Mivel ebből a filmből is nyakunkon az elég érdekesnek ígérkező remake, úgy döntöttem, megnézem George A. Romero régi filmjét, a Craziest. Igazából be kell vallanom, egészen a remake előzeteséig nem is tudtam semmit róla, még az is meglepett, hogy ezt Romero rendezte. De sebaj, azt hittem, találtam ismét egy elfeledett gyöngyszemet. A valóság azonban az, hogy egy olyan filmre akadtam, ami tulajdonképpen világokat döntött össze bennem.

Kezdjük azzal, hogy azt hisszük, Danny Boyle remekműve, a 28 nappal később volt az, ami először használt úgynevezett “fejlett” zombikat. A Crazies ebből a szempontból alapos meglepetésben részesített, ugyanis itt sem az akkoriban szokványos fertőzöttek szerepelnek. A vírus nagyjából két nappal a fertőzés után kinyírja a delikvenst, viszont amíg ez a két nap le nem telik, a fertőzött őrjöngő, emberi mivoltából kivetkőzött, sárgaházba való vérszomjas elmebeteggé változik. Viszont a rajtuk eluralkodó őrület fajtájának megfelelően egyszerűen kábultan sétálhatnak az utcán, vagy kommandósnak képzelve magukat, fedezékből, fegyverrel irthatják a normális embereket, vagy akár egymást is. A vírus ráadásul bármilyen módon a szervezetbe kerülhet, be lehet lélegezni, nyílt seben keresztül bejuthat, benne lehet az ivóvízben, ráadásul a hosszú lappangási idő miatt nem is biztos, hogy ki az, aki már fertőzött, és ki az, aki még normális. Ráadásul az őrülethez nem is feltétlenül szükséges a vírus: a paranoia, és az átélt borzalmak hatására bárki bekattanhat. Remek alapötletnek hangzik, ugye? Kár, hogy az egész elbukik a megvalósításon… ami egyúttal azt a hitemet rengette meg, hogy Romero anno csak jó filmeket adott ki a keze alól.

A film tehát azzal indít, hogy egy pennsylvaniai kis városkában elszabadul a hadsereg által fejlesztett biofegyver, a “Trixie”, és sorra elkezdi közveszélyes őrültekké változtatni a lakosságot. A katonák szinte rögtön meg is jelennek, védőfelszereléssel, védőoltással (amivel csak magukat oltják be), és karantén alá vonják a várost, amíg a vírus készítői megtalálják az ellenanyagot. Főhadiszállásnak az orvosi rendelőt használják, laboratóriumnak pedig a közeli gimnáziumot. A rendelőben dolgozó nővérke, Judy, azonban megpróbál szerezni a vakcinából a barátjának, Davidnek, hogy együtt elszökhessenek a városból a teljes elszigetelés előtt. Azonban pont amikor találkoznak, a katonák elkapják őt is, Davidet is, és a David munkatársát, Clanket is. Hamarosan az egyik páncélozott járműben találják magukat más városlakókkal együtt, akiket a karantén felé visznek, azonban néhány szerencsés véletlennek köszönhetően el tudnak szökni egy pasassal, és a lányával együtt, hogy megpróbáljanak kijutni a városból. Ez azonban annyira nem egyszerű, hisz ők is sorra fertőződnek meg a vírussal, a sereg a nyomukban van, és a kérdés is felvetődik: mi a jobb, engedelmeskedni, és megbízni a gázmaszkosokban, vagy folytatni a reménytelennek tűnő menekülést.

A Crazies egy egész jó film lenne, viszont amint már említettem, a megvalósításon teljes egészében elbukik. Tulajdonképpen nem más, mint egy majdnem két órás propagandafilm, ami mást sem hangoztat, csak hogy a sereg rossz, a hadsereg nem törődik az emberekkel, csak az állam és a politikusok érdekeivel, a katonák elől épeszű embernek menekülnie kell… értem én, hogy Romero minden filmjében van egy kis társadalomkritika, de ami sok az sok. Ennek a filmnek semmi más mondanivalója nincs, mint hogy az amerikai hadsereg a sátán földi megtestesítője. Mellette minden más háttérbe szorul, így a még egész jónak mondható túlélős-menekülős cselekményszál is. Ez a háttérbe szorulás a film felépítésén is jól látszódik: ha jól számolom, a végtelenül unalmas, hadsereg, és háborúellenes szálak nélkül a film nagyjából egy órás lenne. Gondolom, ez a nagy “gyűlöld a fegyvereket” életfelfogás ott a 70-es években, Vietnám után egy nagyon fasza dolog volt, kajálta is a sok hippi, de mai szemmel nézve borzasztó unalmas. És igazából az unalom ennek a filmnek az igazi rákfenéje: a katonás párbeszédeken az ember alapból elalszik, de a túlélős szálon is többször percekre leáll a cselekmény. Borzalmas. A másik igazi mélypont az audió. A zene szörnyű, az újraszinkronizálást pedig szerintem egy minimum 200 négyzetméteres, alumínumfalú szobában végezték, ugyanis csak ez adna magyarázatot arra, hogy miért nem lehet érteni semmit, amit a szereplők mondanak. Értem, hogy ezzel az effektussal akarták megoldani, hogy a katonák hangja egy kicsit torzuljon a gázmaszk mögül, de nem érdekes, ott is nevetséges, ráadásul többször a rendes szereplők hangja is ilyen. Viszont ez egy idő után nem is zavart, mert rájöttem, hogy felesleges odafigyelnem a szövegekre. A katonák mást se mondanak, mint hogy “Ezt kell tennünk.”, “Ez a kötelességünk.”, meg hogy “Ez a hadsereg dolga, ne foglalkozzanak vele.”, a túlélőknek pedig minden mondata olyasmi, hogy “Túl fogjuk élni.”, “Bízz bennem, sikerülni fog.”

Az effektek is gagyik, a fegyvereké a kedvenceim. Ezeket a klasszikus petárdás módszerrel oldották meg, de ha jól sejtem, párszor besült a cucc, mert néha egy egyszerű mezei gépfegyver lövése akkorát szól, mint egy kisebb gyalogsági akna. A színészekről pedig már ne is beszéljünk, egytől egyig borzalmasak, az is poén, hogy a statisztáknak valszeg nem mondta meg senki, hogy ne bámuljanak bele folyton a kamerába. Tehát alap dolgokon, a film a legalapvetőbb dolgokon vérzik el teljes egészében. Felállítottam azt a kis elméletet, hogy ez a film azért ilyen rossz, mert egy csapat marihuánás hippiből állt a stáb. Most teljes őszinteséggel: George A. Romero, a zombifilmek koronázatlan királya, erre lett volna képes 5 évvel azután, hogy megalkotta minden idők egyik legjelentősebb kult-horrorját, az Élőhalottak éjszakáját? Komolyan, a nevetgélő őrültek, a borzalmas vágás, a hangok… tuti, hogy az egész stáb be volt állva, mint a cövek a készítés alatt. A szomorú pedig az, hogy a film néhány ponton tényleg próbálkozik, és tényleg akár jó is lehetett volna. Van például egy jelenet, ahol a katonák küzdenek egy kisebb csapat felfegyverzett őrülttel. Míg a katonák szervezetten céloznak, lőnek, visszavonulnak, addig az őrültek közül van, aki Rambo módra üvöltve lő mindenre, ami mozog, más egy hatalmas vasvillával harcol, míg egy harmadik csak egy seprűt tart a kezében, és vigyorogva sepreget maga körül. Igazi morbiditás, fantasztikus jelenet, ilyenekből kellene állnia az egésznek! De nem. Ez az elbaltázott szörnyűség Romero munkásságának a mélypontja, még a mostani eresztései is jobbak ennél. Csak abban tudok reménykedni, hogy a remake jobb lesz.

értékelés: 3/10

Zoo_Lee