Bár a Cinegore elsősorban horrorfilmes oldal, szigorúan tilos szó nélkül elhaladnunk az idősebbik korosztálynak szóló animációs filmek mellett (meg a fiatalabb korosztálynak szólók mellett is – lélekben sosem szabad felnőni!), és így muszáj írnunk minden idők egyik legbrutálisabb kultaniméjéről, a Hellsingről. Mivel feltételezem, hogy a 2001-es TV sorozatot mindenki ismeri/hallott már róla, ezért most a többség számára valószínűleg még ismeretlen, 2006-ban elindult OVA sorozatot mutatnám be. A Hellsing eredetileg egy 1997-ben indult japán képregénysorozat (manga) volt, ami 2008-ban futott le, és szinte a megjelenése után azonnal tömegkultusz alakult ki körülötte.

Ez teljes egészében a zseniális stílusnak volt köszönhető. A Hellsing leginkább olyan, mint Tarantino, vagy Eli Roth legvadabb álma: vámpírok, zombik, vérfarkasok, szektások, keresztények és okkultisták irtják benne egymást rengeteg vér, pózőrködés, stílusos beszólás, és leszakadó végtagok közepette. A siker hatására 2001-ben készült is egy 13 részes anime belőle, de annak készítői belerohantak a képregényfeldolgozás legnagyobb hibájába – úgy próbáltak adaptációt készíteni, hogy még nem volt elég nyersanyag hozzá. Persze ők sem érdemelnek megrovást, az is szép munka volt, amit ők összehoztak, sokaknak máig kedvenc animéje, de az igazi rajongók, akik egy hiteles képregényadaptációt vártak volna, egészen 2006-ig hoppon maradtak.

Majd 2006-ban imáik meghallgatásra találtak, ugyanis elindult az új Hellsing sorozat, az Ultimate, ami maximális hűséggel kezdte el feldolgozni Hirano Kouta lassacskán végéhez közeledő klasszikusát. A Satelight stúdió gyönyörű, minőségi OVA-kat kezdett készíteni a mangából, amit úgy kell elképzelni, hogy évente nagyjából két rész készül el belőle, de azok egyenként 45 percesek, és mindegyik 1-2 kötetet dolgoz fel a mangából. A készítést ugyan 2008-tól a Madhouse stúdió vette át, a minőség egyáltalán nem változott: gyönyörű karakterek, fantasztikus zenék (bár utóbbi stílusa eléggé eltér a 2001-esétől) és brutális látványvilág.

Alucard szó szerint érti, hogy “leharapom a fejed!”

A történetről egy pár szót. Túl sokat nem kell tőle várni, igaz, hogy van, de igazából csak arra jó, hogy a minél látványosabb és hangulatosabb aprításokat, és bravúrosan megírt párbeszédeket valamilyen módon összetartsa. A lényeg, hogy Angliában létezik egy speciális szervezet, a Királyi Protestáns Lovagrend, vagy más néven a Hellsing Intézet, ami arra szakosodott, hogy a szigetkirályságra veszélyt jelentő élőhalottakat, és más brutális szörnyeket rövidtávon hidegre tegye. Az Intézet élén egy nő, Sir Integral Fairbrook Wingates Hellsing áll, aki 12 évesen vette át apjától az intézet vezetését, irányítása alatt pedig több száz hű katona, egy gyilkológép komornyik, és minden idők egyik legerősebb ősvámpírja, Alucard áll. Az, hogy Alucardot egész pontosan mivel is vette rá a saját fajának kiirtására, maradjon titok. A sztori kezdetén Integral beküldi Alucardot egy kis faluba, ahová egy vérszívó lelkész érkezett egy hónapja, és stílusosan zombivá alakította az egész lakosságot. A helyzeten ront, hogy a rendőrség a Hellsing érkezése előtt már a helyszínre küldött egy különleges rendőri alakulatot, köztük a 19 éves Seras Victoriát, aki hamarosan az egyetlen élő marad a környéken. A vámpír végül őt is elkapja, pont amikor Alucard megérkezik, és lemészárolja a zombikat. A Hellsing vérszívója két lehetőséget ajánl fel Victoriának, akit a lelkész utolsó esélyként túsznak használ: az egyik hogy meghalhat, a másik, hogy miután halálos sérülést szerez Alucard fegyvereitől, elfogadja a vérét, és ő is a Hellsing ügynökévé válik. A kiscsaj az utóbbit választja, majd egy pisztolydörrenés után egy földalatti kriptában ébred, mellette a vigyorgó Alucarddal – és ezzel megkezdődik élőhalott pályafutása a Hellsing soraiban.

A részek során eleinte három (Alucard, Seras és Integral) majd négy (Bernadotte kapitány) harcát követhetjük végig az élőhalottak és mestereik ellen, hol közvetett, hol (többnyire) közvetlen módon. Az első két részben ugyan szinte semmi eltérés nincs az eredeti sorozathoz képest, a harmadik résztől viszont teljesen eltér attól, ugyanis az abban szerepelt Elena és Incognito helyett itt a neonáci Letzte Battallion lép be főellenfélként, aminek sorait vámpírok, vérfarkasok, és okkultista elmebetegek alkotják, céljuk pedig nem más, mint a háború. Igen, csak és kizárólag háború, az már mindegy milyen formában, csak téphessenek ketté embereket, harcolhassanak, és érezzék a vér szagát. Elmebetegül hangzik? Ha igen, akkor ez nem a te animéd, ugyanis itt valamilyen módon az összes szereplő teljes elmebeteg, még ha nem is úgy jelenik meg, egy-két részen belül tutira azzá válik. Victoria például egy-két résznyi szendeszűzködés után brutális üvöltések közepette irtja a kárhozottakat félelmetes tűzerejű fegyverekkel, Alucard már-már fájóan pózőr módon mészárolja hol puszta kézzel, hol kedvenc pisztolyaival az ellenfél sorait, a Vatikánt képviselő rivális Iskariot intézet is jobban preferálja az elmebeteg vigyorral történő késdobálást a prédikálás helyett, de még a látszólag csendes, öreg komornyik is borotvaéles dróthúrokkal szecskázza fel az ellent, ha a helyzet úgy kívánja. Ezek a szereplők, de aki nem imádja mindegyiküket, még a negatívokat is, annak baj van az ízlésével.

Ezeknek a papoknak nem szeretnél gyónni…

Az animáció szemet gyönyörködtető, a hangulat végig olyan, mintha minden rész egy-egy mozifilm lenne, a stílus pedig… igazából ez az anime a definíciója a stílusnak. Egyedül néha az rondít be az összképbe, hogy a készítők két szemet kápráztató, adrenalin dús darálás közé beraktak úgynevezett könnyítéseket is – gyerekesebb, animésebb kinézetű kis poénos jeleneteket. De ezeket még igazán meg lehet bocsátani neki. A zenéről már ejtettem szót korábban, más kategória, mint a korábbi TV sorozaté, de fantasztikus színvonalon mozog. Az egyetlen hátránya, hogy sajnos alig egy év múlva jön a finálé is… bár ha igaz a szóbeszéd, később fel fogják dolgozni a Hellsing melléksorozatait is, a Dawnt, és a Crossfiret. Nincs sok mondanivalóm. Ha szereted az agresszív rajzfilmeket, a jó animéket, imádni fogod. Ha szereted a már magyarul is kapható mangát, imádni fogod. Ha szeretted a 2001-es eredetit, lehet, hogy elsőre szokatlan lesz, de aztán így is – úgy is imádni fogod. Mit is mondhatnék? Deads are dancing, and the whole hell is singing…

értékelés: 10/10

Zoo_Lee