Azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom Lucio Fulci klasszikusát, hiszen legalább annyira legendás, mint George A. Romero Holtak-trilógiája. Hatása meghatározó volt a későbbi filmgyártásban, de irodalmi műveket, videó játékokat éppúgy megihletett. Ha még nem láttad, az idei Halloween éppen megfelelő időpont a hiánypótlásra, én ezzel az oldalon extra hosszúnak minősülő cikkel szeretnék tisztelegni előtte.

Fulcit az erőszakos horror (gore) keresztapjának is nevezik e műve miatt, hiszen előtte senki nem mutatott be ilyen zsigeri brutalitást filmvásznon. Ha belegondoltok, ez azt mutatja, mennyire megnőtt az emberek ingerküszöbe a tömeges filmgyártástól. Először elég volt egy közeledő vonat, hogy rettegve felzúduljon közönség, 1979-ben már egy totálplánban mutatott szemkiszúrás szükséges a reakcióhoz. Más szempontból is igazi ébresztő lehetne a modern ember számára: egyrészt a zombi-apokalpszis kiváltója egyértelműen emberi. Ha nem műhiba vagy varázslat eredménye, akkor istentől válasz a bűneinkre. Ha a pokolban már nincs hely, a holtak majd köztünk járnak… Másrészt Fulci zombija a kiüresedett, csak a szükségleteivel törődő, társas kapcsolatokat elhanyagoló városi embert szimbolizálja. A későbbi élőhalottas alkotásokban is megjelennek ezek a motívumok. Gondoltátok volna, hogy ennyi mögöttes tartalom lehet egy másfél órás hentelésben? Kicsit érdekes, hogy ekkora alapmű és kultuszfilm lett a Zombi 2, hiszen eredetileg egy pénzcsináló iparosmunkának készült, aminek egyszerűen azért lett Zombi 2 a címe, mert nem jutott jobb eszükbe. Zombi 1 tehát nem létezik, Romero Olaszországban Zombi címen bemutatott filmjét tekinthetjük csak előzménynek (valójában a Holtak hajnaláról van szó). Mindezek ellenére sikerült az amerikai élőhalottakon jóval túlmutató alkotást létrehozni. Fulci egyébként egy tehetséges rendezőként számontartott, mindenféle műfajban jártas rendező volt előtte, puszta véltelen sodorta a horror irányába. Én örülök neki, hogy így történt, de ő sajnos emiatt nem kapott túl sok elismerést életében, pedig a szürrealista filmforgatás egyik kivételes alakja volt.
Már a nyitózene hátborzongató taktusai megalapozzák a hangulatot. Ez az egyik kedvenc horrorfilmzeném is egyben. A látványvilágon meglátszik a kis költségvetés, de az akkori euro horrora jellemző sok cici-sok vér páros igyekszik kárpótolni minket. Rögtön a közepébe vágunk a történetnek: New York kikötői felé sodródik egy elhagyatott hajó. Találnak egy ismeretlen holttestet is, de még a hajótulajdonos lányának segítségével sem sikerül kideríteni a titokzatos esemény hátterét. Így hát elindul a hölgy egy újságíró társaságában apja utolsó ismert tartózkodási helyére, az Antillák közelében fekvő alig felderített kis szigetre, Matulra. Egy nászutas párocska hajójára kéredzkednek fel, így újabb két potenciális zombikaja kerül a képbe. Útközben igen érdekes és egyedülálló jelenetnek lehetünk tanúi. A tenger mélyén bukkan föl egy élőhalott, ami jobb híján egy cápába próbál beleharapni! Nem lehetett veszélytelen leforgatni ezeket a kockákat… Azt meg már ne is firtassuk, hogy miért meztelenül búvárkodik valaki, és vajon egy vízben oszló hulla miért tud ilyen jól úszni. Megérkezünk a szigetre. Itt Dr. Menarddal és feleségével ismerkedhetünk meg, előbbi az elhagyott hajó tulajdonosának kollégája volt. A doki elszánt, de reménytelen kísérleteket folytat a helyi kórházban. A bennszülöttek a voodoonak tulajdonítják a holtak átváltozását, ám ilyen babonák nem lehetnek valóságosak, igaz? Orvosi tényekkel kell bizonyítani a járvány eredetét, ám Menard nem halad előre a vizsgálódásban. Közben egyre több zombi lesz, akik egyre közelednek a fehérek táborához. Első baljós jelként a zuhanyzó ablakán nyuládozó rothadó kezet láthatjuk, amint a meztelen friss husira gerjed éppen. A sok pucér nő sosem hiányozhat egy olasz horrorból. 🙂 Pár percen belül meg is kapja amit akart, az addigi filmtörténet legkegyetlenebbnek bélyegzett jelenetében:Nem sokkal később egy igazi vasárnapi ebédnek lehetünk tanúi. Szegény nőre nem tudom hány csirke belsőségeit tették rá, de egynél több mája volt, az biztos. 😀 (Pedig Fulci orvosnak tanult, az anatómiával tisztában volt…)A gondok egyre csak sűrűsödnek. Dr. Menard a kórházban nem halad semmit, a zombik egyre csak közelednek és körbe is veszik főhőseinket. Ha mindez nem lenne elég, még a spanyol hódítók is felkelnek sírjaikból. Elhihetitek, hogy kellemes állagban tértek vissza. 1979-ben járunk, tehát a sok-sok természetellenesen piros művér, a hemzsegő férgek és a smink helyett használt, szemüreget mélyítő maszkok kötelező kellékek. A borzalmas mészárlásokat premier plánban nézhetjük végig, a kamera nem fordul el az utolsó pillanatban… A feszültséget a sok gyorsan váltakozó közeli felvétel is fokozza, ez végigkíséri az egész filmet.Szereplőink stressz szintje eléri a maximumot. Bár a sétáló halottak lassúak és csak vállal lökdösik az ajtót, de nagyon harapós kedvükben vannak. Ráadásul nem ilyen filmeken nevelkedett főhőseink nem vágják le azonnal, hogy csak egy fejlövés lehet hatásos. Megjelenik a zombivá vált barátnő is, de a szerelmünket nem végezzük ki ugyanolyan hidegvérrel, ugye? A túlélésért pedig muszáj áldozatokat hozni…Végül ketten megmenekülnek egy hajón, de New York felé közeledve érdekes híreket mondanak be a rádióban. Már amíg le nem vadássza a rádióst is valami…Az igazi olasz élőhalott születésének lehettünk tanúi a film alatt. A mester további két művet mutathat fel ebben a műfajban: A zombik városa és A pokol hét kapuja címűt. Ne hagyjátok ki ezeket sem, én csak szuperlatívuszokban szólhatok róluk!

értékelés: 10/10

DeerWoman

(A cikk eredetileg a sajnos már nem frissülő www.zombiebuzi.freeblog.hu oldalon jelent meg.)