A horrorfilmek közül többnyire is a brutális, belezős darabok voltak a kedvenceim, általában mindig a filmes extremitást keresem. Természetesen kedvenc műfajunk ennél jóval sokrétűbb, így akadtam rá nemrég a spanyol eredetű, de angol színészekkel és helyszínen leforgatott szellemtörténetre, a Fragile-re (nálunk is megjelent a mozikban és DVD-n, Hideg csontok címmel). Szinte az összes ajánló arról ömlengett, hogy be fogok majd fosni a filmtől és nagyon vigyázzak, mert orbitális rettegés vár rám ebben a máris-klasszikus filmben. Ekkor lettem kissé szkeptikus. Aki csak egy pillanatra is körülnézett az utóbbi 3-4 évben, annak feltűnt, hogy virágkorukat élik a szellemes filmek. Megjelentek a japán klasszikusok (Ju-On, Ringu, The Eye, Dark Water társaik), majd jöttek a remake-ek az USA-ból. Ez utóbbiaknak már a puszta létét és elkészülését is abszurdnak tartottam, de ez más tészta. A lényeg, hogy azóta futószalagon készülnek a szellemes-rémisztgetős “horror” filmek, amelyeknek egy közös nevezője van: gyengék. Ha végiggondolunk néhány “nagy” nevet az utóbbi évek terméséből (Darkness – A rettegés háza, Darkness Falls, Fehér zaj, Boogeyman, stb.) szerintem mindenki egyet ért, hogy ezek ezerszer elsütött klisékből építkező, egyszer nézhető tucatfilmek.
A Fragile rendezője a világhírű, híresneves celluloidfenomén, Jaume Balaguero volt, aki többek között a Darkness-t is jegyzi. Ez sem túl bíztató előjel, de hát ugye fejlődés is van a világon, adjunk egy esélyt a spanyol macsónak, hátha jobb ez a film. A Darkness-fanok (vannak ilyenek?) megnyugtatására közlöm, ha nem is mérföldkő a Fragile, a rendező előző munkájának megüti a szintjét, sőt.

Az angliai Wight szigetén járunk, egy kiürítés előtti gyermekkórházban. Mivel az intézményre nincs már szükség, már csak 8 kisgyerek van bent és néhány orvos, akik csak az elszállításra várnak. Azonban pont ekkor rejtélyes tragédiák érik a kis betegeket. Pánikrohamok, rejtélyes csonttörések, amikre látszólag semmilyen racionális magyarázat nincs. Az utolsó éjszakára helyettesíteni érkezik a kórházba Amy nővér (Calista Flockhart – alias Miss Anorexia, Ally McBeal, Harrison Fordné), aki az orvosokkal ellentétben nem tud szemet hunyni a rejtélyes történések és a kórházban hallható furcsa zajok és a teljesen lezárt, vészjósló második emelet fölött és nyomozásba kezd. Kiderül, hogy majdnem mindegyik kis beteg és orvos is hallott már a kórház legendás betegéről, Charlotte-ról aki üvegcsont betegségben szenvedett, azaz szélsőségesen törékeny volt. Emiatt aztán járógéppel és mechanikus protézisekkel szerelték fel szegény lányt, aki azonban a kezelés ellenére rejtélyes körülmények között hunyt el a kórházban. Többen látni vélik Charlotte szellemét a kórház rideg falai között, egyesek még beszélnek is vele. Azonban elmondásuk szerint a szellem dühös, emiatt aztán elszabadul a pokol, az orvosok elkezdenek hullani és semmire sincs magyarázat. Amy felmerészkedik Charlotte egykori kórtermébe, a teljesen elszigetelt második emeletre, hogy kiderítse az igazságot, ami mondanom sem kell, valami irdatlanul durva és mélységesen felkavaró.

Mint olvashattátok, a filmesek itt sem tudtak elszabadni egyes kliséktől. Cserébe viszont egy újfajta rémet kreáltak és szokatlan környezetbe, a gyermekkórházba helyezték a filmet, ami csakis a javára írható. A földöntúli rettenet, amiről szándékosan nem akarok többet írni, roppant hatásosan és brutálisan van megjelenítve, és tényleg jópárszor be lehet tojni a gatyába a film másfél órája alatt. További nagyon tetszik még a klinikai, sivár hangulat, amilyet utoljára David Cronenberg Shivers című filmjében láttam. Negatívumként csak annyit, hogy szerintem túl lassan építkezik a film és gore jelenetek se nagyon vannak. Valamit valamiért, ugyebár. Aki az ilyen stílusú horrort szereti, annak melegen ajánlom egy sötét éjjelre, ha nem is rejtett gyöngyszem, de a kategóriájában a jobbak között van.

értékelés: 8/10

Slayer