Mindig tipikus kérdés, mi az, ami megragadja az ember fiának érdeklődését annyira, hogy hajlamos megnézni egy-egy adott filmet. Esetleg egy haver élményteli beszámolója, netalántán egy, a televízióban egészen véletlenül elkapott bemutató, vagy csak a szóbeszéd, lehet, hogy egy adott széria tagja a mozi, szóval sok mindent fel lehetne sorolni erre válaszként.

Ami engem arra késztetett, hogy megnézzem adott cikkem témáját, az egy totális véletlen volt, miszerint megláttam a neten a plakátját, amin impozánsan sok koponya alkotta a falak építőanyagát. Amúgy a címe is tetszett. Majd amikor megpillantottam egy haver gyűjteményében, gondoltam vetek rá egy pillantást. (megjegyzés: nem, nem Pink szereplése vonzott…)

Úgy k.b. 200 éve Párizsban erős hiány keletkezett a temetőnek feláldozható földterületekből. Erre a problémára, na meg persze az utcán bűzölgő holttestektől való megszabadulás igényére egyszerű választ adtak: a nagy francia város alatt egy hosszú, több kilométeres meszesbánya húzódott, ami tátott szájával várta a megboldogultak földi maradványait. Így hát (legalábbis a film sztorija szerint) a „fény városa” alatt mintegy hétmillió hulla alussza örök álmát.

Victoria kissé begyepesedett amerikai lányka, aki legendásan fél a sötéttől… Talán túl sok horrort nézett, vagy túl sokat olvasgatta a Harvestert.  Szóval őt drága nővére meghívja Párizsba, majd rögtön az első éjszakán elhatározza, magával viszi egy buliba, ami a nővérke (Pinky játssza) szavaival élve „meg fogja változtatni az életét”. Ez a parti nem meglepő módon, (máskülönben mi a francért a cím meg a hétmillió hullás felvezető) a katakombákban zajlik, megboldogultak koponyáival ékesített falak között. Itt megismerkedhetünk a nővérke, név szerint Carolyn francia haverjaival, akik nagy muftik ezekben a bulikban. Szóval megy a party, Victoria egyre jobban bepánikol, szedi a becsempészett bogyóit, alakul minden. Nem sokkal később már egy jóval szelídebb környezetben Carolyn barátai körében, némi abszint kortyolgatása közben a parti fő-fő fejese rémületes sztorit mesél a katakombákban született, Anti-krisztusnak nevelt pszichopatáról, aki talán még mindig errefelé szedi áldozatait.

Aztán egy kisebb fürdési vita után (mikor is főszereplőnőnk nem hajlandó mezítelenül lubickolni nővérkéjével és haverjaival) Victoria elindul, hogy megkeresse a buli helyszínét. Csakhogy eltéved. Carolyn ugyan rá talál, de valahogy a tapasztalt nővérke sem igazán tudja megtalálni a kiutat. Pár pillanattal később már esélye sem marad rá, ugyanis egy kecskekoponyával arcát eltakaró fickó elkapja, és elmetszi a torkát. Victoria magára maradva menekül a kegyetlen gyilkos előtt, a végtelennek tűnő folyosók közt, megtalálva a helyet, ahol az Anti-krisztusnak szánt elmegyogyós világra jött, majd hosszas kínlódás után visszatérve a buli helyszínére. Viszont megnyugvásra itt sem találhat, a rendőrség rajta üt a tilosban bulizó társaságon, és a lány menekülés közben eszméletét veszti.

Ébredésekor egyedül van, a kijárat, amin bejöttek korábban, zárva. Elveszve a katakombák folyosóin bolyong, keresve a kiutat, egyre reményvesztettebben. De a kijárat szinte meglelhetetlennek tűnik, és emlékeink szerint még egy elmebeteg mészáros is liheg valahol a koponyák között…

Alapvetőleg az ötlet eléggé pártolandó. Párizs alatti végtelen katakombák, ahol milliók alusszák örök álmukat, a falakba épített koponyák százával, elveszettség, bezártság, sötétség… Igen, a helyszín adta lehetőség kifejezetten hangulatosnak ígérkezik. DE!

Ehhez kellett volna egy-két más dolog is. Mondjuk egy igazán karizmatikus gyilkos, és nem egy kecskefejű sétáló majom. Mivel a poént nem akarom lelőni, így azt nem mondom el, mi a végső csavar, de nem tudok nem utalni rá: iszonyatosan jó lenne, ha előtte nem unnánk halálra magunkat mintegy teljes 70 percben. Mert addig egyszerűen nem igazán élvezhető a mozi.

Meg kell vallanom, amikor már a második lehetséges kijáraton pillantottam meg a lakatot, kezdtem kiesni a béketűrésemből. Tulajdonképpen a film jelentős része eszeveszett rohangálás folyosókon, és a rendezés minőségének hiánya miatt nem érezzük azt a klausztrofóbikus érzést, amit például a Descent nyújtott. Van benne még egy kissé kócos fogú, szinte már trágyaszagúan paraszt francia útkereső is, akinek a szerepe, vagyis a jelenléte szerintem teljesen felesleges időhúzás. Az egész film olyan érzést nyújt, mintha meglett volna az alapszituáció, a végkifejlett, és közben megpróbálták volna valamivel, pontosabban bármivel kitölteni a hézagot, ami a kezdet és a vég között van, hogy ne csak fél órás legyen a film. Ez pedig, legalábbis engem, sajnos nem igazán tud lázba hozni.

értékelés: 4/10

John Doe