Ha valakinek az elméje megfelelőképpen borult, akkor könnyen elkezdhet csorogni a nyála egy olyan filmre, melynek a címében egyszerre szerepelnek az „orgia” és a „halott” szavak. Pláne akkor, ha a szóban forgó alkotás forgatókönyvét nem más jegyzi, mint a filmtörténet legdilettánsabb, és egyben egyik legszerethetőbb alakja, Edward D.Wood Jr. Én is így voltam ezzel, persze hatalmas elvárásaim nem voltak, ismervén az Ed Wood-i színvonalat, de gondoltam röhögök majd egy jót. De aztán nem egészen így lett, fél óra elteltével ugyanis fel kellett magamnak tennem a költői kérdést mely így hangzott: Te tényleg mazochista vagy? Nos, meglehet, de mivel mindemellett erős idegzettel is rendelkezem, sikerült végigszenvednem a filmet, és azt kell, hogy mondjam, összességében nem bántam meg. S hogy miért nem?

Mert ilyen filmet aztán tényleg nem lát mindennap az ember. Már a bevezetés is zseniálisan elcseszett. Egy kocsikázó fiatal párt látunk, akik leginkább két áruházi próbababára hasonlítanak, s mindenféle teljesen semmitmondó dologról beszélnek, hogy mikről, arra már nem emlékszem, annyira érdekfeszítőek voltak. A jelenet savát-borsát viszont az adja meg, hogy amikor a kocsit először látjuk kívülről, akkor félhomály van, a belső felvételeknél korom sötét, aztán mikor ismét kívülről mutatják a járművet, akkor meg már hétágra süt a nap. Érdekes ez, mert a filmet nem Ed Wood rendezte, de ezek szerint Apostolof úr segítséget kérhetett itt-ott a mestertől, hogy a film hozza az „elvárt” színvonalat. A párocska aztán kisvártatva balesetet szenved – persze ez is remekül van megoldva -, kizuhannak az autóból, és persze teljesen sértetlenek maradnak, még a hajuk sem kócolódik össze. Ezután elkezdenek bolyongani, és egy igen hangulatos kis temetőben lyukadnak ki, ahol a sötétség ura és a sötétség úrnője, épp egy remekbeszabott partit tartanak, ahol mindenféle félpucér csajok táncikálnak, többnyire elkúrt bénán. (A sötétség urát nem mellesleg Criswell játssza, keménymagos Ed Wood fanok nyilván tudják ki ő, aki meg nem, az nézzen utána, ha akar. Muszáj megemlítenem az úrnőt játszó Fawn Silvert is, mert ő jól néz ki, és ezzel együtt talán ő a film egyetlen pozitívuma is.) Egyszer csak aztán előkerül egy retardált múmia, meg egy farkasember is, akik kikötözik a szegény bajbajutott főhősöket egy-egy sírkőhöz. Ekkor azt hittem, hogy a sztori végre beindul, de tévedtem, ugyanúgy folytatódik a műsor, mindenféle némberek jönnek elő egy kriptából, hogy aztán valami rettenetesen koreografált táncot ejtsenek az ekkorra már magát igencsak kényelmetlenül érző néző szeme láttára. A sötétség úrnője közben nyaggatja Criswellt, hogy mindjárt lemegy a Hold, és nem lesz ideje kinyírni a temetőbe tévedt párocskát. De Criswell folyton lehurrogja szegényt… Persze aztán az utolsó pillanatban megadja az engedélyt, és bekövetkezik minden idők egyik legbanálisabb végjátéka, amin én szakadtam a röhögéstől, de nem lövöm le a poént, hátha valaki veszi a bátorságot és megnézi a filmet, miután elolvasta ezt az ismertetőt.

Ed Wood a forgatókönyvet elvileg saját regénye alapján írta, mely regényre én igencsak kíváncsi lennék, mert nem tudom elképzelni, hogy ez a „sztori” hogy érheti el azt a terjedelmet, amitől már regénynek nevezhető. Nem tudom, mit fűzhetnék még hozzá a fent leírtakhoz. Ha egy szóval kéne jellemeznem a filmet, akkor azt mondanám, hogy szar. Merthogy tényleg az, viszont szerintem emellett hangulatos (mondjuk én alapból szeretem a temetőket), és eléggé egyedi is. Egyedi szemét…

 

értékelés: 2/10

Brandon