Be kell vallanom, a rettenetesen gané minőségű eredeti után semmi kedvem nem volt megnézni a Crazies újrafeldolgozását. Azt a filmet George A. Romero mester mélypontjának tartom, és a mai napig azt kívánom, bárcsak ne láttam volna. Azonban a “munka” alól nincs felm.. szóval hogy nincs megfelelő indok, amivel… magyarul nem lehet kibújn… (ha ezt leírnám, hitelemet veszteném, utólag visszaolvasva pedig röhögőgörcsöt kapnék). A lényeg, hogy mégis megnéztem a Tébolyultakat, és végre valahára ismét láthattam egy olyan remaket, ami alaposan felülmúlta az eredetijét.

Az új Crazies ugyanis tökéletesen elkerülte azokat a súlyos hibákat, amelyekbe elődje beleesett, szétzúzta a csontjait, felköhögte a tüdejét, és irtó ocsmány módon kiszenvedett. A legfontosabb: nincs nyeszlett katonás cselekményszál, ami már alapból hatalmasat emel a szinten. A hadsereg elleni kritika ugyan most is jelen van, csak éppen kevésbé nyíltabban, és ebből kifolyólag sokkal hatásosabb formában (hogy ezt hogyan értettem, majd később kitérek rá). Továbbá finomítottak a Trixie vírus tulajdonságain is. A történet ezúttal nem a hadsereg megjelenésének reggelén kezdődik, hanem néhány nappal korábban, amikor a fertőzés éppen elkezdte kifejteni a hatását Ogden Marsh városkájára. A forrásra és a fertőzés módjára is sokkal konkrétabb magyarázatot kapunk: hőseink még a történet elején megtalálják a mocsárba lezuhant katonai repülőt, ebből szó szerint kifolyólag pedig a fertőzés forrását, a vizet, ami egy farmergazdálkodásból élő kisváros esetében meglehetősen szar ügy.

A sztori alapjaiban véve azonban nem változott: Dutton seriff kénytelen lelőni egy embert a városi baseball meccsen, amikor az némán, fenyegetően besétál egy vadászpuskával a kezében a pályára. Mindenki azt hiszi, részeg volt, de a vérvizsgálat ezt meghazudtolja. Nem sokkal később egy családapa rágyújtja a házát feleségére és kisfiára, majd leül a lángoló épület elé és elkezd énekelni. Letartóztatják, de nem eszik, nem alszik, csak fenyegetően bámul ki a cellából. A városi gyászhuszár megtámadja az embereket egy fűrésszel, a helyi orvadászok pedig egy halott katonára és egy lezuhant repülőre találnak a mocsárban. A seriff próbál mindenkit figyelmeztetni, de ahogy az kivétel nélkül minden horrorfilmben lenni szokott, senki sem bagózik rá. Aztán megjelenik a hadsereg, halomra lőnek fertőzöttet és ártatlant is, a seriff azonban megszökik, hogy megtalálja várandós feleségét, akit a katonák bezártak egy tébolyultakkal teli épületbe. Majd ezután néhány barátjukkal megpróbálnak elmenekülni a városból, miközben a fertőzöttek és a hadsereg is vadásznak rájuk.

A katonákkal kapcsolatban, mivel nem kapunk a szereplésükkel külön cselekményt, lehetetlen azonosulni; ahogy szótlanul, lelketlenül végrehajtják a parancsokat és halomra ölnek mindenkit, ugyanolyan ijesztőek, mint a fertőzöttek, és ahogy korábban már írtam, a film így sokkal erősebb kritikát gyakorol a bakákra, akik valljuk be, egy valós helyzetben több, mint valószínű, hogy ugyanígy viselkednének. A fertőzöttekkel kapcsolatban viszont negatívum, hogy az eredeti legnagyobb előnyét (nem lehet tudni, ki a fertőzött, és ki az, akiben csak lappang a cucc) kivágták, legalábbis én ha meglátnék egy lerohadt arcú, sárga szemű fickót, akinek kidudorodnak a megfeketedett erei, biztos sejteném, hogy valami nincs rendben. Nem értettem, hogy ezt miért kellett így csinálni: biztos lesz, aki ezt a zombis kinézetet királynak gondolja, olyan is, aki le se szarja, és olyan is, aki az első fertőzött megpillantásakor röhögőgörcsöt fog kapni. A szereplők jelleme, a történet fordulópontjai meglehetősen klisések, de őszintén megvallva ez kicsit sem zavart, ugyanis a film egyszerűen szólva élvezetes volt, és pár apróság nem tudta elrontani. Aki szereti az igazán jó zombis filmeket, szeretni fogja a Tébolyultakat is, ugyanis ha jól tudom, az elmúlt években az egyik legkomolyabb ilyen típusú film. Kár, hogy az eredeti nem ilyen volt.

értékelés: 8/10

Zoo_Lee