Böjtös Gábor neve nagyon sok magyar horrorrajongó fülében ismerősen csenghet. Jelenleg a PC Guru égisze alatt tevékenykedik a magyar Fangoria horrormagazin egykori főszerkesztője. A közel egy évtizede jobblétre szenderült magazin, az azóta eltelt 10 év, és a május végén megjelent rejtélyes Facebook-bejegyzés apropóján kereste meg szerkesztőségünk Böjti-t, aki egy exkluzív interjú keretében készséggel válaszolt a Cinegore csapatának. Köszönjük a lehetőséget!

Összefoglalnád a szerepedet 2004 és 2008 között a Magyar Fangoria horrormagazin életében? Hogyan változott a pozíciód szerkesztőségen belül az évek során?

Megfordítom a kérdést, és inkább a Fangoria Horrormagazin szerepét vázolom fel a saját életemben. A helyzet az, hogy gyerekkoromtól kezdve imádtam a horrorfilmeket, magával a Fangoria branddel pedig a kilencvenes években találkoztam először, egy hazánkba téved amerikai példánnyal, amit utána rongyosra olvastam. Más kérdés, hogy ismerkedésünk régebbre nyúlik vissza, mikor az általános iskolai évek vége felé közeledve, ’90-’91 körül egy osztálytársam apja a Pokoli Rémület című magazinon kezdett dolgozni, ami többek között a Fangoriából is átvett cikkeket. Éppen ezért, őszintén nagyon örültem a Magyar Fangoria első számának. Egy ismerősöm hívott amúgy fel, majd mondta, hogy „Böjti, van valami új magazin, horrorral foglalkozik, valami Fangoria a neve, szerintem érdekelni fog…” – naná, hogy érdekelt, a mondat végére már az újságos felé rohantam teljesen fellelkesedve. (nevet)

Ekkor már javában írtam a mindenféle cikkeket, elvégre Dienes Zsoltival (akivel előtte filmeket cserélgettünk – ő egymagában vitte a teljes technikai oldalt, amiért azóta is minden tiszteletem) a kilencvenes évek végén megalapítottuk és elindítottuk a Harvestert, ami tulajdonképpen úttörőnek számított a hazai, pár nyomtatott fanzine-t felmutató közösségen belül, és ami egyben a mai Cinegore alapjait is adja, valamint pár éve már az azóta megboldogult 576 Konzol stábjának is a része voltam. Mivel pedig az írásaimat a visszajelzések alapján egészen sokan bírták, tettem egy merész lépés, és bejelentkeztem a magazin tulajdonosainál, hogy helló, itt vagyok, imádom és ismerem a műfajt, egy ideje már írogatok is, szóval beszállnék pár cikkel. Szerencsére pozitív volt a válasz, szóval a második és harmadik számban már ott volt a nevem egy-egy kritikával, ami nagyon nagy örömnek bizonyult számomra.

Csak azt nem értettem, hogy miért vannak rózsaszín oldalak a lapban (főleg a saját cikkeim kaptak ilyen színű hátteret), miért van annyi félrefordítás és olyan információ, ami alapján a hazai stáb nemcsak nem ismeri a zsánert, de nem is szereti. Éppen főállással sem rendelkeztem, avagy a harmadik szám után odaálltam a vezetőség elé az ötlettel, hogy átvenném az irányítást, van pár ötletem, konkrét elképzelésekkel rendelkezem azzal kapcsolatban, milyen egy igazi, vérbeli magyar horrormagazin.

Innentől, avagy tulajdonképpen a negyedik számtól jött el az időm: elkezdtem lassan építkezve egy teljesen hazai magazint létrehozni, összetrombitáltam minden írót, akit tehetségesnek gondoltam, olyanokat is behívva, akiket már régről ismertem, és jól tudtam, hogy teljes szívből imádják a műfajt. A kilencedik-tizedik számra sikerült egy egészen pofás külsőt tenni az egyre színesebb tartalom mellé, ami szintén egy régi barátnak köszönhető… érdekes, hogy a szárnyait próbálgató Dávid sokkal szebb és izgalmasabb dizájnt hozott össze pár hónap alatt, mint a szakmát profi szinten űző elődjei, akik a magyar cikkek külsejét úgy oldották meg, mintha konkrétan tíz évet utaztunk volna vissza az időben. Egyébként voltak bajok a pénzforrásokkal, a vezetőség (érthető okokból, kis céggel rendelkeztünk az amerikaiak meg csak durva számlákat küldtek és az éppen aktuális szám alapjait) ezért mindenből a legolcsóbbat akarta. A nyomdai munkálatok, a nyomdai előkészítés látta ennek a legnagyobb kárát, ezért jött a szagos magazin, meg a kifogyónak tűnő festék és a többi hiba.

Más kérdés, hogy ahogy haladtunk előre, úgy lettem egyre elégedettebb a magazinnal. Nem mondom, biztosan lett volna, aki ügyesebben oldja meg a kérdést, biztosan nem volt tökéletes a Magyar Fangoria, de azt nyugodtan mondhatom, hogy a szívem és lelkem beletettem abba az újságba, ami egy idő után szó szerint a gyermekem lett, ezért az utolsó számot a nyomdából megkapva el is sírtam magam – erre tanúm is van. Szerettem volna egy olyan újságot, ami a rétegműfajokkal is foglalkozik, nem ismert tabut, nem PR-cikkekkel van tele, hanem az írók karakán véleményével, továbbá amivel a horrorfilmek szeretetét, a filmek tiszteletét is meghonosítjuk Magyarországon.

Milyen volt a magazin fogadtatása a kezdetektől? Melyik volt a legnépszerűbb számotok a 20 közül?

Az igazi rajongók többségükben imádták a lapot, sőt a mai napig felemlegetik. Hogy melyik volt a kedvencük? Ezt inkább ők tudják megmondani. Nekem a félidő volt a kedvencem, valahonnan a nyolcas számtól a tizenharmadikig. Nagyjából. Persze voltak elégedetlenkedők is, akik szerint a legtöbb bemutatott film nem horror, csak a snuff és a Jack Frost az, de az intoleranciával küzdők hangos elégedetlenkedésével általában keveset foglalkoztam. Ahogy azzal sem tudtam mit kezdeni, ha valaki azzal jött, hogy ha már Fangoria és ennyi lehetőségünk van, miért nincs jóval több forgatási bemutató és interjú… nos, nem voltak lehetőségeink. Az amerikaiak semmit nem segítettek, csak havonta félmillió forinttal távoztak, amiért cserébe, mint mondtam, a nyers magazint kaptuk.

A forgatási cikkek mind ugyanarról szóltak: ez volt a legjobb felvétel, ez a valaha készült legjobb horror, a legkedvesebb rendezővel találkozhattam, nagyon jó a csapat, minden happy. Erre hat ugyanolyan után már nem volt szükség egy hetedik képében. Nem beszélve arról, hogy ha Joe Dante Magyarországon járt, egyből ott voltam a helyszínen, hogy interjút készítsek vele, sőt Jean Rollin miatt az egyik kolléga még Franciaországba is kiutazott. De sokkal többet nem tudtunk tenni, nem kaptunk hozzá segítséget, bármi is járt párak fejében.

Lehet, a meztelen nőket és az erőszakot túltoltam… úgy hittem, egy 18-as magazinba mindez belefér, a női testet meg egy csodának tartom, ebben nem volt semmi rossz szándék. Kicsit még a lázadó korszakomat éltem, és úgy hittem, ez is kell az embereknek, meg ugye kisállatokkal és cicikkel mindent el lehet adni. (nevet)

Személy szerint azt gondolom, hogy a kezdeti néhány számot leszámítva sikerült a névadó magazin fölé nőnötök minőség tekintetében. Te hogyan látod az amerikai és a magyar magazin kapcsolatát, illetve a tartalmak összevetését minőségi szempontból?

Szerintem csak nevében és a dizájn terén maradt Fangoria a mi változatunk. És ezt büszkén mondom, mert ha nem is volt tökéletes, voltak is hibái, egy színesebb, tartalmasabb, egyedibb összképet sikerült megteremteni a sorozatgyilkosok bemutatásával, az apró érdekességekkel, a klasszikusok felidézésével.

A remek DVD-mellékletek változtattak az újság népszerűségén? Így utólag mennyire érzed létjogosultságát a magazin mellé adott eredeti filmnek Magyarországon?

A helyzet az, hogy az elején a DVD nagyon jó ötletnek tűnt. Akkoriban egy rakás magazin DVD-t tett az újság vagy egyetlen nagy kartonlap mellé. A hazai kínálattal és a forgalmazók áraival azonban nem voltam, nem voltunk megelégedve. Ekkor jött az ötlet, hogy ha direktbe mi hozunk be olyan filmeket, amik még egyáltalán nem vagy csak VHS-en lettek kiadva, annak lesz eredménye. Hát nem volt. A szinkron, a DVD elkészítése, a jogok megvásárlása hatalmas kiadás, a Lapker meg monopol helyzetéből adódóan évtizedek óta bármit megtehet, a felét veszi el a befolyó összegeknek. És a 2200 forintos csökkentett ár ellenére (amiben a magazin is ott volt) ez a modell nem fogyott túl jól. Szóval nem, nem volt létjogosultsága a magazin mellé adott eredeti filmnek. Inkább külön kellett volna árulni ezeket a DVD-ket.

Milyen okok vezettek a megszűnéshez? Mennyivel magasabb példányszám mentette volna meg a magazin életét?

Maga az eladott példányszám annyira nem volt rossz. Plusz 500-zal például már bentebb lettünk volna. De igazán azzal lehetett volna mit kezdeni, ha a hazai cégek fizetnek a hirdetésért, és nem mindenki a bartellel próbál spórolni. Ez egy kis cégnél még érthető, de az állami támogatással, komoly háttérrel rendelkező forgalmazók például támogathatták volna a magazint, mert azzal máris jobb lett volna a helyzetünk.

Összefoglalnád a Fangoria és a PC Guru között eltelt időszakot az életedben?

Az elején borzalmas volt. Eleve nehezen tudtam elfogadni a Fangoria megszűnését, de feldolgozni évekbe telt. Viszont izgalmas napjaim következtek. Mivel nem születtem gazdag családba, ha egy hónapig nem volt fedezet a rezsire, már bajban voltam, ezért mindent elvállaltam. Letettem egy vagyonőri vizsgát, mert azzal bármikor lehet munkát találni (ki is próbáltam, a 24-36 órázás viszont kegyetlen dolog, nem is értem, hogy tehetik meg ezt az emberekkel), dohányboltban unatkoztam, sőt a pornóiparba is belefolytam. Egy darabig ugyanis szexchat-operátorként dolgoztam (a fizetős oldalakon szépek ugyan a lányok, de angolul beszélni kevesen tudnak, helyettük az csapkodja a billentyűzetet, aki a kamerát is forgatja), de pénzt ezzel szinte csak a modellek keresnek, szóval továbbálltam. Majdnem egy nagyon nagy pornófilmes céghez is bekerültem szövegírónak, de hála az égnek ez nem jött össze, szerintem megőrültem volna. (nevet)

Aztán a Konzol Magazin főszerkesztője lehettem egy pár évig, amit nagyon szerettem volna, de megtapasztalhattam, miért nem jó egy olyan tulajdonos, aki még szinte gyerek, el lett kényeztetve, és minden pénze az apjától van. Innen végül elmenekültem, hogy utána pár unalmasabb év következzen. Aztán a megszűnt Gamers.hu csapatával elindítottuk a magyar IGN-t, amiben nagy lehetőségek voltak, sokat áldoztunk bele, de páran megőrültek a pénz szagától, ezért inkább innen is odébbálltam. Bár a főszerkesztővel jóban voltam, mikor egy volt 576-os kollégám a PC Gurunál ajánlott szerkesztői állást, egyből ugrottam. Éppen a kislányom születését vártam, biztos munkahelyre volt szükségem, az idén 25 éves PC Guru pedig ilyen volt. Azóta is remekül érzem magam, életem legboldogabb két éve van a hátam mögött.

A hazai Fangoria megszűnését követően sokat változott a horror műfaja. Mi a véleményed ezekről a változásokról? Milyen irányba vihet a The Conjuring által meghatározott vonal?

Annyira nagy változás szerintem nincs. Mármint persze, minden évtizednek megvannak a jellemzői, de ez mindig is így volt. A különbség csak annyi, hogy az egyik trend közelebb áll hozzám, a másik meg nem annyira, illetve manapság a nagy kiadók talán jobban kiszipolyozzák, ezzel hamarabb kinyírják az éppen sikeresebb szubzsánereket.

Te mire tippelsz, mi lehet a ‘found footage’ stílus után a következő meghatározóbb divathullám a horror műfajában? Egyáltalán lehet még ilyesmiről beszélni?

Mindig vannak divathullámok. Egyszer a zombik, egyszer a kísértetek, egyszer a megszállottság. Ha van egy nagyobb siker, azt minden cég meglovagolja, mint mondtam, ebben semmi újdonság nincs. Inkább az a kérdés, hogy meddig lehet még kitolni az ingerküszöböt? Mert ha így folytatják páran, akkor lassan tényleg élesben kell legyilkolni az embereket, annyira megnőtt sok embernek az elvárása és az igénye a szenvedésre és erőszakra, ami szvsz nem túl jó.

Mit szólsz ahhoz a tendenciához, hogy a kétezres évektől egyre több és több direkt módon rossz, hulladék horrorfilm kerül ki az Asylum és egyéb cégek jóvoltából, olcsó otthoni szórakoztatás célzatából? Ennyire eltolódtak volna az igények vagy csak lusták az emberek a jó horror után menni?

Mit szólok? Azt, hogy nem én vagyok a célközönség. (nevet) Egy időben rengeteg B és ZS kategóriás horrorfilmet néztem, ma már igyekszem ezeket elkerülni. Rengeteg érdekes film van, így sincs mindegyikre időm, feleslegesen nem veszek el órákat az életemből.

De ezek nem csak az igények miatt léteznek (persze egy beszívott baráti társaság nem is próbál igényeket támasztani, számukra ez pont ideális). Az Asylum a tudatlanságra épít, a céltudatos vásárlókkal nem törődve azokat célozza meg, akik annyira nincsenek tisztában az újdonságokkal, nem ismerik úgy a filmipart. Ezért a sok ismerős cím és borítódizájn, ami egyébként egy káros, hosszútávon önpusztító folyamatot generál, olcsóság ide vagy oda.

Mi a véleményed a magyar horrorfilmekről? Habár mostanság egyre több próbálkozást volt szerencsénk megtekinteni és kreativitásban nincs is hiány, de az alacsony költségvetés sokszor a minőség rovására megy.

Az alacsony költségvetés nem minden. Nem az számít. Ott van Peter Jackson, akinek a korai filmjei nem rendelkeztek hatalmas büdzsével. Ott a Basket Case, ami remek szórakozás. Vagy a Darkness – The Vampire Verson. Persze a minőség egyiknél sem tripla A, de erre nem is mindig van szükség. A Hasfalmetszők sem volt egy tökéletes film, anno mégis rengetegen végignevették a játékidejét. Egyébként bízom a hazai filmiparban, a feltörekvő amatőr filmesekben, mostanában pedig mintha itthon is beindult volna valami.

Mennyi esélye lehet ma Magyarországon például egy kisfilmes horror-antológiának, mondjuk közösségi finanszírozásból?

Esély szerintem van rá, főleg az említett közösségi finanszírozással. És kifejezetten örülnék egy ilyen kezdeményezésnek.

Ha lehetőséget lenne egy filmet rendezni, te a horror milyen alműfajában tennéd ezt, és miért?

Hmmm… jó kérdés. Korábban szerettem volna egy-két giallót, egynek neki is álltunk páran, de aztán nem volt meg a lelkesedés. Ez még mindig jó ötlet volna, illetve egy apokaliptikus szörnyfilmnek, vagy éppen egy zombifilmnek is szívesen nekiállnék.

Böjti Horrorkamrája ötlet honnan jött és mennyire sikeres? Mennyire érdeklődnek a mai fiatalokat a 2000 előtti, illetve a klasszikus horrorfilmek iránt?

Amióta eljöttem a PC Guruhoz, többször is szóba került, hogy írjak horrorfilmekről, mert azokkal kötik össze a nevem az emberek. Egy darabig egyébként volt Böjti Horrorkamrája a nyomtatott magazinban, ami indie horrorjátékokkal foglalkozott, de a Steamen annyira felhígult a műfaj az olcsó megoldásoknak hála, hogy ezt végül beleolvasztottam egy en bloc kisköltségvetésű programokat bemutató rovatba. Aztán tavaly év végén úgy éreztem a sok unszolás hatására (a tulajdonosok és a főszerkesztő mellett több olvasó is jelzett ilyen irányú igényt), eljött az ideje, hogy visszatérjek kedvenceimhez.

Sikeresnek kimondottan sikeres, sokan olvassák ezeket az ajánlókat (nem vagyok filmesztéta, nem is szeretnék azzá válni, nem akarok direktben kritizálni… úgy gondolom, a filmek szórakoztatásra születtek, így inkább ajánlom azokat, amikben valami megtetszik). És van igény a régi filmekre is. Úgy hiszem, hogy aki rajongónak, nem pedig csak fogyasztónak vallja magát, azt érdekli az is, honnan indult a zsáner, mik az állomásai, mik azok a produkciók, amiknek a mai filmek az építőelemeiket köszönhetik, mikkel sikerült úttörő megoldásokat kivitelezni.

Szerinted a mai (fiatalabb) nézőközönséget a kitolódott ingerküszöbök miatt a kendőzetlen brutalitáson kívül mivel lehet(ne) még megfogni a horror mozik terén?

Bár szeretem az ügyesen, klasszikus megoldásokkal (nem CGI során) összehozott gore-t, abban bízom, azt remélem, hogy a jó sztori és az erős atmoszféra még mindig lehet fontosabb az öncélú brutalitásnál. Az is jó néha, de a horror, mint műfaj ennél jóval szerteágazóbb és változatosabb. Sokkal többre hívatott, mint cirkuszi látványosság, a római arénákra emlékeztető vérfürdő.

Mostanában kezdtétek el a külföldön már régóta nagy népszerűségnek örvendő kicsomagolós (unboxing) videókat. Mennyire sikeres a kezdeményezés? Még lelkesek a zsáner szerelmesei a fizikai formátumok iránt, vagy csak a letöltés és a streaming a menő?

Ha nem is verjük a legmenőbb csatornákat, azért láthatóan erre is van igény, ráadásul úgy mondhatom ezt, hogy alapvetően mi még mindig PC Guruként vagyunk ott a YouTube-on, így a videojátékos vonal a fő profilunk. De amúgy is nagy öröm olyan különleges kiadásokat bemutatni, amikre Magyarországon már esély sincs (lásd mondjuk a szobros Evil Deadet). Eleve, manapság nálunk alig jelenik meg valami. Így viszont felhívhatom mások figyelmét is a minőségi, jobb kiadványokra. Magyarországon ezt először sikerült összehozni, és mindenhonnan jönnek a jobbnál jobb filmek (Amerika, Anglia, Ausztrália, Németország – most éppen Kanadából jött egy csomag), ami ráadásul a Horrorkamrának is jót tesz, hiszen utánpótlást szolgáltat a témák terén. Nálunk persze egyre kevesebben költenek ilyesmire, amit rendkívül szomorú dolognak tartok, de aki még szeretné begyűjteni a kedvenceit, annak legalább tudunk némi támpontot nyújtani.

Amúgy tényleg szomorúnak tartom, hogy a többség már csak adathalomnak tekinti a filmeket, amiknek semmi értéke nincs a szemükben. Persze, nekem is volt időszakom, amikor nem marad pénzem a rezsi kifizetésén és az alap igények kielégítésén túl, de akkor nem is mentem hétvégenként 20 000 forintot elinni, ami még a jobbik eset. Kifogás mindig van, és senkit nem tisztem elítélni, nem is teszem, de azért mindenki tegye a szívére a kezét, és gondolkozzon el azon, hogy horrorrajongóként miért nem vesz legalább negyedévente egy olyan kiadványt, ami mondjuk, a kedvencét tartalmazza. Ha igazán tetszik egy letöltött film, miért nem támogatja annak készítőit egy vásárlással? Ha mindenki csak letölt, előbb-utóbb nem lesz film, amit le lehet tölteni, egy rajongónak pedig ez a legnagyobb horror és rémálom az életében.

Pompás DVD/BD gyűjteményed van, amit bárki azonnal elfogadna:) Mikortól kezdett el gyűjteni a lemezeket, illetve mennyi kiadványod van jelenleg?

Köszönöm, volt vele munka, elvégre igyekeztem mindenféle horrort, klasszikus rémfilmet begyűjteni, lehetőleg a legjobb és legteljesebb kiadásban – ezért a világ minden tájáról rendeltem filmeket. Nagyjából 2002 körül vehettem meg az első DVD-t, aztán 2004-2008 között rengeteget rendelgettem külföldről, a hazai megjelenések közül meg szinte mindent megvettem, ezzel is támogatva az ipart, ami aztán szépen befulladt nálunk. Jelenleg nagyjából 1500 DVD-m lehet, meg úgy 600 Blu-ray is van, de pontos számokat nem tudok mondani (lehet, több áll a polcokon), a másolt lemezeket pedig nem számolom bele a gyűjteménybe, mert azok cserére várnak, hogy egyszer hivatalos kiadás kerüljön a helyükre.

Jelenleg a Facebook stílusformáló ereje megkérdőjelezhetetlen, szerinted mekkora előnyük van az online médiumoknak az offline újságokkal szemben?

Azért a Facebook és az online médium két külön dolog. Mi print magazinként működünk, az a fő profil, Facebookon viszont így is megtalálni minket, méghozzá majdnem 60 000 követővel. Egyébként meg persze, az online mindig is előnyben volt a nyomtatottal szemben, hiszen egyből kikerülhet a tartalom, amit bárki elérhet. Nálunk ott az előkészítés és a nyomdai munkálat, ami minimum egy hetet vesz igénybe. Ellenben online a tartalom is felhígult, míg a fizetős tartalomért olyan minőséget kell nyújtani, amiért megéri pénzt áldozni, valamint a látvánnyal is jobban lehet játszani. Aztán persze mindenki maga dönti el, hogy mi tetszik jobban, mi fogja meg.

Az interjú egyik apropója a május végén a “Horror filmek” Facebook-csoportjában általad bejegyzett igényfelmérés, amiben egy új, nyomtatott horrormagazin felöl kérdezted a csoport tagjait. Kifejtenéd ezt bővebben, illetve az érkező reakciók után mi a véleményed a felvetés életképességéről?

A helyzet az, hogy bár 2018 tavaszán lesz kereken tíz éve, hogy megszűnt a Magyar Fangoria, már 2007 őszén, a 19. számnál egyértelmű volt, hogy olyasmibe kapaszkodunk, ami már kihűlt és élettelen. Éppen ezért elgondolkoztam azon, mi lenne, ha újra összeállna a csapat és a rajongók kedvéért megemlékeznénk a magazinról… mivel az évek alatt sokan fejezték ki bánatukat a Fango hiányával kapcsolatban, végül a közösség elé tártam a felvetést, amit közben a tulajdonosokkal is alaposan átrágtunk. A reakció meglepően pozitív volt, kevesebb támogatóra számítottam, a lélektani határt a csoportra jellemző aktivitás mellett pedig 50-100 közé lőttem, amit végül sikerült túlszárnyalni. Szóval, akkor most dobpergés és nagy öröm… igen, lesz valami, méghozzá még ebben az évben, a PC Guru és az eredeti Magyar Fangoria alkotóitól, ráadásul a „megszokottól” kicsit nagyobb terjedelem mellett. Remélem, nem csak én vagyok teljesen belelkesedve – már nagyon vártam, hogy ezt elmondhassam nektek.

Milyen horrorfilmeket ajánlanál a közelmúltból a Cinegore-olvasóinak?

Jelenleg leginkább a The Voidot. Modern és mégis tisztelettel nyúl a műfaj klasszikusaihoz. Rémálomszerű helyzetével vérbeli horror (egy jó horrornak nem magyarázatra, hanem az agyat pár másodpercre kiakasztó helyzetekre van szüksége), vér is bőven van benne, a hangulata pedig rendkívül nyomasztó. Ez most a legnagyobb kedvenc.

Bármi, amit még szeretnél megosztani velünk, de nem kérdeztük meg:)

Ha valaki szeretne személyesen találkozni, meghallgatna pár előadást, köztük egy horrorfilmes beszélgetéssel, ahol A Pince írója és rendezője is jelen lesz, akkor jöjjön el a július 15-én, szombaton tartott születésnapi rendezvényünkre. PC Guru Show minden évben van, többször is, de ez most a 25 év miatt igazán különleges alkalom, a téma pedig az olvasóknak is érdekes lehet. Azt viszont minden esetben hangsúlyoznom kell, hogy a tömeggel számoljatok, ezeken a rendezvényeken ugyanis rengetegen vannak. Továbbá köszönöm az érdeklődést, a remek kérdéseket, illetve üdvözletem a régi és új olvasóknak, hamarosan újra találkozunk.

afiaf