Eddigi celluloid-pályafutásom során pakisztáni filmmel nem volt még szerencsém találkozni, horrorral meg aztán főleg nem. Egy szerencsés véletlen folytán a minap került kezembe ez a szinte minden koncepciót nélkülöző, szutyok trash-movie, melyben lepedőbe öltözött röhejes alakok hentelnek buzogányokkal, szóval ha úgy vesszük, mulasztásomat egyszer s mindenkorra pótoltam!

 

Fiatalok koncertre mennek kisbusszal, félúton megállnak egy büfébe, ahol az idős arc a gombócok mellett némi tanáccsal is ellátja őket, miszerint „pokol felé vezető úton járnak”. Ezért aztán nem meglepő, hogy nemsokára élőhalottak támadják meg őket – férfiak, nők, de akad köztük egy törpe-zombi, aki a kisbusz ablakán bemászva megtámadja az egyik tagot. Vért köpködő, hörgő spanjukat leszarva, mielőbbi buli reményében a rövidebb utat választják, de szinte meg sem lepődünk azon, hogy eltévednek. Még jó, hogy a közelben lakik egy jófej sámán, aki vállalkozik, hogy megmutatja nekik a helyes irányt, bár amikor ivóvizük nem lévén a vérüket követeli, kidobják a buszból, és áthajtanak rajta. Már bőven éjjel van, amikor lerobban a kocsijuk a semmi közepén. Sofőrjük elindul segítségért a közeli tanya irányába, de nem sokkal később egy szeménél lyukas lepedőt viselő alak leszúrja, majd a texasi családhoz hasonló módszerekkel nyiszálni kezdi. A kocsiban hagyott zombuló csávó hirtelen eltűnik a francba. Egy másik csajszi a sofőr után indul a tanyára: óvatosan lopakodva rátalál a boncasztalon fekve, mire addig sikongat hosszan és kitartóan, hogy a lepedős alak észrevegye, és hatásvadász módon ötvenkilós buzogányát lóbálva üldözőbe vegye. Nem öli meg, helyette egy kunyhóba lakó öregasszony fogadja be, és ígéri, hogy meggyógyítja, de ehhez a sámán fia segítségét kell kérnie – sejthetitek, hogy ez nem fog menni, az okát lásd pár mondattal előrébb. Filmvégi összefüggés is némileg sejthető.

Láttam már olyan filmet, ahol a gyilkos karddal, bárddal, fejszével, macsétával, baseball-ütővel vagy éppen egyéb rafinált fegyverrel kaszabol, de mi ez az ötvenkilós, full fémből készült, szöges buzogány, amivel ugyanolyan sebességgel tud futni, mint áldozata, úgy hogy a hatás kedvéért négyszer megáll útközben pörgetni, hogy összefossuk magunkat?! Másik félelmetes dolog: liliputi élőhalott által megharapott srác eleinte kurvaszarul van (fent akadt szem, szájából vér csorog stb.), már várjuk, hogy bezombuljon, és mielőbb jól megharapdálja társait, erre mikor a sámánt felveszik, tök jól van, semmi baja, aztán később mikor bekrepál a kocsi, megint fosul kezd lenni (szimptómák ugyanazok) – majd nyomtalanul eltűnik a semmibe, mi ez basszus?! Csomó ideig áltatnak minket, aztán meg nem történik vele semmi..

Ja, és még el sem mondtam a legjobbat: pakisztániul beszélnek a szereplők, mellette ugye angol felirat fut, eddig ok számomra;  emellett viszont úgy ötpercenként tolnak egy-egy rövidebb mondatot furcsa akcentusban, de ANGOLUL – WTF?! Ennek most mi az értelme, talán nem volt elég pénzük arra a fejenként 10 mondatra utószinkronban?!

Filmet kísérő pakisztáni zenei megoldások elsőre szokatlannak tűnnek (nekem mondjuk bejött), bár a ritka képregényszerű bevágásokat megint nem értem –  mi volt ezzel a céljuk?! Előbb vázolt dolgok után azt kell, hogy mondjam egy teljesen koncepciómentes (nyilván kísérleti) filmmel van dolgunk, máshogy nem is lehetne hozzáállni…

Értékelés: 5/10

eyescream