Minden olyan esetben, ahol könyv, mítosz, vagy képregény, rajzfilm, manga, vagy éppen anime kerül élőszereplős adaptálásra, megjelenik a rajongók irányából az elvárás, és a remény tüze újra és újra feléled, hogy az igazán epikus részek is meg fognak elevenedni a filmvásznon. Ilyenek voltak a Nazgúlok, illetve a hatalmas csatajelenetek a Gyűrűk Ura esetében, a termooptikus álca a Ghost in the Shell-ben, a Phoenix-saga az X-men során, és természetesen Cybertron és Unicron a Transformers-franchise-on belül. Én már a harmadik rész óta (2011 – Dark of the Moon) vártam, hogy Michael Bay bevállalja a gigantikus projektet, de a negyedik epizód (2014 – Age of Extinction) megtekintése után hatalmas csalódás ért, annak ellenére, hogy imádtam Grimlock (Mogorva) karakterét. A UIP-Duna Film jóvoltából itt volt az esély, hogy láthassam, hogyan köszörüli ki a csorbát a rendező, így a premier előtti vetítésre elvárások nélkül érkeztem, hogy kiderüljön, mit takar majd a Transformers: The Last Knight.

Az Age of Extinction elindított egy olyan szériát, mely előrevetítette, hogy az elkövetkező Transformers epizódok egymáshoz fognak kapcsolódni, és egy epikus trilógiába nyerhetünk betekintést. Jó néhány év eltelt az első három részhez képest, lecserélték az élőszereplős karaktereket is, de szerencsére az eredeti koncepción is változtattak annyit, hogy jobban felismerhetjük a transformeteket. Elindult valami, ami úgy tűnt, visszatér a képregény, illetve a rajzfilm nyomdokaiba és ellátogatunk Cybertronra, így talán átbillen a mérleg nyelve és azt kapjuk, amire mi, rajongók leginkább vágytunk: minél több Autobot és Decepticon, minél nagyobb mennyiségű átalakulás, harc, csikorgó fémek, szikrák, gigantikus összecsapások, árulások, intrikák, és persze minél kevesebb ember, akik pillanatok alatt leszedik kedvenceinket és úgy megalázzák őket, mintha hétköznapi gonosztevők lennének. Értettük az üzenetet, hogy az emberek a teremtés koronái és az amerikai hadsereg mindenhatóként söpör el bármilyen gigászi, földöntúli, fejlett idegen-technológiai fenyegetést, és a nemzeti öntudat mögött felhúzzák a csillagos-sávos zászlót, milliók ajakáról csendül fel a himnusz, de pont ez az, amiről az eredeti Transformers sohasem akart szólni.

De az utolsó jelenet megcsillantotta a szemünkben a rég csak pislákoló reménysugarat, hogy a The Last Knight elkalauzol bennünket a Cybertron bolygóra, mert Optimus Prime (Peter Cullen) végre hadat üzent a teremtőknek és megindult, hogy megkeresse őket. Elképzeltük, hogy leereszkedik szülőföldje felszínére, ahol csupán a Quintessons várják és a kihalt táj, néhány túlélővel, rejtőzködővel. Sajnos az első Prime karakterét már elfecsérelték, így az igazi küzdelem a vezetőségért, a Matrix of Leadership-ért, valamint a hozzájuk kapcsolódó ugyancsak kihagyott szereplők (Rodimus Prime, Ultra Magnus, stb.) teljes mértékben kimaradt a franchise-ból, de talán majd valaki feltámasztja azt, miként az X-men: Apocalypse-ban is feltűnt a Phoenix igazi ereje. Így annyira nem meglepő, hogy bár nagyon szerettem volna ilyesmiket látni a vásznon, de az előzményeket elnézve nem támasztottam nagy elvárásokat a The Last Knight-tal szemben.
Gyakorlatilag minden úgy folytatódott, ahogyan azt vártuk, hiszen Optimus Prime továbbra is Cybetron irányába utazik, és közben üzenetét sugározza szerte a világba. A Földön pedig a megmaradt maroknyi Autobot, Cade Yeager (Mark – Marky Mark – Wahlberg) oltalmazó irányítása alatt várják, hogy megkapják a jelet, de leginkább nyomok után kutassanak, hátha megcsillan a remény szikrája és találnak még túlélőket. Azonban Megatron (Frank Welker) sem tétlenkedik, és az All Spark után újabb hatalmas ütőkártya után indítja meg vadászatát, a letűnt korok egy relikviáját próbálja megkaparintani, amely majd’ két évezrede eltűnt szem elől.

Szerencsére nem teljesen igaz a dolog, és talán egy ősi legenda lehet a kulcs ahhoz a tudáshoz, erőhöz és fegyverhez, mely eldöntheti a Föld, az emberiség, illetve Cybertron gyermekeinek a sorsát. A probléma ott kezdődik, hogy senki sem bízhat senkiben, és nem lehet tudni, hogy ki melyik oldalon áll. A Föld lakossága elvesztette hitét Optimus Prime-ban, illetve az össze transformert ellenségüknek tekintik, mert egy gigantikus inváziótól tartanak, melyet erősen a tudatukba sulykolt a sok megalkuvó, akik egykor a rossz oldalra álltak a hatalom illúzióját dédelgetve szívükben. Elveszett minden, képtelenség kiigazodni azon, hogy kit milyen szándék vezérel, barátok esnek egymásnak, ellenségek kötnek vérszerződést, és a háttérben valamilyen ismeretlen erő kezd újjáéledni, akik olyan titkot tartottak még évszázadokon keresztül, mely most mindenképpen napvilágra kell, hogy kerüljön.

Michael Bay gondolt egy merészet és elővett egy olyan sztorit, mely az egyik legnagyobb projekt, és az 1986-os The Transformers: The Movie dolgozta fel legutóbb. Aki viszont erre várt leginkább, most lapozza át ezt a bekezdést, mert nem erről fogok mesélni. A The Last Knight igencsak lassú és elhúzódó bevezetése után megindul a versenyfutás, és a zseniális látványvilágok rendezője azt hozza el nekünk, amit várunk tőle: transformereket, küzdelmet, harcokat, összecsapásokat, csikorgó fémet, illetve a kötelező romantikát és a Bumblebee-komikumot, melyet igencsak jól eltaláltak az első rész óta. Folytatódik az epikus történet, mely elvezet bennünket Cybetron múltja felé, a transformerek eredetéhez, az alkotókhoz, illetve a bolygójuk szomorú sorsához. E mellé pedig valamilyen okból kifolyólag egy olyan földi mitológiát, legendát halásztak elő, melyen nem tudtam túltenni magamat. Ráadásul úgy sikerült összekapcsolniuk a sztorikat, hogy az teljességgel érthetetlenné vált, és a film egy bizonyos pontján, egy név említésekor értetlenül tártam szét a karjaimat, hogy ezt most mégis hogyan képzelték, miért találtak ki egy ekkora logikátlan fordulatot. Kiakasztó, amit az eredeti koncepcióval műveltek, de nem is ez a legrosszabb benne, hanem, hogy minden annyira zagyva lett, hogy kibogozni már sohasem lehet. Persze az Age of Extinction-ben is megvoltak a jelek, de reméltem, hogy abba az irányba fognak mutatni, ahova eredetileg kellene nekik, vártam a Quintessons megjelenését, Unicront, a Headmasterst, Computront, Ultra Magnust, Rodimust, szomjaztam az epikus összecsapást az Autobotok és az Álcák között, de nem úgy, ahogyan az a képünkbe csapódott.

Ami viszont mindenképpen pozitív csalódás volt, hogy az, amit az Age of Extinction alatt teljes mértékben hiányoltunk, végre megérkezett és kibontakozott a The Last Knight eseményei folyamán: volt TÖRTÉNET. Igazi forgatókönyv (Ehren Kruger) áll a háttérben, és valahova ki akar lyukadni a sztori, nem csak random csata- és egyéb jelenetek vannak összevagdosva, meg szaladgáló emberek és darabokra robbanó transformerek. Valódi, koherens történetvezetést látunk (bár meglehetősen zagyva), izgalmasan egymáshoz kapcsolódó és iránymutató cselekményt, drámával és humorral fűszerezve, de ne aggódjatok, a romantika is megmaradt. És persze az új, korszakalkotó mozzanat ebben az alkotásban is megfigyelhető, mint a Marvel és a DC Univerzumokban is: most már nem csak szexi okostojásokat, hanem 10-14 éves topmodell alkatú szereplőket is kapunk…
De azért pozitív oldala is van a szereplőgárda bővülésének, mert a legkellemesebb meglepetést, a felüdülést bizony Anthony Hopkins karaktere hozta. Egyszerűen vannak olyan színészek, akik képesek egyetlen jelenet alkalmával az összes többi jelenlévőt lejátszani, leseperni az alakításukkal, és ő bizony az a típus, akinek nem csak megbocsátjuk a Beowulf-fiaskót, hanem el kell ismernünk, hogy ott is fantasztikus volt, hiába bizonyult minden más orbitális bukásnak. Így nem lep meg senkit sem, ha őt a figyelmetekbe ajánlom, egyszerűen varázslatos minden ponton, leszámítva sajnos egyetlen részt, de az sem az ő hibája.

A Transformers: The Last Knight mindenképpen sokkal jobb alkotás, mint amit eredetileg vártunk volna, és klasszisokkal több mondanivalója van, koherensebb, mint az Age of Extinction, ahol elbaltázták a forgatókönyvet. Egyértelműen továbbviszi a sztorit és azt az elképzelést is, hogy trilógiává egészül ki ez a vonal is, de a rajongók sajnos most is a fejüket fogják majd, hogy mit műveltek az eredeti Transformers: The Movie-val, valamint a hozzá kapcsolódó világgal. Mikor beültem a filmre, nem gondoltam volna, hogy 3 pontnál többet fogok adni rá, mert a trailerek elég zagyvák voltak, és az előző epizód bizony számomra – a dinobots kivételével – élvezhetetlen volt. Ennek ellenére örültem, hogy a folytatást moziban, IMAX 3D-ben volt alkalmam megnézni, mert a látvány, és Michael Bay némileg kárpótoltak az Age of Extinction hibáiért.

Értékelés: 4/10

Smaragd Sárkány

 Akinek tetszett, itt megvásárolhatja: