Lance Henriksent nem igazán lehetne azzal megvádolni, hogy túlságosan válogatós volna, ami a filmes felkéréseket illeti. Kedvenc Bishopunk csak az elmúlt két évben körülbelül húsz filmben vagy tévésorozatban szerepelt, úgyhogy igencsak megérett már arra, hogy kapjon valami aranybalfasz díjat eddigi munkásságáért. A Hellraiser: Hellworld és a Mángorló 2 sztárja még 1989-ben, a Pumpkinhead-del nagyjából egy időben a Ház sorozat harmadik részében is elvállalta a főszerepet. Azért arra így utólag kíváncsi lennék, hogy Lance barátunk vette-e a fáradtságot, hogy belelapozzon a forgatókönyvbe, melynek saját szerzője is inkább Alan Smithee álnév mögé bújva próbált meg kikerülni a reflektorfényből (nem mintha annyira fenyegette volna a népszerűség veszélye). De lássuk, miről is szól maga a film.

Lucas McCarthy detektív csinos feleségével, tűrhető külsejű lányával, és rendkívül visszataszító, ocsmány, beképzelt kis gennygóc fiával éldegél egy nagy házban – ez utóbbit többször is megszemlélhetjük kívülről, természetesen éjszaka, Harry Manfredini hatásos zenéjével (ami az egyetlen jól sikerült dolog a filmben). Főhősünk az (egyelőre) békés családi idill ellenére elég szarul érzi magát, mert rémálmaiban folyton visszatér egy Max Jenke nevű nagydarab fószer, aki több mint száz embert mészárolt le igen brutális módon, mielőtt McCarthy villamosszékbe juttatta. Jenke azonban halála pillanatában valahogy beletranszformálta magát a konnektorba, és áram formájában átcsúszottmászott McCarthy-ék pincéjébe. A detektív lányának a pasija ekkor balszerencséjére pont a pincében várja álló lőccsel szerelme megérkezését (mer pincében dugni metál), Jenke azonban jól megszexualizálja őt egy baltával vagy mivel. Közben McCarthy egyre inkább bekattan, az álmai átszivárognak a valóságba és vissza, a film vége meg már totál átmegy Rémálom az Elm utcába, ahol a pincében bújkáló gonosz Jenke elrabolja a nyomozó feleségét és rút gyermekeit, és átcipeli őket meseországba, ami egy ilyen nagy gőzölgő kazánházra emlékeztető valami (méghogy Rémálom nyúlás, milyen hülyeségeket beszélek én!).
A nyomozót közben bebasszák előzetesbe, mert azt hiszik, hogy ő nyírta ki a lánya pasiját, de Lance mindenkinek túljár az eszén és visszaszökik a házba, ahol valahogy ő is átjut meseországba, és miután megkűzd a gonosz sültpulykával (lásd lentebb a képek egyikén), és picsánrúgja Jenke szellemét is, mindenki örül.

Mint az a sztoriból kiderül, a House 3-nak nemhogy nincs köze az első kettőhöz (azoknak se volt túl sok közük egymáshoz), de itt annyira nincs jelentősége annak, hogy mindez egy házban játszódik, elvégre ez az eddigiekkel ellentétben egy tök átlagos ház, hogy akár Pince 4 is lehetett volna a film címe, esetleg Fürdőszoba 6 (gondolom valaki erre fel is hívta a készítők figyelmét, akik ennek hatására megtoldották a film címét a “The Horror Show” igen fantáziadús alcímmel).
A film sztorija más filmekből van összelopkodva (de egészen apró momentumokat is átnyúltak pl. a Hellraiserből vagy a Videodrome-ból, lásd a képeket), a megvalósítás gyatra, a kasztingolónak pedig megrúgnám a gégéjét (ilyen ocsmány és tehetségtelen embereket utoljára a Troll 2-ben láttam – persze Lance kivétel, ő ezúttal is tökéletes :)). Időnként a filmnek sikerül elérnie az “annyira szar hogy az már jó” szintet, így egyszer végig lehet nézni, ha nagyon muszáj.

értékelés: 3/10

Blizz