Vajon miért van az, hogy a nagy horrorfilm rendezők előbb-utóbb olyan mélyrepülésbe kezdenek, amiből aztán általában nem tudnak kimászni? Tobe Hooper, George A. Romero, Wes Craven, Sam Raimi vagy akár Lucio Fulci (R.I.P.) is egykoron óriási filmeket készítettek, melyek ma is időtállóak. Mi a franc történt velük, hogy elfelejtették, régen mit és hogyan csináltak? Vagy a siker úgy megváltoztatta őket, hogy később már szartak az egészre, csak film legyen? Ki tudja? Na persze ez a tendencia nemcsak a horror-rendezőkre jellemző, de mivel ez egy horror-filmes honlap, a többieket hagyjuk. Viszont sajnálatos módon ebbe a körbe tartozik az egyik kedvenc filmrendezőm is, John Carpenter. Aligha vitatható, hogy Carpenter a 70-es 80-as évek folyamán időtlen klasszikusok egész sorát alkotta, horror és akció műfajban egyaránt, mégis, mintha az utóbbi 10-15 évben kicserélték volna az öreget. Számomra az utolsó, igazán szuper filmje az „In the Mouth of Madness” (Az őrület torkában) volt, az azóta készített négy Carpenter mozi sem volt ugyan tragikusan rossz (bár ezzel nem mindenki ért egyet), de mégsem azok a tökéletes, hátborzongató filmalkotások, amiket régen csinált.. Ez azért is furcsa, mert Carpenter soha nem hódolt be a trendeknek, nem adta el magát a mainstreamnek, mint mások.
De most nézzük inkább Carpenter, egy olyan korábbi filmjét, amit sokan méltatlanul alulértékelnek vagy nem is ismernek. A „Prince of Darkness”-t még 1987-ben rendezte a mester, és a sátánnal, az apokalipszissel foglalkozó filmek közül szerintem ez az egyik legjobb.

A film elején egy idős pap halálának lehetünk szemtanúi, aki egy külvárosi lepusztult templomnak volt a gondnoka. Egy másik pap, Loomis atya (Carpenter állandó szereplője, Donald Pleasence) megtudja, hogy a halott egy titokzatos tárgyat őrzött, amit a templom alatt tartanak már évszázadok óta. Ez egy üveges falú fémhenger, amiben valamilyen méregzöld folyadék kavarog. Loomis levelet küld az egyetemre, egy ismerősének, Birack professzornak, hogy segítsen neki kideríteni, mi is ez. A prof a diákjaival meg két teherautónyi műszerrel be is költözik hétvégére a templomba, ahol még csatlakozik hozzájuk egy másik diákcsoport is (legalább több lesz a hulla). Mindenkinek feltűnik, hogy a környékbeli emberek nagyon furcsán viselkednek, de nem foglalkoznak vele (majd jól rá is basznak). Egyébként itt feltűnik Alice Cooper is, az egyik megszállott szerepében.
A különös tárgy a legtöbb kutatót zavarba ejti, még csak hasonlót sem láttak soha. A műszerek azt jelzik, hogy a hengert belülről zárták le, és máshogy nem is lehet kinyitni, a henger mellett talált könyvet lefordítva, pedig a sátán eljöveteléről és hasonló vidám dolgokról szereznek tudomást, amit persze szkeptikusan fogadnak. Az egyik lány beüti a karját egy műszerbe, majd később egy különös folt lesz az ütés helyén. Később a tartály magától kinyílik, és a benne lévő folyadékból az egyik csaj szájába spriccel egy adag. Miután így megszállta valami, hasonló szájbaspriccelős módszerrel elkezdi átalakítani a többieket. Végül a kevés túlélő elbarikádozza magát egy szobában. Rájönnek, hogy az egyik kolléganőjük lett kiválasztva, hogy segítsen a sátánnak újra belépni a világunkba, aki az átváltozás után készen is áll rá, hogy egy tükrön keresztül megnyissa a pokol kapuit. A végét nem írom le, mert szerintem katartikus, az utolsó jelenet, pedig egyenesen hátborzongató. Ilyen emlékezetesnek kéne lennie minden horror befejezésnek.

Anélkül, hogy agyon akarnám ajnározni, szerintem ez tényleg egy kiváló horror. A színészek kiválóak, nincsenek kidolgozatlan vagy felesleges szereplők, a speciális effektusok, pedig elsőosztályúak. Lehet, hogy a történet nem egetrengető, de a hangulata nagyon jó, és egyben az egyik legkomorabb, amit valaha láttam. A zene, pedig tökéletesen passzol a sztorihoz, félelmetes és nyomasztó. Carpenter filmjeinek egyik legnagyobb különlegessége, a többnyire általa szerzett zene, ami szinte mindig hibátlan.
Visszatérve a bevezetőre, nagyon sajnálom, hogy Carpenter is ugyanabban a cipőben jár, mint az említett rendezők, de remélem, egyszer kilábal belőle, és újra olyan filmeket fog készíteni, mint amilyen a Prince of Darkness is. Abszolút mestermű.

értékelés: 10/10

Corps