Mai napig tart a vita arról, hogy vajon melyik mozi csinált, a csoszogó, bamba zombikból turbó sebbeségbe kapcsolt, acsargó gyilkosokat, a Holtak hajnala remake vagy esetleg a 28 nappal később? A vita tárgya természetesen nem az évjáratok egyezőségén ment, hiszen egyértelmű a brit mozi készült előbb – csak hát ugye ott nem nevezték nevén a disznót, dűhkórósokról volt szó, és ugye az nem élőhalott. Persze arra senki nem gondolt, hogy Romero nem csak megreformálta a haitiről származó vudu által életre keltett néger rabszolgákat, hanem egyből az első jelenetben meg is futatta. Hiszen a nyitójelenetben, a temetős zombie bízony eszközt használ és ha nem is rohan, kocogni mindenféleképp elkezd. De ezenkívül is volt még egy film, ahol az emberek dühöngő élőhalottakká változtak, mégpedig tárgyunk alanya, a Dühöngő majom. Az évszám pedig 1988, ami ha jól sejtem kicsit előbb volt, mint 2004.

Akik szeretik a 80-as évek világát, hangulatát őket már a kezdés befogja szippantani. Egyetemi város idilli környezete: napsütéses tavaszi időben sztreccsnacira fürdőruhát húzó lányok eddzenek, miközben a parkban párocskák smaciznak, kötélhúzó verseny zajlik, kórista fiú a trombitájával gyakorol, Giorgio Moroder bajszú ifik órára sietnek, a snájdig főhősünk pedig mindezt kismotorján ülve fotózza fáradhatatlanul, a zene pedig a klasszikus 80-as évekbeli pop slágereit idézi. A főcím után fényképészünk megismerkedik egy dögös vörössel, akinek kocsiját, tilosban parkolás miatt épp szállítaná el a marcona mexikói, de persze ami bujasággal nem jött be a csajnak, az a kardigánját mellén gondosan megkötött főszereplőnek sikerül. Az autó marad. Ezután jön egy kis közjáték, ahol megismerjük a címszereplő dühöngő majmot, és a rajta kísérletező lófarkas professzort és persze az is kiderül, hogy a fotográfusunk újságíró, ki megneszelte, hogy a tanár úr nem írni próbálja megtanítani a páviánt, hanem valamiféle kísérletek végez rajta. Mivel a srác nem egy mindent bevállalós Hunter Thompson, ezért a láncdohányos haverja jár utána a történéseknek. Az éj leple alatt, kijátszva az éber biztonsági őröket beoson a laborba, és fotózni kezd. A majom a vaku villogására bevadul, megharapja a csávót majd, az ablakon kiugorva, egy arra haladó autónak a szélvédőjén szétkenődik. A megmart pali két nap múlva artikulálatlanul ordító dühöngő örülté válik, és haláláig megfertőz másokat is. Elindul a véráztatta móka, ami egy halloween bulin csúcsosodik ki.

A történet végül is nem nagy vasziszdasz, de már a készítők személye is garancia a tökéletes kikapcsolódásra. Igaz, hogy sem Vittorio, sem Alex Rambaldi nem vitte túl sokra filmesként, de édesapjuk, aki eme szösszenet speciális effektjeit is összedobta, Carlo Rambaldi, az eurohorror nagy iparosa, ki Mario Bava és Argento mester munkáit tette még hangulatosabbá, Oscar-díjjal bővített pályát tudhat be. Aztán itt van a zeneszerző, Claudio Simonetti aki nem csak a talján moziknak szerzett fülbemászó dallamokat, hanem még Romero hajnalát és színesítette. A történetet pedig Umberto Lenzi írta, ki azontúl, hogy néhanapján pofátlanul lopott, bizony az olasz zsaru mozik  legjobb darabjait is elkészítette. Egy ilyen brigád bizony nem hibázik, és még ha nem is alkották meg a világ legjobb horrorját, többet adtak a világnak, mint gondolnánk, hiszen –nem túlzás állítani – előfutára és ihletője lett Danny Boyle 28 nappal későbbjének. Persze néha kissé bugyuta, és véresség szempontjából sem tartozik a legdurvábbak közé, de a jól eltalált karaktereknek köszönhetően ezek a kis gyengeségek megbocsáthatóak, és a műfaj rajongóinak mindenképp ajánlott. Ráadásul anno a Vico is kiadta idehaza, jó lenne egy DVD kiadás is…

Értékelés: 10/7

Miskei