Napjainkban készülő horrorfilmek… Egy ismerősömmel épp pár napja beszéltük át, hogy az USA-ból áramló horrorok vagy a) gagyesz 1000x látott kliséhegyek, b) torture-filmek, amelyek arra építenek, hogy visítozó, életükért könyörgő embereket meggyilkolnak/elevenen megnyúznak/öncsonkításra kényszerítenek igen reális módon, c) remakek, d) horrornak is nevezett ijesztő thrillerek. Olyan amerikai horrorfilmet, ami tetszett, és nem tartozik a fenti kategóriákba, szerintem nem látott már a közönség legalább 5, ha nem 6 éve. Ilyenkor üt be az a bizonyos filozófiai igazság, hogy nem lehet válogatni, azt kell szeretni, ami van… úgyhogy egy nagy fintorral az arcomon leültem megnézni, a tavaly megjelent Midnight Movie-t.

A filmmel kapcsolatban volt egy nagyon rossz balsejtelmem, ami miatt eleinte azt mondogattam, nincs az az isten, hogy én ezt megnézzem. Hogy ezt ti is megértsétek, most bevágom a posztert, és egy másik “khm” hasonló filmét.

Ugye, nem csak nekem ütött be rögtön az Asylum-féle mockbuster effektus?

Ezek után megnéztem az előzetest is, ééés… nem igazán lettem elragadtatva. De azt mondtam, mindegy, oké, max megnézek egy iszonyatosan szar trash-t, az oldalon majd beleszidom a Föld középpontjába… de tévedtem. Találkoztam ugyanis az elmúlt év legalulértékeltebb filmjével.

A Midnight Movie ugyanis egy jó film. Ne értsetek félre, nem fogja megváltani a világot. Ha egy másik műhez kéne hasonlítanom, akkor talán a Freddy vs. Jasont tudom példaként felhozni: mindkét filmben megegyezik a félelem-faktor, és a szórakoztatás mértéke. Magyarul: egyszer sem éreztem úgy, hogy mindjárt befosok, de egész jól szórakoztam, és biztos elő fogom még venni néhanapján. És nem csak én voltam így ezzel. Már korábban említettem, hogy magasról tojok az imdb, és a hasonló korrupt, filmkritikusnak nevezett, stúdiók által fizetett oldalak fejére, egy egyszeri fórumozó, vagy hobbi-kritikus véleménye ezerszer többet ér minden patinásabb hangú kritikánál. És a Midnight Movie 30-ból legalább 25 embernek igenis tetszett. Senki sem nevezte atomcsúcsszupernek, de azzal mindenki egyet értett, hogy egy remek felüdülés a rengeteg Fűrész, Motel és más hasonló önmagukat ledegradáló hülyeségek után.

Tehát a film elején látunk egy volt horrorfilmest, Ted Radfordot, aki a 70-es években több kult-horrort is rendezett, de aztán megkattant, és kinyírt nagyjából 30 embert. A vele foglalkozó pszichológus úgy gondolja, hogy remek terápia lenne megnézetni az öreggel a saját régi horrorfilmjeit. A gond csak az, hogy egy kis balfaszoskodás miatt aztán Teddy bácsi egyedül marad a vetítőteremben, elharapja a saját ütőerét, majd felrajzol néhány fura szimbólumot a padlóra, és eltűnik a teremből. Néhány órával később egy prof aztán arra megy be az épületbe, hogy mindenkit brutális módon lemészároltak, Radfordnak pedig se híre, se hamva. Körözést adnak ki rá, de öt éven át semmi nyom. Aztán egy lepukkant kis vidéki mozi úgy dönt, hogy éjféli horrormatiné keretében levetíti Radford legjobb filmjét, a Dark Beneath-et. A kis néző sereg lassan gyülekezik. Megjelenik egy srác, aki az egyik jegyárus csajt (Bridget) próbálja már jó ideje befűzni, az illető legjobb barátja, és annak csaja, egy motoros ganxta a kurvájával, egy elég idegesítő horror-geek, és Bridget kisöccse, aki megpróbál belógni a vetítésre. Ezen felül megjelenik még egy nyomozó és az intézetes mészárlást túlélő egyetlen prof is, akik arra számítanak, hogy esetleg a jó öreg Teddy is benéz a filmje első vetítésére öt hosszú év után. A mozi tehát elkezdődik. A film-a-filmben ötlet ugyan teljes egészében le van nyúlva a Dario Argento féle Démonok-ból, de ugye jótól jól lopni nem bűn, mellesleg nem emlékszem egyetlen filmre sem, ami használta volna ezt az ötletet. A 70-es évekbeli film amúgy egy fekete-fehér (ezt mondjuk nem egészen értettem), Texasi láncfűrészes koppincs: egy szemüveges, vézna sofőr, egy beszívott primadonna, egy szemüveges bagoly, és egy feka csaj utaznak Scooby Doo-ék járgányában, amikor defektet kapnak, és kénytelenek segítségért fordulni egy közeli tanyán, ahol egy vén banya él, torzszülött fiacskájával Csontpofával (bőr helyett emberi csontokból készíti a maszkját). Ettől kezdve megindul a rémálom mind a filmben, mind a valóságban. Ugyanis miután a Radford által alakított szörny megjelenik a vásznon, a filmszalag elkezd furán viselkedni. Aztán a nézők azon kapják magukat, hogy miután a film látszólag megszakad, egy sokkal modernebbnek tűnő felvételt látnak, ahol Csontarc kinyír egy a jegyárus srácra emlékeztető tinédzsert. A film folytatódik tovább, majd ismét jön egy kiégés, és a nézők azon döbbennek meg, hogy az áldozat nem más, mint a horror-geek, aki pár perce még velük ült a teremben. A következő alkalommal pedig a kétségbeesetten telefonálni próbáló büfés csajszi az áldozat. Aztán kíváncsiságból kimennek megnézni, hogy mi a helyzet, és rá kell döbbenniük: a filmen látottak megtörténtek a valóságban is! Innentől kezdve az életükért kell küzdeniük: Radford csak az alkalmat lesi, hogy mikor léphet ki csontmaszkjával a filmből, és vihet át magával újabb holttesteket a vászonra. Az ajtók bezárultak, és sehogy sem lehet őket kinyitni, a vetítőgépet nem lehet leállítani, képtelenek segítséget hívni, ha pedig bepánikolnak, vagy egyedül maradnak, Radford bá (aki az emberek félelmét követve tud kijutni a vászonról) rögtön megjelenik, hogy megszabadítsa őket néhány belső szervüktől.

A negatívumok: néhány szereplő banálisan alakít, a film hossza (80 perc) szintén nem elég hosszú, már plusz 10 perccel is csodákat lehetett volna kihozni belőle, főleg a fináléból. Pozitívumok: nagyon lelkiismeretesen összerakott slasher, a műfaj legjobbjaitól veszi át a különböző elemeket (Radford jellemzése: a maszkja Jasonére hajaz, a stílusa Bőrpofáé, a járása Ghostface-é a Sikolyból, a fegyvere pedig egy kicsit Freddy Kruegerre emlékeztet; az alapszitu a fent említett Démonok-ból; kakukktojásként pedig az elején látott intézetes mészárlás a Halloween remake-re hajaz) Ajánlom mindenkinek, tényleg nagyon jól el lehet vele tölteni egy szűk másfél órát.

értékelés: 8/10

Zoo_Lee