Meg vagyok fázva. Az embernek akkor van ideje beteg lenni, ha tud rá figyelni, hogy épp nem beteg. Úgy látszik van fölös energiám. Ezért juthatott eszembe egy régi kötelességem. Egy cimborámtól megkaptam ezt a filmet egy cserebere eredményeként, miszerint ő azóta a távol-keletieket fúde becsben tartja. Én meg az Átok óta beskatulyázva tartom őket, mivel az egy ijesztgetés-parádé-házidolgozat. De tisztelve az ajánlatot, megnéztem, még ha nem is azonnal. A film 2/3-adánál már fogtam a telefonom, hogy megköszönjem, mert igen kellemes meglepetés ért.

Kórházban kezdünk. De legalábbis arra utaló steril, belső környezet. Elbeszélgetésre jön a bentalvó páciens, egy fiatal lány. Fel kéne idéznie, mire emlékszik, hogy jutott idáig, mi történt a családjában. Ugrunk. Tóparti házhoz kocsival megérkezik ember két lánnyal. Feleség üdvözli őket, tartanak az asszonytól. Mivel mostohaanya. Nem szeretjük őt, tragikusan elhunyt anyánkat nem helyettesítheti. Az idősebbik lány a szószóló, egyébként őt mélyinterjúzták a kórházban. Kerüli a feleséget, elhúzza tőle húgát is, akit viszont egy szellem zaklat éjjelente, hiába alszanak együtt (amellett, hogy szinte összenőttek, és mindent együtt csinálnak). Az apa igyekszik jobb belátásra bírni, kommunikatívabbá tenni lányát, de hisztis makacskodást kap mindig, míg egyszer ki nem fakad, és apja rájön, miért nem lehet ezen könnyen segíteni, hiába beszél.
Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahonnan fény derül mindenre a maga módján, hogy ez nem csupán egyszerű csitrigyűlölet a mostohaanya felé, hanem összetett pszichológiai probléma.
A film utolsó harmada igazi lélektani-showdown, egy szeletnyit sem érdemes lelőni belőle.

Rögtön az elején: újítást nem hozott a film. Korhű mozi, viszont rendkívül kidolgozott, finom, precíz munka. Külön öröm volt látni minden képet, kompozíciót, igazi tananyag. Ilyen nagyszerű beállítások, perspektívák szinte megindítják az embert, már akartam jegyzetelni. A feszültségkeltés tálcán kínálta magát ilyen pontos munkához, meg is kapjuk, de nem ám állandó jelleggel, mint pl a korábban felhozott Átokban, hanem szép ritkásan elhelyezve, de akkor is olyan kifinomultan, hogy megtisztelve érezzük magunkat, igen, köszönjük, hogy ekkorát ijedhettünk.
A történetvezetés, a karakterológiák bemutatása mind arra utal, hogy az író-rendező és csapata beletette munkájába szívét-lelkét, ezen bizony dolgoztak, hogy jó legyen. Itt tényleg minden eszközzel mesélnek és szórakoztatnak, amit a filmkészítés lehetőségei adnak. A csavarokért külön hálás vagyok, még ha nem is hozott felderítetlen csodákat, nagyszerűen van előadva. Vizuálisan az élmény pedig…
Nem tudok betelni a fényképezés szépségével, ez egy maradandó alkotás, tessék megnézni és tanulni, így kell csinálni.

értékelés: 9/10

vesebeteg