Bár Tobe Hooper halhatatlan klasszikusát rengetegen támadták sokkoló brutalitása miatt, ő alig 10 évvel később mégis elkészítette a folytatást. Ez akár ígéretesnek is hangzana, hisz az eredeti rendező készítette el, tehát nem lehet holmi ótvaros szörnyűség, elég pénz is volt rá, a horror is nagyon felkapott műfaj volt abban az időben… Ez utóbbi tény azonban nem csak pozitív, hanem negatív tényező is egyben. Az első texasi ugyanis elvárások nélkül készült, kis költségvetésből, és a kezdetleges teljes érdektelenségből vált alig néhány év alatt kultuszfilmmé. Ezt azonban a folytatás már nem engedhette meg magának, ugyanis ekkor már Micheal is megjelent a fehér álarcban, a nézők azt is tudták, hogy milyen csúnya dolgok történtek a Kristály-tónál, és az elm-utcai fiatalok is leverték már vagy kétszer Freddyt. Ez pedig azt jelentette, hogy a film már nem igazán lehetett egyedi, és úttörő, mert már nagyon telítve volt Hollywood a pszichopatákkal, egy nagyon eltérő beállítottságú horror pedig öngyilkosság lett volna… ennek érdekében a rendező ugyan kihozta magából a maximumot, de akkor is ez egyszerűen már nem ugyanaz, mint az eredeti.

Miután Sally sikeresen elmenekült a kannibál család elől a 74-es mészárlás egyetlen túlélőjeként, a rendőrség, és minden hatóság az FBI-tól kezdve a CIA-ig átvizsgálta a lány által megnevezett környéket, ahol a szörnyűségek folytak, azonban nem találtak semmit. Nem találtak autóroncsokat, emberi maradványokkal kidekorált bútorokat, vagy bőrmaszkot viselő pszichopatákat. Az ügyet végül lezárták, azonban egy ember nem tudta ezt elfogadni. Ez az ember, Lefty Enright, Sally és Franklin bátyja, aki megesküdött arra, hogy bosszút áll Bőrpofán és családján, akkor is, ha belepusztul. 12 évvel később két vadbarom száguld 120-al Dallas felé, hogy ott jól beszívjanak, bepiáljanak, és becsajozzanak. Útközben felhívnak egy rádiós kívánságműsort is, ahol szerencsétlen műsorvezetőnőt agyba-főbe szívatják. A nő (Stretchnek hívják) elküldené őket a francba, de nem tudja megszakítani a vonalat, ezért hamarosan kellemetlen dolgoknak lesz fültanúja. A két srác ugyanis összefut Bőrpofáék furgonjával, aminek a platóján meg is jelenik a láncfűrészes gyilkos, majd kinyírja mindkettejüket. Stretch ezután kapcsolatba lép Enright hadnaggyal, aki még mindig ugyanolyan megszállottan üldözi a kannibálokat, és elárulja neki, hogy a legutóbbi gyilkosság megvan neki kazettán. Ő azt kéri tőle, hogy játssza le az esti műsorban a kazit, és segítsen neki ily módon csapdát állítani. A dolog sikerül is, Bőrpofa és elmebeteg tesója Chop Top (a stoppos ikertesója, kb kétszer olyan beteg, mint elődje volt az előző filmben) megjelennek a rádióállomáson, kinyírják a lány barátját, azonban Bőrpofa megkíméli Stretchet, ugyanis megtetszik neki a csaj. (Konkrétabban megnyalja a száját, mintha valami selyemfiú lenne, majd olyan mozdulatokat csinál a fűrészével, mintha… szóval értitek) Stretchet azonban kemény fából faragták, és követi a gyilkosokat, egy közeli barlanghoz. Itt ismét összefut Leftyvel, aki elindul, hogy néhány láncfűrésszel végre megbosszulja testvéreit, Stretch azonban lezuhan egy földalatti járaton keresztül Bőrpofáék vágóhídjára. Az élete pedig ettől kezdve veszélyben forog: három elmebeteg kannibállal van együtt egy óriási barlangban, ahonnan nem tud kijutni, ráadásul időben sem bővelkedik, ugyanis Lefty néhány óra múlva beomlasztja az egészet…

A filmben már nem operálnak annyira brutális elemekkel, mint az előző részben, összességében nem is annyira ijesztő, de méltó folytatás. Nagyon jól zárja le annak nyitva hagyott végét, nem is értettem, hogy ezt hogyan lehetett 90-ben a Bőrpofa című filmmel folytatni. Nincs sok mondanivalóm: látszódik rajta, hogy már nem annak a generációnak készült, mint az elődje, nem is annyira jó, de még mindig egy nagyon jó horror, amit érdemes megnézni, főleg a franchise rajongóinak.

értékelés: 9/10

Zoo_Lee