A Tim Burton rajongók idén igazán nem panaszkodhatnak. A Charlie és a csokigyár nekem ugyan nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, de az emberek többsége láthatóan teljesen meg volt elégedve ezzel a true color színskála összes árnyalatát felhasználó, sziruptúladagolt remake-kel. A Corpse Bride (A halott menyasszony) című animációs filmmel Burton a 100%-osan sikerült Karácsonyi lidércnyomás stílusában próbált újat alkotni, ami bizonyos szempontból bátor vállalkozásnak tűnthetett. A Karácsonyi lidércnyomásnál ugyanis (szerintem) nem lehet jobbat csinálni, legfeljebb ugyanolyan jót. Hogy ez mégis összejöjjön, Burton egy, a szokásosnál nagyobb rendezői széket szerzett be, amibe rajta kívül még a Karácsonyi lidércnyomás egyik vezető animátora, Mike Johnson is belefért. A forgatókönyv megírásának feladata (részben) arra az úriemberre hárult, aki a Nagy Hal és a Charlie sztoriján is dolgozott már. Az egész mókát Peter Kozachik fényképezte, aki a Lidércnyomáson kívül Johnny Memphis kollégám egyik kedvenc filmjéhez, a Howard a Kacsához is hozzáadta tehetségét, ami kurva moslék egy film, de ez most mindegy. 🙂 Danny Elfman és Johnny Depp már szinte nélkülözhetetlennek számítanak egy Burton filmben, de rajtuk kívül kedves régi ismerősként köszönthetjük Helena Bonham Cartert (Mrs. Burtont), Albert Finney-t és Cristopher Lee-t is. Danny Elfman egyébként (sajnos) nem tudta utólérni önmagát, a Corpse Bride-hoz nem sikerült olyan erős számokat komponálnia, mint a NBC-hez… csalódást persze ezúttal sem okoz, szóval beszarni azér’ nem kell.

A film főszereplője egy Victor Van Dort nevű fiatalember (Johnny Depp), aki kicsit balfasz ugyan, de a szíve a helyén van. A jövendőbelije, Victoria (Emily Watson) szintén egy nagyon kedves lány, szóval eléggé egymáshoz illenek… még akkor is, ha soha életükben nem találkoztak még. A kényszerházasság előtti napon ez azért megtörténik, és akkor végre mindketten megnyugodnak, hiszen látják, hogy a másik fél sem egy nagy rakás szar. Ezt talán szebben is megfogalmazhattam volna. A boldogság elkerülhetetlennek látszik, ami marha unalmas volna. Victor szerencsére akaratlanul is tesz róla, hogy ne így legyen: egy magányos erdei séta során véletlenül feleségül vesz egy hullát (Helena Bonham Carter)… 🙂 Jó, ez most kicsit hülyén hangzik, de tényleg ez történik. Normális körülmények közt lehet, hogy hősünk nem is problémázna sokat a menyasszonyon, hisz az bár kicsit büdös lehet és a szeme is kiesik néha (a fejében pedig egy féreg lakik, aki hasznos tanácsokkal látja el a leányzót), de a belső értékekkel semmi baj nincs. Kedves és érzékeny hulla ő, Victor azonban szerelmes Victoriába – noha még alig-alig ismeri. Megbántani persze nem akarja a halott csajt sem, akit a villámgyors házasság láthatóan rendkívül boldoggá tett. A helyzetet tovább bonyolítja egy nem túl bizalomgerjesztő faszi is, aki szemet vetett a hoppon marat (?) Victoriára. A férfit tervét azonban legkevésbé sem az őszinte szerelem motiválja.

Ez volna a Corpse Bride sztorija, persze erősen lebutítva, hiszen igyekeztem nem lelőni a poénokat. Bár a film összességében kissé szomorkás, nagyon sok vidám és vicces jelenet gondoskodik arról, hogy jól szórakozzunk az elsőtől az utolsó percig (ami egy nagyon szép és megható utolsó perc… de hát Burton mindig is értett ahhoz, hogy kell egy filmet befejezni). A Corpse Bride számomra egyik legerősebb jelenete az, amikor a zombik (rothadó emberkék és csontvázak) feljönnek a felszínre az élők közé… ez egy végtelenül kedves, aranyos és vicces néhány perc, amit megint csak hosszasan lenne kedvem elemezgetni, ha megtehetném. De nem teszem meg. Inkább arra biztatok mindenkit (még azokat is, akik inkább otthon szeretnek filmet nézni), hogy menjetek el a moziba és nézzétek meg ezt a filmet. Tudom, egy mozijegy árából már tök jól be lehet rúgni, és az is varázslatos érzés. De ez másmilyen varázslat. Ez Tim Burton varázslata, amit nem élhetünk át minden hétvégén. Kár volna kihagyni, de tényleg.

 

értékelés: 9/10

Blizz