Általánosságban elmondható, hogy a brutális képsorok rajzolva is lehetnek meghökkentőek, közel realisztikusak. Ennek iskolapéldája a Garth Ennis által írt mini folytatásának tekinthető képregény. Aki esetleg még nem követte volna a sztori eseményeit: a bolygón egy szörnyű, testnedvekkel terjedő betegség üti fel a fejét, melynek hatására az emberek begőzölnek és gonoszságuk tör elő, minden etikai szabályt felrúgva. Gondolok itt arra, hogy passzióból csonkítanak meg embereket, a Római Birodalom végnapjaira emlékeztető módon rakják be egymásba örökítőanyagaikat és nem titkoltan szeretnének mindenkit megfertőzni/elpusztítani, aki nem közéjük tartozik. Természetesen az emberiség mentsvárának – vagyis a maroknyi túlélőnek – kell felvenni velük a harcot, ám mindvégig a kilátástalanság lépked a nyomaikban. Olyannyira sikerült ezt felfokoznia az alkotóknak, hogy egész egyszerűen az egyik belezésből szinte azonnal a következőbe botlunk, néhol még lapozni sem kell. A kiszámíthatatlanság erejével csap le az olvasóra a füzet, nyakon öntve jó sok gore jelenettel – mint például az első két oldalon, ahol a vígan kufircoló párocskából a nő óvatosan kibelezi a férfit, majd beleköltözik a testébe. Nincs belső nyugalom a túlélők közt sem, de ez a megrázó momentum talán már túl sok egy füzetre számolva. Egyértelműen a Walking Dead nyomvonalából táplálkozik a mű, ezt kár is lenne tagadni. Kérdéses azonban, hogy az ilyen fokú kiszámíthatatlanság ilyen rövid idő alatt meddig képes fenntartani a figyelmet.