyanis találtak nekem egy hasonló kaliberű mega-iszonyatot, mely a rendkívül fantáziadús Mamut névre hallgat. Mondanom sem kell, hogy elvárásaimat mélyen alulmúlta…

Főszereplőnk egy  elcseszett régészprofesszor, aki naphosszat a helyi Természettudományi Múzeumban vizsgálódik, és szarik mindenre. Éppen indulna, hogy egy szem lányát felköszöntse születésnapja alkalmából, mikor egészen véletlenül egy meteorit csapódik be a múzeumba, és pont azt a mamutot találja el, amit őt is vizsgált. Az ősállat életre kel és letaposva a biztonsági őrt, egyszerűen kisétál az épületből. Ez persze a városból senkinek nem tűnik fel.

Előbb a seriff meg két kretén alkalmazottja kezdi meg a kutatást, majd betoppan két nagyon fontos néger ügynök (Men In Black), és átveszik az ügyet, ahogy az már csak lenni szokott. Pár értékelhetetlen mozzanat után (talán jobb is hogy most nem jut az eszembe, mert biztos gutát kapnék!) főhősünk lánya goa-partizik egy erdő közepén, mikor a semmiből előkerülő hatalmas mamut elgyúr pár bekészült fiatalt. Professzorunk a két kormányügynökkel kiegészülve – akiből rövidesen már csak egy lesz, mert a másik a mamut furmányos ormányos trükkje miatt elveszti a fejét -, a lánya és barátja segítségére siet, majd a kukoricásban játszanak némi esélytelen bújócskát, de mégis sikerül lerázniuk az IQ-mínusz gyapjas jószágot. A későbbiek során aztán barátot is elragadja az őslény, méghozzá egy minősíthetetlenül bizarr benzinkutas epizódnál. Mindig kell, legyen a családban egy ufóbuzi és mellesleg kódfeltörő nagypapa, aki a pincéjében hobbiból megfejti a meteorit titkát, így a továbbiakban mindenre fény derül. Közben valahogyan előkerül az Addam’s Family keze, meg okoskodnak egy sort, végül arra jutnak, hogy nincs más megoldás, le kell fagyasztani folyékony nitrogénnel a jószágot, és ezt csakis a városka egyik bazinagy gyárában lehet realizálni. Becsalogatják az alig húsztonnás szörnyet, majd a nagypapa önfeláldozó magatartásának hála mindenki megmenekül. Yuhé!

Nem vagyok büszke rá, hogy birtokában vagyok ezen információnak, de főszereplőnk már az elején ismeretes volt számomra, ugyanis ő vala a Viasat3-on régebben futó Láthatatlan Ember c. übersorozat megasztárja, a gigantikus Vincent Ventresca – na, még így sem ugrik be?! Nem csodálom, ahogy a többiek sem; mellesleg mindegyik nímand kétségtelenül egy veleszületett antitalentum. Mamutunk számítógépes megjelenítése alapvetően is pocsék – ezerszer komolyabb hatást érnek el az alkotók, és bizonyára mi is jobban jártunk volna, ha a Jégkorszak-beli Manit rakják bele. Amikor szegény gyapjas jószág haragos képet vágott, egyenesen sírógörcsöt kaptam! Egyik percben még sehol sincs, a másikban már a hátad mögött áll egy húsztonnás ősemlős – na, ilyen és hasonló bődületes fogásoknak lehetünk tanúi. Ja, és mint említettem, az egész városban senkinek sem tűnik fel, hogy egy ilyen robosztus izé csatangol oda meg vissza. Egyetlenegy „szerethető” dolgot találtam csupán ebben a förtelmes okádékban, az pedig az infantilis, idióta főcím, melyben mindenféle meteoritok röpködnek bugyuta zenére…

Értékelés: 7/10 (valójában 3)

eyescream