Egy játékadaptáció, amit görcsberándult gyomorral vártam. Teltek a napok, múltak az éjszakák, én meg ikszelgettem kifelé a naptáramat. Vártam, türelmesen, mert bár a Resident Evil a játék után nem valami jó film, de gondoltam – ugyan, a Silent Hill, maga A Játék, csak nem tudják elrontani. Nos, beültem a moziba – s bár persze, tényleg voltak pillanatok, amikor besüppedtem a székbe – de nem hatott meg a dolog. Szkeptikusságom nőtt, és egyre nagyobb rettegéssel várom a többi játékadaptációt. Na meg, ennek a második részét.

Van egy dúsgazdag férj-feleség páros, akik boldogan élnék életüket – ha a kislányuk, Sharon alvajárás közben nem rémítené őket halálra. Ugyanis a kiscsaj kedvenc szórakozása az, hogy álmában elmászkáljon, és mondjuk egy szakadék mellett kössön ki, s mindeközben ő haza akar menni Silent Hillbe. S bár az apja, Christopher inkább az orvosi véleményt támogatja, hogy a kislányt elmegyógyintézetbe kell utalni, addig Rose fogja magát, kocsiba ül a gyerekkel, és elindulnak, hogy megkeressék a kislány álmaiban szereplő várost. Útközben találkoznak egy rendőrnővel, aki követi is őket – mivel arra gyanakszik, hogy Rose elrabolta a gyerekét – és a későbbiekben segítségére is lesz a kétségbeesett anyának. A Silent Hill felé vezető úton ugyanis balesetet szenvednek, és mikor Rose magához tér, Sharon már nincs sehol… A nő azonnal elkezdi keresni gyermekét, s a kutatás során a bányatűz óta elnéptelenedett utcákon borzalmas, bizarr teremtmények százaival találkozik. Cybill, a rendőrnő is segít neki, miután rátalál – s mindketten szembesülnek azzal, hogy Silent Hill több, mint egy kihalt város. Ha megakarják találni Sharon-t, szembe kell nézniük Silent Hill rejtett dimenzióival, a városban még most is jelen levő sötét szekta tagjaival, és az utcákon, házakban, mindenhol jelen levő borzasztó lényekkel. De sietniük kell – a Sötétség és a köd mindent, és mindenkit beborít…

Nos, valljuk be őszintén – ha valaki játszott a játékkal, akkor most nagyot fog csalódni. Egyébként jó film lenne, de ha valaki ismeri a játékot, akkor végig a fejét fogja ingatni, hogy ejnye, hogy tudták ezt így elrontani… A játék végig leköti a figyelmet, zakatol az agyad, mit hogy csinálj, mi történik, mi vár a következő szobában – míg a filmet rezzenéstelen arccal, popcorn-t tömve az arcodba nézed végig. A hangulatból még talán maradt meg egy kicsi – az a sötét, baljóslatú hangulat érezhető. Persze lehet, hogy én vártam sokat a filmtől, és lettem alatta túl szkeptikus, és ezért hordom le, de aki a játék szerelmese, szerintem tutira csalódni fog. Hogy miért kap mégis négy pontot? Mert a nővérkék viccesen néztek ki, és mert amikor megtalálják Alyssát, az szépen van maszkírozva, plusz jó a múltba visszatekintő videó is. Na meg, azért ez mégiscsak Silent Hill…

értékelés: 4/10

saly/mindfreaker